Kedei Zoltán Marosszentgyörgyön

Igen, így, jelen időben. Akik ott voltak november 26-án a marosszentgyörgyi templomban, majd a római katolikus plébánia tanácstermében tartott emlékesten, valóban úgy érezhették, az egy éve elhunyt festőművész ismét velük van, többrétűen felidézett, rokonszenves egyénisége újra hatni tud a hallgatóságra. A helyi Tóth István Művelődési Kör, annak lelkes vezetője, Moldovan Irén kezdeményezte a rendezvényt a halálévforduló és a Mester 92. születésnapja alkalmából. Hogy miért Marosszentgyörgy volt a megemlékezés kezdeményezője? A tanárnő ezt így indokolta: „Talán azért, mert Marosszentgyörgy tiszteli az értékeket, fejet hajt az igaz, a szép előtt, tárt ajtókkal és »forró öleléssel« várja az alkotókat, mert kíváncsi nép vagyunk, kíváncsiak a művész titkaira, vágyaira, küzdelmeire, huncutságaira és tréfáira (…) Talán azért, mert jó újra találkozni a ragaszkodás, a szeretet, a barátság hordozóival. Talán azért, mert Kedei Zoltán egy kicsit Marosszentgyörgyé is. Gyakran és szívesen jött hozzánk…” 

A megemlékezés a templomban kezdődött, ahol az egybegyűlteket a házigazda köszöntötte, majd átadta a szót Nagy Miklós Kund művészeti írónak, aki a művésszel való kapcsolatáról beszélt, majd bemutatta az egy éve Kedei Zoltánnal készített utolsó videóinterjúját. Ezt követően Kilyén Ilka színművész vallott a Kedei-ismeretségről, és előadta a tollforgató festő Hegyek között járok című lírai írását. Hadd egészítsük ki a tudósítást a művésznő emlékező soraival: „Kedei Zoltánnal szinte naponta találkoztam a várban vagy a vár körül. Műterme a vár egyik bástyája volt. A KULTÚRA bástyája. A művészetről, az alkotásról, a művészekről, a színekről és vonalakról beszélgettünk a Vár-lakban, vagy irodalmi alkotásokat hallgattunk meg, új festményeknek, frissen megjelent könyveknek örvendezhettünk. Bár tudtam, hogy idős, Kedei Zoltánt mégis örök életűnek véltem. Most, hogy nincs közöttünk, már biztosan tudom, hogy valóban örök életű. Megfestett formái, színei, fényei itt vibrálnak körülöttünk, prózaversei gondolkodásra késztetnek. A marosszentgyörgyi megemlékezésen is jelen volt. Szellemisége, tehetsége, szeretete vett körül”. 

Bölöni Domokos Az örök élet palettája – Búcsú Kedei Zoltántól című írását (mely a szerző idén megjelent Harmadik pohár kötetében is megjelent) Baricz Lajos plébános olvasta fel.

A szentmise után a tanácsteremben folytatódott az együttlét, ahol a házigazda, Baricz Lajos köszöntője után Moldovan Irén, az emlékezés moderátora vette át a szót, és kérte fel Sófalvi Szabolcs polgármestert, hogy a Kedei-kép mellé állított vázába helyezze el a 92 szál szegfűt, és valljon a művészről. Ezután olvasta fel megemlékező írását, melyet tavaly a halálhír kapcsán fogalmazott meg.

Imre Lídia művészettörténész Kedei Zoltán, az ember, a művész, az édesapa című ismertetőjét hallhattuk: „Szellemi hagyatéka közkincs. A művészt ott látjuk minden ecsetvonásban, lírai vallomásban, szellemtüzénél melegszünk e velőtrázó rideg világban… Kedei Zoltán velünk van és velünk marad” – mondotta.

Pataki Ágnes a festő-író Felejthetetlen arcok írását olvasta fel, majd Baricz Lajos rövid vallomása után a költő két szonettjét – A legnagyobb művész – A Kedei 90 kiállításra és a Szépnek alkotta – Kedei Zoltán festőművész távozására – tolmácsolta.

Simon Kinga vezetésével, Vass Lajos citerakíséretével a jelenlévők elénekelték a Kis lak áll a nagy Duna mentében és a Befordultam a konyhára Petőfi-dalokat. 

Felkérésre Kiss Tünde tanárnő, Kedei Zoltán lánya az édesapjáról vallott meleg, elérzékenyült szavakkal: „Nem kunyhóban, nem is palotában: »oltáros palástban« születtem. Valóságnak hittem minden álomképet, és ma, az álomkép árnyékában cipelem a szembesülő múltat – idézte édesapja vallomását a Beszélő ecset című kiadványból. – Majd így folytatta: Az »oltáros palást« metaforikus kép az a motívum, amely meghatározta személyes és társadalmi életvitelét, alkotóművészi krédóját. Művészi egyénisége hiteles: a székely szülőföld iránti hűség, a nemzeti, szellemi értékekhez való ragaszkodás és azok őrzése, a család iránti feltétlen szeretet, rajongás és ragaszkodás drámai vagy éppen lírai hatású kompozíciókban jelenik meg… Így élt, így alkotott: a Teremtés előtt alázattal, a mű iránt érdeklődő Ember iránti tisztelettel.”

Végül ismét Kilyén Ilka szólaltatta meg Kedei Zoltán egyik írását.

A lélekemelő emlékest a szervező művelődési körnek, az anyagi támogatást biztosító polgármesteri hivatalnak és a baráti, otthonos körülményeket nyújtó plébániának egyaránt köszönhető. (Szentgyörgyi)