2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Telt házas könyvbemutató volt március 22-én, pénteken a marosvásárhelyi Bernády Házban, ahol Káli Király István, a Mentor Könyvek Kiadó vezetője és a házigazda Borbély László bemutatta Virág Györgynek, a Maros Megyei Tanács volt elnökének Honteremtők albérletben című önéletrajzi könyvét, amely a kiadó ajánlása szerint „a leghitelesebb képet nyújtja egy erdélyi magyar műszaki értelmiségi sorsáról a 20. század második felében, illetve a 21. első évtizedeiben”. 


Borbély László nemcsak a Bernády Alapítvány elnökeként házigazdaként köszöntötte a szerzőt, hanem, ahogy mondta, sorstársként is, hiszen a könyvben olyan események is megjelennek, főleg az 1990-es fordulat után, amelyeknek valamennyien részesei voltunk. A történet visszanyúlik a második világháborúig, hiszen szerzője 1944. március 26-án született. Virág György kisgyerekként nem írt naplót – tette hozzá Borbély László beszédében –, de az önéletrajz szerzőjeként, pontos, odaillő háttér-információkat is szolgáltatva, az életkornak megfelelő nézőpontból, kiváló emlékezettel láttatta az 1950-es évektől 2022-ig a történelem viharait túlélő család eseményeit. Édesapja színpadmesterként dolgozott az egykori Székely Színházban, így a szerzőnek alkalma volt gyerekszínészként több darabban is fellépni. Ezek az évek mélyen beivódtak memóriájába, visszaemlékszik azokra a nagyszerű színészekre, akik nem sokkal a társulat megalakulása után fémjelezték az erdélyi magyar színjátszást. A továbbiakban pedig – a személyes élmények kapcsán – igazi keresztmetszetet kaphatunk a szocialista évekről, amikor kisebbségiként, értelmiségiként nem volt könnyű helytállni és megmaradni, majd a rendszerváltás és az ezt követő időszak „kulisszatitkaiba” is betekinthetünk a szerző által. 

– Nekünk, marosvásárhelyieknek egy kicsit nehezebb a sorsunk 1990 márciusa óta, és egy ilyen könyv elolvasása után rájöttem, hogy mennyire szükségünk van egymásra. Az ember szentesíti a helyet, és egy ilyen ember Virág György is, aki életében akárhol volt, felelősségérzettel, empátiával, szerénységgel és időnként szókimondóan végezte a dolgát, ezért is említettem, hogy igazi sorstársak is voltunk – mondta többek között Borbély László.

A köszöntőt követően Káli Király István – akinek vallomása szerint műszaki értelmiségiként hasonló sorsa volt, mint Virág Györgynek – a könyv kapcsán a szerzőt néhány életállomásáról kérdezte. A kérdésekre válaszolva Virág György elmondta, hogy nem véletlenül választotta a címet (Honteremtők albérletben), hiszen Erdélyben a magyarság honteremtőként van jelen, de úgy, hogy más nemzetiségekkel együtt „albérlőként”. Az irodalmi jelzőn túl azonban közismert volt, hogy 1989 előtt az erdélyi magyarokat ért megkülönböztetések miatt sokkal nehezebb volt állami lakáshoz, munkahelyhez jutni, mint a többségieknek, és erre is utal a cím. Egy történetet is felelevenített Kányádi Sándorról, aki többek között a rá jellemző humorral azt mondta Virág Györgynek, hogy Erdélyben nem lehet tudni,  kinek milyen felmenői vannak, így mindenkit tisztelni kell, és ha nem is értünk egyet, „akkor is kézfogással távozzunk”. 

A könyv megjelenésével kapcsolatosan kifejtette, 1996–1997-ben felmerült benne a gondolat, hogy önéletrajzként írja meg, milyennek látta a XX. század második felét erdélyi magyar értelmiségiként. 1988 és 2004 között önéletrajzi naplót vezetett, ezt jelentette meg 2011-ben a csíkszeredai Pro Print Kiadó. Korábban 1997-ben megjelent az Erdélyi Szépmíves Céh Erdélyi magyar értelmiségi sors a XX. század második felében címmel meghirdetett pályázata, amire végül elküldte az önéletrajzot, ekkor született meg a cím is. 20 évvel később, 2017-ben folytatta az írást. Végül hatévi munka után (2017–2023) sikerült lezárni a naplót, amely születésétől 2022-ig enged betekintést az életébe. 

A továbbiakban, a kérdésekre válaszolva, Virág György mesélt arról is, hogy Kolozsváron született ugyan, de mivel kétéves korában Marosvásárhelyre került, ízig-vérig marosvásárhelyinek tartja magát. Meghatározóak voltak számára a temesvári egyetemi évek, hiszen már az 1960-as években kozmopolita volt a bánsági település. Villamosmérnökként került haza, majd a kisipari szövetkezeteknél dolgozott 1968 és 1993 között, miközben egy évig (1973 és 1974 között) a Villamossági Vállalat tervezőmérnöke volt. A szövetkezeteknél elnök lett, és több mint 20.000 ember „sorsáért” felelt. Beszélt a Király Károllyal való igen szoros kollegiális, majd baráti kapcsolatról, és néhány szóban kitért a változások utáni időszakra is. 

A kötet egyik érdekessége – és ezzel indít az ajánló is –, hogy Virág György 1988-ban már ezt írta: „Érzem, hogy ez a hazug rendszer végóráit éli, remélem, megérem a bukását! Azért kezdek naplóírásba, hogy kényszerítsem magam regisztrálni: milyen érzésekkel fogom regisztrálni a változásokat”. Ezért is érdemes elolvasni a könyvet, mert a szerző szemszögén át tett időutazás nem a letűnt közelmúlt krónikája, hanem élő tanúvallomása, amely hozzásegíthet ahhoz, hogy jobban megértsük jelenünket. És ezért nemcsak az eseményeket megélt nemzedéknek ajánlott olvasmány. A Honteremtők albérletben a Gutenberg könyvesboltban és a Gemma Book Caféban kapható, illetve megrendelhető a Mentor Könyvek Kiadó online boltjában, a https://mentorkonyvek.ro/  elérhetőségen. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató