2022. július 3., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Sikeres véradási akció Szászrégenben 

Május 23-án, hétfőn véradási akciót kezdeményezett Szászrégenben az Our Lifetime Egyesület a Marosvásárhelyi Vértranszfúziós Központtal együtt. Több mint száz személy adott vért. Múlt héten a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának campusában került sor véradási kampányra. 


Városmakettet avatnak a Medve-tó születésnapján 

A Medve-tó 147. születésnapja alkalmából városmakettet avatnak Szovátán május 26-án 11.30-kor a felújított Petőfi parkban. Fülöp László Zsolt polgármester, valamint Péter Ferenc, a Maros Megyei tanács elnökének köszöntője után fellép a Sirülők néptáncegyüttes és a Tücsökraj zenekar. Az eseményre várják Simion Creţut, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatóját, aki a Só útja projekttel kapcsolatosan osztja majd meg a gondolatait. 18 órától díszpolgáravató ünnepségre kerül sor a polgármesteri hivatal dísztermében, ahol Mester Zoltán, a Bernády Közművelődési Egylet elnöke, Kuti Dénes festőművész és Baczoni Sándor nyugalmazott református lelkipásztor munkásságát díszpolgári címmel ismerik el. A délutáni rendezvényre a helyek száma korlátozott. 


Tündökletes világ a Tamási-év keretében

Május 27-én, pénteken este 7 órától az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház kistermében Tündökletes világ címmel Kilyén Ilka és Ritziu Ilka-Krisztina Tamási Áron-összeállítása tekinthető meg Kincses Elemér rendezésében. További előadások: május 28-án és 29-én este 7 órától. A helyek száma korlátozott. Helyfoglalás a 0740-566-454-es telefonszámon.


Segítség! A gyerekem már(is) mini(tini)

Ezzel a címmel tart előadást május 30-án, hétfőn 17.30-tól a marosvásárhelyi Bernády Házban Jacsó Ágota, a magyarországi Kapcsolódó Nevelés Egyesület képviselője, az édesanyákat tömörítő Védem Egyesület szervezésében. A témaválasztás közkívánatra a tinédzser–szülő kapcsolat.


Könyvbemutató és kiállítás Marosszentgyörgyön

Május 31-én 19 órakor a marosszentgyörgyi plébánia tanácstermében Magyari Júlia képkiállítását Czirjék Lajos nyitja meg. Baricz Lajos Keresem a Fényt, Áldd meg, Isten és Vándorbölcső című köteteit Nagy Miklós Kund mutatja be. Közreműködnek: Pataki Ágnes, a Kolping Család énekkara, a Jubilate Deo, a Szent György egyházközségi kórus. Bölöni Domokos írását Szántó Edit olvassa fel. Műsorvezető Moldovan Irén. 


Hit és Fény tanácskozás

Május 28-án a marosszentgyörgyi plébánia tanácstermében a Hit és Fény vezetősége országos tanácskozást tart. 17 órától Hit és Fény találkozóra kerül sor, amelyen részt vesz a marosvásárhelyi, a nagyernyei és a marosszentgyörgyi közösség. 


Évfordulós esemény a múzeumban 

Györkös Mányi Albert festő és zenetanár születésének 100., halálának 29. évfordulója alkalmából a Világok találkozása című eseményre várja az érdeklődőket a Maros Megyei Múzeum. A rendhagyó interaktív találkozást Kocsis Tünde színházpedagógus vezeti május 27-én 18 órai kezdettel a Maros Megyei Múzeum Történeti és Régészeti Osztályának székhelyén (Avram Iancu u. 2. – marosvásárhelyi vár). A részvétel ingyenes, de előzetes jelentkezéshez kötött a contact@muzeulmures.ro címen vagy a 0767-063-203 telefonszámon. 


Hétvégi előadások az Arielben 

A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház május 27-én, pénteken 9.30 és 11 órától A brémai muzsikusok című, 4 éven felülieknek ajánlott előadást viszi színre. Rendező: Vidovszky György. Május 29-én, vasárnap 11 órától pedig a Lúdas Matyi, szintén 4 éven felülieknek ajánlott bábelőadás látható, rendező: Antal Pál.