2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ismét elhalasztották az elektronikus személyi igazolványok bevezetését

  • 2013-06-25 13:30:51

Ismét elhalasztották az elektronikus személyi igazolványok bevezetését, ezúttal jövő évre, tájékoztatott a belügyminisztérium. Az igazolványokat július elsején kellett volna bevezetni, azonban az alsóház szakbizottságai több módosítást javasoltak a jogszabálytervezetben.

A belügyi tárca Lakosság-nyilvántartó és Adatbázis-kezelő Igazgatósága szerint a július elsejei határidőt 2014-re halasztották el az elektronikus személyi igazolványok bevezetését illetően.

Az igazgatóság szerint az elektronikus személyi kártya opcionális lesz, és az állampolgárok továbbra is használhatják klasszikus személyi igazolványukat.

A képviselőház szakbizottságai több módosító javaslatot fogalmaztak meg a jogszabálytervezethez, melyek miatt el kell halasztani a bevezetés időpontját.

Nem ez az első alkalom, amikor az elektronikus személyi kártya bevezetését elhalasztják. Eredetileg 2003 január elsején kellett volna bevezetni a kártyát, ezt a határidőt azonban több ízben is elhalasztotta a kormány, először 2006. január elsejére, másodszor 2009. január elsejére.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató