Az utolsó napok bizsergetően kellemes nyüzsgése is véget ért. A csütörtökön, pénteken tartott évzáró ünnepségeken versek, énekek, jelenetek előadásával jó szokás szerint a szülők előtt is bizonyítottak kicsik és nagyok.
Az utolsó napok bizsergetően kellemes nyüzsgése is véget ért. A csütörtökön, pénteken tartott évzáró ünnepségeken versek, énekek, jelenetek előadásával jó szokás szerint a szülők előtt is bizonyítottak kicsik és nagyok. Átutazva a megyén, az iskola vagy az óvoda felé tartó virágcsokroktól voltak színesek a települések. A hivatalos évzáró ünnepségeken túl, oklevelek avagy a szerényebb bizonyítvány birtokában, minden diáknak kijár a nagy nyári szünidő. Az álomízű reggelek, a végtelen szabadság, a játék ideje. Az iskolatáska súlyától felszabadulva a könnyű semmittevés boldog pillanatai.
Mert nem egyszerű feladat manapság az egyre sűrűsödő iskolai követelményeknek eleget tenni. Részt venni a versenyek, vetélkedők egymás sarkát taposó forgatagában. Amelyekből lassan már ki sem látszik a tanuló és a tanár, ha lépést akar tartani. Ha nem, akkor pedig lemarad. Unatkozni a tanév idején nagyon nehéz. És a szorgalmas diákokon túl azoknak a gyerekeknek sem marad rá idejük, akik még manapság is hosszú kilométereket gyalogolnak, hogy eljussanak az iskolába és hazaérjenek. Mert vannak tanyák, ahova nem jár az iskolabusz, s a traktorok által felismerhetetlenné barázdált mezei utakon nem is fog egyhamar.
Régi szünidők emlékeit ízlelgetem. Amikor kipirultan rohantam haza az évzáróról, mert várt rám az utca, amely tele volt gyermekekkel. Minden kapuból magam korú gyermekek tódultak ki reggelente, s kifogyhatatlanok voltunk a sötétedésig tartó játékból. Sokszor eltűnődöm, honnan támadt bennünk, városi gyermekekben annyi ötlet, lelemény, amelyekkel bábszínházzá vált az üresen álló disznópajta, tornaszerré az udvarokat lezáró kerítés, s ízletes gyümölccsé a szomszéd zöld szilvája, amely mindig elfogyott, mielőtt beérett volna. Milyen könnyen tanítottuk meg egymást úszni, kerékpározni ócska felnőttbiciklin, anélkül, hogy a szüleink látták, tudták volna.
Elnézem a város utcáit, ahonnan kihalt vagy a nagy forgalom miatt a kapu mögé szorult a ritkán felhangzó gyermekzsivaj. Az elmagányosodó mai gyermekek a számítógép vagy a televízió képernyője előtt kushadnak reggeltől estig, ami sokkal egyszerűbb, mint kézbe venni a könyvet, s a fantáziára hagyatkozni.
Miközben egymást érik az ötletesebbnél ötletesebb táborok, amit sok pénzért kínálnak, s amit sokan nem tudnak megfizetni, miközben se szeri, se száma a gyermekekkel foglalkozó alapítványoknak, nem hallani arról, hogy akadnának olyanok, akik a lakásba zárt vagy a nagy szabadságába beleunó városi vagy vidéki gyermekek játékra tanítását felvállalnák. Szünidőben is elérhető hozzájárulásért.
