2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ingyenes ingázás?!

  • 2013-06-03 13:54:33

Az elmúlt két hét leforgása alatt rohamosan kezdett átterjedni a környező megyékre a Kovászna megyéből induló sztrájk, amelyben a fiatalok követelik az ingázó diákok költségeinek törvény által is szavatolt megtérítését petíciók benyújtásával.


Az elmúlt két hét leforgása alatt rohamosan kezdett átterjedni a környező megyékre a Kovászna megyéből induló sztrájk, amelyben a fiatalok követelik az ingázó diákok költségeinek törvény által is szavatolt megtérítését petíciók benyújtásával.

Mint a magyar diákok képviselője, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) is figyelemmel követte az eseményeket, melyekkel párhuzamosan országszerte kutatni kezdte az eset gyakoriságát.

Az első tisztázandó tény az, hogy a probléma megye-, helyenként településfüggő, hiszen a távolság, melyet meg kell tegyenek a diákok, illetve a busz vagy vonat ára változó.

A kutatások során tizenegy megyét kérdeztük meg, melyek az 1. ábrán látható arányban válaszoltak arra kérdésre, hogy „Visszakapják-e az ingázó diákok az útiköltséget?”.

Mindezek mellett azt is megfigyelték, hogy mennyire befolyásolhatja az árak változása a visszatérítést: azokban a megyékben, ahol nem kapják vissza, 7,14%-os, 20%-os, 44%-os, de előfordul az 58%-os drágulás is, ellenben van megye, ahol ugyancsak 58%-os a drágulás, mégis, az összeg egy részét visszatérítik, míg azon megyékben, ahol a teljes összeget megkapják a diákok, nem változtak az árak, vagy csak jelentéktelen mértékben.

A minisztérium állítása szerint annak ellenére, hogy a 2011-es tanügyi törvény 84. és 85. cikkelye kimondja, hogy év végéig minden diák meg kell kapja a neki járó összeget, ennek a tanévnek a végéig csak ennek 50%-át fogják megtéríteni, mert az évi költségvetésbe nem számították bele az árak növekedését. De a nyár folyamán, amint kiegészítették a költségvetést, visszatérítik a maradék összegeket is.

„Bárminemű ilyen probléma esetén szükség lett volna arra, hogy az EMI konzultáljon velünk, felkeressen minket, s ezáltal könnyebbé vált volna ezt a folyamat, mivel a MAKOSZ arra törekszik, hogy minél jobb kommunikációs hálót alakítson ki tagszervezeteivel és a középiskolásokkal, hogy ha ilyen és más jellegű probléma felüti magát, mindig elsőként értesüljön a dolgokról” – nyilatkozta Olteanu Roberta, a MAKOSZ tanügyi alelnöke.

A MAKOSZ sajtóirodája

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató