Az ideális kávé forró, gőzölög, párolog, észveszejtő illatot áraszt, betölti a beltér minden szabad molekuláját; kellemesen üdít, felfrissít.
Az ideális kávé forró, gőzölög, párolog, észveszejtő illatot áraszt, betölti a beltér minden szabad molekuláját; kellemesen üdít, felfrissít, kellően édesített (cukrozott vagy édeskésített, azaz szacharinos – gondolva a kölönböző, a túlzott cukorfogyasztásból származó szövődményekre és kockázatokra, melyekről jó, ha megkérdi orvosát, gyógyszerészét, kávéfőző masináját, kedvenc cukrászdáját, kedvelt kávéházát, ha van ilyen a településen, természetesen klasszikus értelemben vett társadalmi-irodalmi-közéleti találkahely márványasztalokkal, klasszikus írókkal, szegény költőkkel, öngyilkos szeretőkkel, legendás pincérekkel és lovagiasságukról híres-hírhedt szélhámosokkal), méregerős, halottakra is jótékony ébresztőerővel ható készítmény, költemény. Nem felmelegített, nem termoszban hordott, felvizezett, különféle aromás műtárgyakkal megbolondított, hanem természetesen egyszerű és vérforraló. De ezt már mondtuk.
Lehet dupla, lehet sima és egyszerű, de valódi kávéból alkotott ital, nedű (a folyadék az olyan hidegen tudományos és bugris). Fontos, hogy a zöld, nyers babszemeket magunk válogassuk, legyen tehát szemen szedett, azután magunk pörköljük meg, alacsony lángon folytonos kavargatással hevítjük olyan kávéforgató készülékben (nyeles-fedeles), mely még a jóságos déditől maradt, akinek egy régi lovagja hozta valamikor a boldog békeidőkben, lánykorában (mármint a dédi hajadonsága idején, ami természetesen e század előtt volt, amikor még az évszá-mok 18-cal kezdődtek, de túl voltunk a forradalmon, hiszen dédink azért nem olyan ősöreg, ma éppen 147 éves lenne, amit talán meg is ért volna, ha nincs az a két világégés...) az egzotikus fényekkel és a távoli Közel-Kelet bódulatával csábító Konstantinápolyból; rézből van, hajdan vörös volt, mára azonban fekete, és csillog a számos egymásra fáradt nemzedék kávé-pörköletének, lecsapódott délutánjainak visszfényétől, ez nemesíti műtárggyá, emlékké egy hajdankor utolsó tanújává.
Magunknak kell megőrölni, miután láttuk, hogy a szemek egyenletesen elérték az általunk kívánt sötétbőrűséget, felhámot. Ne elektromos malmocskában zúzzuk porrá, hanem az ugyancsak régi kávédarálóban, amelyet sajnáltunk kidobni a nagy háztartás-átalakítások és korszerűsítések évadján, évekig fenn tároltuk a sokszor átmázolt, talán egykor halványzöld színű konyhaszekrény egyik láthatóan magasan fekvő szintjén, a gondosan áttörölgetett daráló garatjába beleszagolva még érződik a Dudutz-sarkon vásárolt réges-régi kávé illata, dédanyánkat ti. maga Dudutz Ferencz szolgálta ki, cz-vel természetesen és végtelenül udvariasan; ennyi előzmény után bátran töltsük tele a daráló tölcsérét, húzzuk vissza rá a kémlelő félgömbfedelét, és kezdjünk hozzá az őrléshez. Időnként nyissuk ki a fiókot a kézimalom alján, szagolgassuk a darát. Ihletadó, kábító.
Főzhetünk törököt nyeles rézibrikben, ahogy Kossuth apánk és emigránstársai látták a török vagy bolgár kávéstól 1849 szomorú őszén a sumlai menekülttáborban, és főzhetünk presszót abban a kotyogóban, gombában, olasz típusú gépben, amit még mi hoztunk diadallal az átkosban Magyarországról, Pesten vettünk a Kossuth Lajos utca páros oldalán, közel az Erzsébet hídhoz vagy a Váci utcához.
Ízesítés egyéni ízlés szerint. Folyékony tejszín, kiegészítők. Szokásjogon. Sohasem rutinosan.
A jó kávé örökké tart, egy egész munkanapon át szürcsölhető. Cukor nélkül. Akár hidegen is.
