Ingajárat ég és föld között…

… egy képzeletbeli festői világban, Csatlós Levente kiállításán, a marosvásárhelyi Bernády Házban. A jegyzetcím talán meg is kérdőjelezhető, hiszen a fent és alant valahogy egybeolvad a festő képein, a menny s a földiek, mindenekelőtt a tengerek emberei és mágikus lényei magától értetődő természetességgel veszik tudomásul az istenek jelenlétét, nem kell ahhoz ide-oda közlekedni. De mégsem tévedünk, ha arra gondolunk, hogy ezt az akadálymentes átjárhatóságot Csatlós szárnyaló fantáziája, élénk álomvilága és mítoszra hangolódó képessége teremti meg. És persze azok a művészi erényei, amelyekkel mindehhez kellő hangulatot, illő szín- és formavilágot, illetve szervesen működő motívumegyüttest képes létrehozni. Ő maga kissé másképp fogalmazza meg szándékait egyéni tárlata címében, de a Közelebb hoztam hozzátok az eget végeredményben szintén a fentieket sugallja. A munkásságában folyamatosan nagy szerepet játszó felesége, a prózában lírikusságával is kitűnő Alina Csatlós ihletett szövege (magyarra Suba Réka fordította) szintén ezt hangsúlyozza a vizuális metaforákat továbbgondoló szóbeli meggyőzőerővel. A közelség gondolata azonban elsősorban mégiscsak a látványnak köszönhetően ragadja meg a nézőt. Nyilván akkor, ha leveti berögződéseit, előítéleteit, és elfogadja, hogy amit lát, az ugyancsak egy lehetséges univerzum, amelyet egyfajta gyermeki báj, kedvesség, esetlenség és derű jellemez. Be kell illeszkednünk ebbe a gyermekrajzosan groteszk, a tárgyaknak, helyzeteknek mágikus tulajdonságokat kölcsönző, sajátos jelentést tulajdonító világba, amit erőteljes kolorit s naiv, ám lényeglátó emberábrázolás ural, és máris jól érezzük magunkat a kis és nagy méretű festményeket, beszédes objekteket logikusan, mégis szellemes társításokban megrendezett tárlaton.

Hamar rájövünk, a marosvásárhelyi születésű művész, aki jó két évtizede lépett erre a pályára, a tenger szenvedélyes szerelmese, s ennek folytán a hajós népek, a Mediterráneum mondavilágának, Poszeidón és más görög istenségek, szirének, sellők legendáriumának jó ismerője. És hiszi, hogy az ezekhez kötődő jelképeket, közszájon forgó angyalos, sárkányos, matrózos, varázslatos történeteket a tárlatlátogatók is (fel)ismerik, folytatni tudják. A nyáron a Fekete-tenger partján, Konstancán rendezett kiállításán így is voltak vele a nézők, szép visszhangja volt a tárlatnak. A vásárhelyi fogadtatás is hasonlóan elismerő, vidám zsongás töltötte be a galériát a megnyitón. Nem bonyolítja el a kompozícióit, egyszerű és mégis színnel teljesen telített a vászon, akár akrillal fest, akár vegyes technikával. És miközben magával ragad a festőiségük, mindenik történetet indít el. A Csatlós Levente által megálmodottat és azt, amit magunkban, nézőkben kelt életre a látvány. A Dzsinn és az aranyhal, az Angyal, a Varázslatos pillanat, a Sárkányok öröme, a Mágikus ajándék, A matróz és a három grácia, A délibáb valóságos, A halász és a sirály, az Első nap a vizeken, Az esőkérő lányok, A fügeszedő, Az ajándékosztó és így tovább. Az utóbbi már bűvös tárgy, a kiállításon a Hét című objektsorozat is ilyen, különleges jelentéssel bíró művészi lelemény. Érdemes felfedezni.