Nos, a kötetnek az lenne a címe, tekintettel a vakációs hangulatra, hogy A Janicsárok Víg Napjai. (Így, angolszászoszosan, ahogyan a ködös brit partokon, a kalandos ausztrál kengurufarmokon és a lövöldözős, nagy hatalmú Ámerikában írják forma.)
Ha Jókai Mór, népünk legnagyobb mesemondója, különben százkötetes remekíró élne, biztosan a 101. kötetét annak a középkorú, átprogramozott elméjű derék embernek szentelné, aki a minap a nyári forróságban és nemzeti készenléti helyzetben megtagadta egykori elszégyellt, elrejtett anyanyelve – ma már inkább mostohamama-nyelve – használatát egy gyermekkeresési, tulajdonképpen banális humanitárius eset kapcsán. Nos, a kötetnek az lenne a címe, tekintettel a vakációs hangulatra, hogy A Janicsárok Víg Napjai. (Így, angolszászoszosan, ahogyan a ködös brit partokon, a kalandos ausztrál kengurufarmokon és a lövöldözős, nagy hatalmú Ámerikában írják forma.)
Janicsárnak lenni manapság sem egyszerű. Először is – a mi esetünkben – magyarnak kell születni és a szülőknek a szülészeti klinikán piros-fehér-zöld bódult örömükben a kisdedet lefordíthatatlan keresztnevekkel kell teleaggatniuk. Különben a janicsárság egyik alapfeltétele nem teljesül. Aztán lehetőleg rá kell bízni az elmaradt tudatú, ósdi nagymamára, aki megtanítja a gyermeket nagyinyelvére, erre az agglutináló (ragozó) a-zó, e-ző, ő-ző, mindenkit elűző nyelvelésre.
Nos, ha ez megvan, ha a feltételek eggyé állnak és a csillagok pozíciója is Bukarest felé mutat, akkor a gyermek bejanicsározása elkezdődhet: beadjuk nem anyanyelvű oviba, majd iskolába, születésnapjaira csak Mircea, Radu, Raluca, Adina kap meghívást, az udvarra nem engedjük le, csak ha kint elegendő számú Tudorel, Bombonel és Madalina játszadozik kirekesztőleg. Ide kell őt beépíteni, becsempészni, beékelni. Ettől kezdve szoktatjuk az anyanyelv megtagadására, elfelejtésére, éppen úgy, ahogy a bilire szoktatjuk. A lélek átmeszelése folyamatban van, egyre könnyebben megy. Lehetőleg el kell szigetelni a nagymamától és a magyarul éldegélő, elmaradt, rettenetes mocsári rokonságtól, mindenkitől, aki nem államnyelven, államszerelemben lubickol hajnaltól hajnalig.
A már létező legmodernebb módszerekkel befolyásolni lehet az álmokat, hogy Jancsi-Ianceu janicsár még álmodni, sőt még számolni se merjen másként, mint Ionel, Mirunel, Pompiliu-Justin-Rezvány.
Jót tesz a janicsárnak, ha régi janicsárnevelő intézetekben pallérozott férfiakkal és nőkkel kirándul, volt szekusokkal és busa szemöldökű colonelekkel barátkozik, magyarfaló igazgatóasszonyokkal szerelmeskedik és zászlótakácsokkal haverkedik össze.
Felsőfokú tanulmányait az Országos Gyűlöletképző Főiskolán végezze. (Lehet az OGYI marosvásárhelyi nemzeti épületszárnyában is.) Persze, ez esetben még át kell esnie egy nehéz felvételi próbán: a bizottság egy tüntetésen vagy stadionban összevert magyar/kisebbségi felnőttet gurít eléje, aki bárhogy könyörögne vagy csak nyöszörögne nem hivatalos nyelven, addig nem segíthet rajta, amíg a kisebbrendű egyén el nem szaval egy Adrian Păunescu, egykor híres janicsáraga által kikovácsolt költeményt a nemzeti büszkeségről.
Amikor nevelése készen van, akkor bátran lehet őt az élet mélyvizébe vetni, vagy a mélyvizek partjára kirendelni hivatásos vidámítónak. Soha nem fognak benne mesterei csalódni. Próbált.
