Kaffka Margit: Madonna delle Katakombe

Ilyen volt tán, mikor magához vette

Öregbátyja az ács. Tizenhatéves.

Göndör, fekete sörénye vállig ér csak,

S nagy, bizantinus, bús gyerekszeme,

Mély, barna, sokfehérű szembogár

Tágranyitottan kérdi misztériumát. –

Mert arca előtt áll halvány, nagyocska

Jézusa már; s az anyja bús szemével

Szemedbe néz a képről ő is merőn.

– S Mirjam nem öleli, – imleti még,

Nem hajtja hozzá oldalvást fejét.

Érett, konyuló, méla mozdulattal,

Együgyű, vállalt, boldog anyaságban,

Mint ahogy értjük, s áldjuk a Madonnát,

(Örökre így lett kései képírásnak.) –

Ez még a szűz s az anyasága: csoda.

– Kis keble dús fátyol redőkbe rejtez,

S gyenge karjait, áttetsző üvegkezét

Bő köntösében mint két lenge szárnyat

Terjeszti ódon, imás mozdulattal

Az Úr felé; – s nagy, barna-bogarú,

Világító fehérű mély szemével

Komolyan, gyermeki panasszal kérdi

Mint az angyaltól Názárethben egykor

Imádság közben: „Hogy lehet ez, uram?”

Róma, 1913

141 évvel ezelőtt, 1880. június 10-én született Nagykárolyban Kaffka Margit, a „nagyon-nagy író-asszony” (Ady Endre), a magyar irodalom egyik legjelentősebb női írója. Az I. világháború után, 38 éves korában, 1918. december elsején kisfiával együtt a spanyolnátha áldozatává vált. December 4-én a Farkasréti temetőben helyezték őket örök nyugalomra.