Iránytűk térben és időben
2013-11-01 13:04:54
- Nagy Székely Ildikó
Az előadó készülő doktori dolgozatának témakörét tárta fel a hallgatóság előtt, az osztrák, a magyar, a román uralom helységnévrendezéseit taglalta, illetve arra is kitért, hogy a névváltoztatások miként gyűrűztek át a domborzati nevekre, tájegységek neveire és miként jelentek meg a korabeli térképeken.
Hogyan változtak és váltak az elmúlt két évszázadban a központi névpolitika eszközeivé az erdélyi helynevek, hogyan épültek be ezáltal önkényes szimbólumok a földrajzi térbe, miként váltottak funkciót és segítették a földrajzi tájékozódás helyett a történelmi időkben való eligazodást a kolozsvári, illetve marosvásárhelyi utcanevek – többek között ezekre a kérdésekre adott múltbéli adatokban gazdag, szemléletes válaszokat Bartos Elekes Zsombor térképész, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának tanára szerda délután a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-termében.
Az előadó készülő doktori dolgozatának témakörét tárta fel a hallgatóság előtt, az osztrák, a magyar, a román uralom helységnévrendezéseit taglalta, illetve arra is kitért, hogy a névváltoztatások miként gyűrűztek át a domborzati nevekre, tájegységek neveire és miként jelentek meg a korabeli térképeken. Bartos Elekes Zsombor II. József 1784-es nyelvrendeletéről tett elsőként említést, amely a latin helyett a németet tette hivatalos nyelvvé. Ettől az időszaktól beszélhetünk nyelvháborúról, ugyanis ennek a rendeletnek a hatására vált fontossá az egyes közösségek számára az anyanyelvhasználat. A tizennyolcadik század második felében még a helyi beszélt nyelveknek jutott fontosabb szerep a névadásban, a helynevek egymás átírásai, és nem egymás fordításai voltak, így nem is vitatták el azokat egymástól az egyes nemzetiségek. A német jelenlét helynevek révén történő hangsúlyozása az 1850-es években vált fontossá, ekkor a német nevek lappangó rétegének felélesztése következett be, mesterségesen kitalált, új nevek viszont nem jelentek meg.
Az 1898-as 4. törvénycikk értelmében a magyar helyneveket az országos törzskönyvbizottság állapította meg, mégpedig mesterséges úton, sok esetben a helyiek tiltakozása ellenére. A hivatalos iratokban, tankönyvekben, térképeken kizárólag ezeket a neveket lehetett használni, és az volt a cél, hogy a településeknek a magyar államhoz való „tartozandóságát” érzékeltető nevek a társadalmi érintkezésben is meghonosodjanak. Ekkor lett Topliczából Maroshévíz, és Oláh-András-falvából, ahol mindössze egyetlen magyar család élt, Székely-andrásfalva.
A 20. századi román névváltoztatások kapcsán a térképész kiemelte, hogy míg az erdélyi kiadású térképeken átírások vannak – Vásárhely például Oşorheiként jelenik meg –, a regáti térképeken névfordításokat találunk. Ezeken a regáti térképeken jelenik meg először a Těrgu-Mureş elnevezés is.
1918 után a román közigazgatás minden településnek román nevet adott. 1925-ben egy földrajztudósokból és katonatisztekből álló bizottság egyéni névadásokat hajtott végre. Az 50-es évek kinyilatkoztatott névadási törekvése az volt, hogy ne legyen több településnek ugyanaz a neve, de éppen ebben az időszakban neveztek el a meglévő három település mellett egy negyediket is Avram Iancuról – jegyezte meg az előadó. Az utolsó névváltoztatások a 70-es években történtek – Kolozsvár 1974-ben kapja a Napoca utótagot –, a rendszerváltás után minimális névváltoztatásra került sor.
Az utcanév-változtatások kapcsán az előadó rávilágított arra, hogy a középkori utcanevek sok száz évig érintetlenek voltak. Természetes és motivált, funkcionális nevek voltak ezek, amelyeket a helyi közösség adott az egyes utcáknak. Az átnevezések során megjelenő szimbolikus utcanevekről a XIX. század végétől beszélhetünk. Ekkor kapja nevét a kolozsvári Unió utca, amelyből később Memorandumului lesz. 1940–45 között visszatérnek a régi utcanevek, 1945 után pedig egy széles spektrumú elfogadás érzékelhető a névadásban, így ugyanaz az utca egy időben Mihály király és Dózsa György nevét viselheti. Az előadó a marosvásárhelyi utcanevek kapcsán érdekes névcserékre is rámutatott, amelyek következtében a két világháború közötti időszakban a Szigligeti utca Caragiale, az Árpád utca Decebal, az első világháború előtti Álmos vezérről elnevezett utca Somnului lett. Erdély nem magyar többségű városaiban, például Brassóban nem volt ilyen mértékű névcsere – hangsúlyozta az előadó. A továbbiakban a közigazgatási egységek, illetve domborzati formák névváltoztatásairól esett szó, majd a névhasználat katonai és polgári, illetve hazai és külföldi térképeken való tükröződéseivel zárult a több mint egyórás izgalmas előadás.
