2021. május 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Diákszervezetek és munkakeresés

Ha a diákszervezetekről beszélünk, akkor sok embernek a szórakozás, a közösségi programok és az aktív diákélet jut eszébe. Azonban egyre gyakrabban lehet azzal is találkozni, hogy a diákszövetségek egy kapcsot képeznek a munkáltatók és a tanulók között. Külföldön számos példát láttunk már arra, hogy ezek a szervezetek segítenek a fiataloknak elhelyezkedni, legyen szó akár részmunkaidős, akár időszakos munkáról. Ez azonban Romániában még nem annyira jellemző.


Vass Péter, a Magyar Középiskolások Országos Szövetségének
 elnöke



Az elhelyezkedésben segítséget nyújtó diákszervezetekről kérdeztük Vass Pétert, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének (MAKOSZ) elnökét. 

– Hogyan tudnának segíteni a diákszervezetek abban, hogy a fiatalok állást találjanak?

– Sokan vannak, akik a diákszövetségi tevékenységük során megismertek több vállalkozót, és ezeket a kapcsolatokat fel lehet használni a későbbiekben munkahelyszerzés céljából is. A diákszövetségeknek ki van építve egy hálózata, különböző cégekkel és alapítványokkal állnak kapcsolatban. Ezek a partnerségi kapcsolatok felhasználhatók arra, hogy a diákcsoportosulások tudjanak segíteni a tanulóknak állást keresni, legyen szó akár részmunkaidős, akár nyári munkáról. 

– Külföldön lehet konkrét példákat találni arra, hogy a diákszervezetek miként segítik a fiatalokat az álláskeresésben. Ilyen Romániában nemigen van. Meglátásod szerint miért?

– Véleményem szerint eddig nem látták a diákvezérek ennek az igényét. Az utóbbi időben azonban egyre aktuálisabb lett ez a téma, és mi is elkezdtünk azon gondolkozni, hogy miként tudnánk segíteni. Ez a folyamat mindenképpen könnyebben menne, ha a vírus nem lenne jelen az életünkben, és a hagyományos formában tudnánk állásbörzéket és találkozókat szervezni. Azonban úgy gondolom, hogyha valamit meg szeretnénk szervezni, akár állásbörzét vagy hasonlót, azt az online térben is meg lehet tartani. Lehet, hogy kevesebb embert érnénk el vele, viszont a fontos információkat ugyanúgy át tudnánk adni.

– Milyen terveitek vannak, hogyan tudnátok álláslehetőséget kínálni a diákoknak?

– Első lépésként fel kell mérni, hogy mennyire van igény erre a diákok körében, és milyen munkákra lenne szükség, valamint milyen munkabeosztás felelne meg nekik. Ezután kell elgondolkozni azon, hogy hogyan lehet ezt kivitelezni. Azonban mindenképpen partnerségeket kell kötni, illetve tárgyalni kell munkaadókkal. Mivel a MAKOSZ több városban is jelen van, egy nagy kapcsolathálóra van szükség, és úgy gondolom, hogyha egy ilyen dolog elindul, akkor ahhoz hozzáférése kell legyen minden megyei és helyi diáktanácsnak is, hiszen a MAKOSZ ezt egyedül nem tudná megcsinálni. Mindenképpen szükség van a tagszervezetekre is. 

– Mi lenne az első lépés?

– A kérdőív, amellyel felmérnénk, hogy mire van igény, és milyen lehetőségek vannak. Mind a diákoknak, mind pedig a munkaadóknak ki kellene adni egy kérdőívet, hiszen a munkáltatók kell megmondják, hogy milyen munkaerőre van nekik szükségük, és a diákok kell eldöntsék, hogy az megfelel-e nekik. 

– Mikor valósulhat meg a kérdőívezés és az állásfórum az erdélyi diákok körében?

– Ez nagymértékben függ a diákok érdeklődésétől. Az igényeket csak úgy tudjuk felmérni, ha különféle információk jönnek be hozzánk, és eddig nem találkoztunk sok ilyen jellegű megkereséssel. Viszont amikor úgy látjuk, hogy szükség van erre, és mindennapi téma lett belőle, akkor mindenképpen elkezdünk ezzel komolyan foglalkozni, és ilyen szempontból is segíteni fogjuk a diákokat. 

Diákszervezetek segítenek a tanulóknak munkát találni    Forrás: atlaszmunkak.hu