2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Vigyázzunk, hogy ki ne haljanak az éneklő népek, a mítoszalkotó népek, a képíró asszonyok és faragó emberek, mert az ember hal ki velük.”


„Vigyázzunk, hogy ki ne haljanak az éneklő népek, a mítoszalkotó népek, a képíró asszonyok és faragó emberek, mert az ember hal ki velük.”

Ezzel a Juhász Ferenc-mottóval került sor 2013. június 2-án, vasárnap az I. erdőszentgyörgyi népdalvetélkedőre, amelynek szervezői az erdőszentgyörgyi művelődési otthon és a Százfonat Szociokulturális Egyesület. Ez a rendezvény egyben a Maros Művészegyüttes, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központja, a Csűrszínház Egyesület, az Erdély TV és a Marosvásárhelyi Rádió közös szervezésében sorra kerülő „Széllyes Sándor” amatőr és kezdő magyar népdalénekesek számára szervezett vetélkedő elődöntője.

A szervezők köszöntőbeszédéből kiderült, hogy nagy örömmel és megtiszteltetéssel fogadták a felkérést a vetélkedő megszervezésére, mivel az ilyen alkalmak adnak lehetőséget arra, hogy megtapasztaljuk és megtapasztaltassuk, hogy az igazi eredményekhez a kemény munka mellett rengeteg türelem, kitartás és alázat kell, amely tulajdonságok ugyan nem divatosak manapság, de szívünk mélyén mindannyian tudjuk, csak ezek tölthetik meg hiteles, igazi tartalommal mindennapjainkat. Elmondásuk alapján ezt a megtiszteltetést nagy felelősséggel kell fogadni, az apáinktól, dédapáinktól ránk bízott kincset tovább kell adni az utókornak. „Ebben a rohanó, globalizált világban, ahol minden egyszer használatos (még az emberi kapcsolatok is) néha meg kell álljunk és felmutassuk a stoptáblát. Teret kell engednünk, hogy megszólalhasson valami tisztán csengő, valami szívet melengető, valami, ami mesélés is ugyanakkor mesélés arról, amit apáinktól örököltünk, mesélés a világ dolgairól, búról, örömről… mesélés az életről… Mert a népdal maga az élet!”

A vetélkedőre két korosztályba lehetett benevezni: gyerek korosztály 7–15 év között, ifjúsági és felnőtt korosztály 15 év fölött.

A megmérettetésre Sóváradról, Kibédről, Makfalváról, Hármasfaluból, Erdőszentgyörgyről, Bözödről, Havadról és Gyulakutáról érkeztek, összesen 28 versenyző. A három tagú bírálóbizottság: Berecki Klára (a Szent György Technológiai Líceum zene szakos tanárnője), Nemes Annamária (a székelykeresztúri Berde Mózes Líceum zene szakos tanárnője és egyben néptáncoktató) valamint Tőkés Lóránt (unitárius lelkész, táncoktató), korosztályonként állapította meg a díjakat. A gyerek korosztály I. helyezettje a 9 éves hármasfalusi Szabó Richárd Attila, II. helyezettek az ugyancsak hármasfalusi Nemes Zsolt (12 éves) és a sóváradi Ráduly Tímea (10 éves) , III. helyezett a 7 éves Császár Klára Gyulakutáról, tiszteletbeli díjban részesült a 14 éves Hájku József Makfalváról. A jó előadó különdíját a 10 éves gyulakutai Molnár Flóra-Dóra vihette haza és dicséretet kapott Kakucs Henrietta (13 éves) és Berei Izabella (11 éves) Erdőszentgyörgyről. Ifjúsági és felnőtt kategóriában különdíjban részesült Csizmadi Edina Beáta (Erdőszentgyörgy, 17 éves), II. díjat kapott Pál Imola Gabriella (Erdőszentgyörgy, 17 éves), és a dobogó legfelső fokára a 15 éves, ugyancsak erdőszentgyörgyi Balázsi Annamária állhatott. A díjazottakat könyvekkel, ajándéktárgyakkal jutalmazták a szervezők, az első helyezettek továbbjutottak a 2013. június 29-én Mikházán sorra kerülő döntőbe és Balázsi Annamária díjmentesen részt vehet az 2013. július 22–28. között sorra kerülő XIX. székelyföldi tánctáborban Felsősófalván. A zsűri a kiértékeléskor külön gratulált azoknak a felkészítő tanároknak vagy szülőknek, akik a gyerekeket, fiatalokat elküldték erre a rendezvényre mert „kilencvenkilenc százalékban a résztvevők jó énekesek, jó hangúak és a dalok nyolcvan-kilencven százaléka rendes népdal volt.” A más műfajú dalok (például nóták) száma elenyésző volt az igazi magyar népdalokéhoz képest. Állításuk szerint „ez a döntés ami itt ma megszületett helyes és megállja a helyét” mivel „nem szerepelt benne szubjektivitás” és azok akik itt továbbjutottak továbbvihetik ennek a vidéknek a jó hírét. Megjegyezték azt is, hogy „kielégítően szépen voltak felöltözve a résztvevők” de „a viseletben kell tudni viselkedni”, a viseletet kell tudni viselni is és tartást, kisugárzást kell kölcsönözzön a viselőjének. A viselettel mutathatjuk be azt a nemzetet, amelyből sarjazunk, népünk kézügyességét, tisztaságát, igényességét.

A szervezők köszönetüket fejezik ki a rendezvény támogatóinak: a helyi önkormányzatnak és az Europa Directnek.

Tamás Emese

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató