2024. july 9., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A hét végén hetedik alkalommal került sor a gyulakutai falunapokra. A hagyományőrzés, a szórakozás jegyében szervezte meg idén az önkormányzat a falunapokat, nyilatkozta a Népújságnak Takács Kálmán alpolgármester.

Fotó: Nagy Tibor


A hét végén hetedik alkalommal került sor a gyulakutai falunapokra. A hagyományőrzés, a szórakozás jegyében szervezte meg idén az önkormányzat a falunapokat, nyilatkozta a Népújságnak Takács Kálmán alpolgármester.

Elmondta, hogy pénteken a borászok találkozójára és borversenyére, illetve borkóstolójára került sor a helyi vendéglőben, egyúttal fogadták a magyarországi testvértelepülések küldöttségeit.

– A mai nap a csúcsnap, mint látja ön is, a színpad fel van állítva, sörsátrak, a farkaslaki fiúk borral öntözik a nyárson piruló borjút, kicsinek-nagynak lehetősége van a szórakozásra.

Péterfi Sándor, a Kelementelki Borház tulajdonosa: – A gyulakutai borászok hozták a boraikat, 25 borpróba volt, ezeket zsűriztük. A gyulakutai tanács ezelőtt egy évvel megígérte, hogy hozzájárul a borászok továbblépéséhez, és ezért vettek egy bogyózógépet, amit bemutattunk, beszéltünk az előnyeiről. Meglepő módon Gyulakutának egészen jó borai voltak, és gondoljuk, hasznos is volt, mert a kóstoló után megbeszéltük mit ittunk, mit éreztünk, szemmel látható élmény volt az emberek számára, egyszóval kellemes este volt.

Ugyancsak a gyulakutai napok keretében készült az a népművészeti kiállítás, amely a helyi ügyes kezeket dicséri: varrott, hímzett, horgolt ruhákban, sapkákban, sálakban, festett képekben, órákban, csecsebecsékben, virágkölteményekben, vadásztrófeákban gyönyörködhettek az érdeklődők.

A minifocipályán voltak felállítva a sörsátrak, volt vidámpark, kirakóvásár, sörivó verseny, karaokeparti. Szombaton délelőtt vette kezdetét a bográcsgulyásfőző-verseny. Délután tartották az ünnepélyes megnyitót a minifocipályán felállított nagyszínpadon. Utána zenés és szórakoztató műsorok kezdődtek a szabadtéri színpadon: a helyi óvodások, iskolások és ifjak nép- és moderntánc-, valamint a Szivárvány tánccsoport előadásai. Fellépett a Bíborka néptánccsoport, utána pop- és rockkoncertek voltak a szabadtéri nagyszínpadon. Fellépett: Kristóf Katalin és Milán, a Hangyaboy, a Transylvania Rock Band. Este Péter Szabó Szilvia, Szabó Előd és a Titán zenekar, valamint Csobot Adél énekelt. 23 órától tűzijáték következett, majd a Piramis zenekar.

Vasárnap délelőtt ünnepi istentiszteletre került sor a református templomban, ekkor tartották a 25 és 50 éve konfirmáltak találkozóját is. Ezt követően a minifocipályán egész napos sportrendezvények voltak, délután térzene, kirakóvásár, vidámpark, sörsátrak várták a szórakozni vágyókat. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató