2021. március 1., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mint szinte minden mást, a tárlatnézést sem arra találták ki, hogy az érdeklődők álarcosan, egymástól tisztes távolságban kövessenek egy előre meghatározott útvonalat, és minimális létszámban próbálják szemlélni, mi több, élvezni a műtárgyakat. A járvány okozta kényszerhelyzetben mégis ez történik immár közel egy éve. Ilyen körülmények között elmegy az ember kedve a kiállításoktól. De mivel igazi műélvezetről aligha lehet szó, ha nem „élőben” találkozunk a képekkel, szobrokkal, kívánkozunk a galériákba, múzeumokba, igényeljük a valós tárlatnyitókat. Amikor a járványügyi lehetőségek megengedték, voltak is ilyenek, és remélhetőleg újra mind gyakrabban lehetnek. Annál is inkább, mivel a művészek a bezártság ellenére is folyamatosan dolgoznak, sőt talán az eddigieknél is nagyobb ütemben gyűl a bemutatandó anyag, és ők is óhajtják, hogy közvetlenül érzékeljék a közönség visszajelzéseit. Példa rá a múlt december 17-én nyílt Megyei Festészeti Szalon, amely ebben a hónapban még megtekinthető a marosvásárhelyi Art Nouveau Galériában.


Sileo… Kuti Botond festménye



Az akkor érvényben levő szabályok csak kevés néző jelenlétét tették lehetővé a vernisszázson, a kiállító művészek közül is csak kevesen lehettek jelen, a méltatásra is csak pár percet szánhattak, mégis örülhettünk az eseménynek. A kiállítás maga népes részvétellel lepett meg: félszáz festő közel másfél száz képét vonultatta fel. A kurátor, Dorel Cozma festőművész elmondta, hogy pályázati felhívására sokan válaszoltak, a Maros megyei hivatásos alkotók mellett az ország más művészeti központjaiból is (Bukarest, Kolozsvár, Temesvár, Arad, Konstanca, Torda, Bákó, Botoșani) többen neveztek be munkáikkal. Úgy látszik, mind ismertebbé válik a galéria, mióta a Képzőművészek Szövetsége Maros Megyei Fiókjának kezdeményezésére műfajilag szakosodva jelentkeznek közös kiállításra a művészek, nagyobb a vonzereje a rendezvénynek. Ez a tágabb érdeklődés mennyiségi és minőségi szempontból is jótékony hatású lehet, szélesebb kitekintést biztosít a tárlatlátogatóknak, és – bizonyos versenyhelyzetet teremtve – a kiállítóknak is egyfajta ösztönzés. De tegyük hozzá, hogy a tárlat ugyanakkor veszít helyi jellegéből. Igaz viszont, hogy évtizedekkel ezelőtt, amikor Marosvásárhely festészetét az ország legszínvonalasabbjai között rangsorolták, egymaga is könnyedén képes volt látványos, igényes festészeti tárlatokat produkálni, de már elég régóta nincs így. Sok kiváló festő meghalt, külföldre távozott, vészesen csökkent a helyi piktúra igazán rangos képviselőinek a száma. A mostani próbálkozás tehát serkentő lehet, pláne, ha tényleg megvalósul a külföld felé nyitás, ahogy a rendezők hangoztatják. Egy düsseldorfi festő máris bemutatkozott. A mostani Szalonból viszont hiányolhatjuk a jó értelemben vett vásárhelyiséget. Pedig az ötven kiállítóból 25 vásárhelyi, kettő-kettő szovátai, illetve segesvári, egy szászrégeni. De hányan lettek volna, ha nem festenének azok is, akiket elsősorban nem festőként tartunk számon, hanem más műfajokban remekelnek?
A Szalon alaphangulatát nyilván a pandémia adja meg. Az a rendkívüli élethelyzet és életérzés, amely majdnem az egész eltelt évben ránk telepedett, akárhol is élnénk. Ez a munkák viszonylagos tarkaságában is uniformizálta valamiképpen a kínálatot. Sok a nyomott hangulatú, zaklatott munka, uralkodók a felbomlott, széteső formák, az absztrahálás, dolgoznak az indulatok, vagy ellenkezőleg, a begubózás, a háttérbe vonulás, a magányosság érzete szülte a képet, a szimbolikus nyelvezet lépett előtérbe. Az esztétikum klasszikus értelmezése teret veszített, az ilyen képek ezúttal többségükben az emeletre kerültek. De mindenképpen érdekes, elgondolkodtató a látvány, és van jó néhány figyelemre méltó alkotás, olyan kompozíciók, amelyek belénk ivódnak, és mércét jelenthetnek a továbbiakra.
Az RKSZ Marosvásárhelyi Fiókjának honlapján megtekinthetők a kiállítás képei. Az Art Nouveau Galéria


Căbuz Andrea: Intermediate 3.


Gergely Erika: Fény és árnyék


Dorel Cozma: Erdőszél


Csupán Eduárd: Maradványok