2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

HIFA-közlemény

  • 2013-05-15 15:49:05

A HIFA-Románia Egyesület értesít minden olyan személyt, aki részt vett a 2%-os gyűjtésért szervezett versenyben, hogy a kitöltött és összegyűjtött nyomtatványokat az egyesület irodájába, az Enescu utca 2. szám alatt (a megyei tanács mellett) lehet leadni 2013. május 21-ig minden hétköznap délelőtt 10-12, valamint délután 3-5 óra között.

A gyűjtést ebben az évben is a HIFA-PARK felépítéséért szerveztük, ami gondozást és szociális segítséget biztosító otthon lesz Pókakeresztúron, Maros megyében – fogyatékkal élő emberek számára. Köszönjük azoknak, akik mellénk álltak ennek a kampánynak a megvalósításában is. A gyűjtési kampány három kategóriában való nyerteseit telefonon keressük meg, és személyesen adjuk át nyereményüket egyesületünk irodájában.

Köszöntettel, Simon Judit-Gyöngyi

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató