2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hírek

Indul az évad az Ariel színházban

Az új évad első eseményeként az Ariel színház A varázstükör című előadást mutatta be augusztus 29-én, a pécsi Szamárfül Fesztiválon, a Bóbita Bábszínház meghívására. Itthon is A varázstükör lesz az évad első előadása az Ariel Nyomda utca 4. szám alatti nagytermében szeptember 12-én, vasárnap délelőtt 11 órától. A helyek száma korlátozott. Telefonos foglalás szükséges a 0740-566-454-es mobilszámon, naponta 9–13 óra között. Belépni kizárólag maszkkal lehet, a bejáratnál történő érintésmentes testhőmérés és kézfertőtlenítés után. 6 év alatti gyerekeknek a maszk viselése nem kötelező. Szeptember 6-án elkezdődtek a Viszlek magammal című színházi nevelési előadás próbái, amelyre elsősorban 5–8. osztályos nézőket vár majd a színház. Az előadás rendezője Tóth Zoltán, a pécsi Escargo Hajója Színházi és Nevelési Szövetkezet elnöke. Az október 11-re tervezett bemutató dramaturgja és zeneszerzője Vilmos Noémi. Szereplők: Halmágyi Éva, Szabó Dániel, Bonczidai Dezső, Bugnár Szidónia és Fehér Csaba. 


Jelentkezőket várnak a Napsugár néptáncegyüttesbe

Az idén is folytathatja tevékenységét a Maros Művészegyüttes utánpótlás-csoportja, a Napsugár. Tizedik életévüket betöltött fiúk és lányok jelentkezését várják a 0744-836-936-os telefonszámon (Füzesi Albert táncoktató). A foglalkozások szeptember 13-ától kezdődnek a Maros Művészegyüttes próbatermében.


Jótékonysági motoros felvonulás

Szeptember 18-án, szombaton nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a magyarfülpösi jótékonysági motoros felvonulás. Az idén a Daimler MC Nomads, a Big Red Machine Prospect Charter Mures és a Sons of Attila RC motorosklubok által szervezett, immár nagy hagyományú jótékonysági akcióra várnak motorosokat és civileket egyaránt. A tradícióhoz híven a résztvevők az idén is egy tank benzin árával támogatják a mélyszegénységben élő gyerekeket nevelő és iskoláztató, a helyi Szivárvány Házat működtető alapítvány munkáját. Gyülekező 12 órakor Daimler MC Nomads marosvásárhelyi klubházánál (a Sinaia utcai Ursus Sörház udvarán) vagy 13.30 órakor a szászrégeni Lidl parkolójában, ahonnan közösen motoroznak ki a résztvevők Magyarfülpösre.


Kamaszokat várnak

A Kamaszok Ifjúsági Színtársulat bővítené csapatát, ezért szeptember 28-án, kedd délután 5 órától a színészi hivatást szerető, 12 és 17 év közötti lányok és fiúk jelentkezését várja a társulat székhelyén, a marosvásárhelyi vár Kapubástyájában tartandó felvételire, melyre egy rövid, bármilyen stílusú verssel és egy dallal kell készülni. Érdeklődni lehet a 0726-221-504-es telefonszámon. 


Szászrégenben vendégszerepel a Hargita együttes 

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Erdélyi tánckóstoló című műsorában az erdélyi tájegységek táncrendjeit, ezen belül néhány falu, illetve táncos táncát mutatja be. Az előadásra szeptember 9-én, csütörtökön este 7 órai kezdettel kerül sor a szászrégeni Eugen Nicoară művelődési ház nagytermében. Helyet foglalni a művelődési ház jegypénztáránál munkanapokon 10–17 óra között vagy a 0757-109-450-es és 0740-515-617-es telefonszámokon lehet. Egy jegy ára felnőtteknek 20, nyugdíjasoknak és diákoknak 10 lej. A maszkviselés kötelező. 


Könyvbemutató Marosszentgyörgyön 

Ma, szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján 19 órakor a marosszentgyörgyi plébánia tanácstermében Kovács Enikő magyartanár bemutatja Baricz Lajos Az élet kenyere – 88 vers az eucharisztiáról – című verseskötetét. Közreműködik a Kolping Család énekkara, a MaKiTa gyermekkar és az egyházközségi Szent György kórus. A kötetből felolvas Pataki Ágnes. 


Szüreti mulatság

Szeptember 11-én egész napos szüreti mulatságot szervez a kelementelki szőlőhegy alatt a Kis-Küküllő Borlovagrend. Délelőtt csőszök és huszárok járják rezesbanda-kísérettel a környező településeket, hívogatva a lakosságot az ünnepségre. 12 órától szüreti kaláccsal és pálinkával fogadják a vendégeket. Az ünnepélyes megnyitó 13 órakor kezdődik. Fellépnek erdőszentgyörgyi és gyulakuti hagyományőrző csoportok, műsorvezető Kilyén Ilka színművész, aki az alkalomhoz illő dalokat is fog énekelni. Főzőverseny, ökörsütés, must- és borkóstolás, valamint más meglepetések teszik hangulatossá a mulatságot. 18 órától Syntia énekesnő szórakoztatja a jelenlévőket, 19 órától a Corax együttes előadása és tűzijáték zárja a mulatságot.


Találkozó fiatal gazdákkal Szovátán 

A Székely Gazdaszervezetek Egyesülete szeptember 10-én csütörtökön, Szovátán a közbirtokosság szakadáti székhelyén találkozót szervez fiatal gazdáknak. A rendezvényen előadások hangzanak el farmmenedzsmentről, a hatékony takarmányozásról, illetve szó lesz az aktuális pályázati lehetőségekről. A helyszínen pályázatírók válaszolnak majd az érdeklődők konkrét kérdéseire. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató