2021. február 25., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Alsóbb emeletekre költöztették a megyei kórház intenzív terápiai részlegét

A Karácsonykői (Piatra Neamţ) Megyei Kórházban történt tragédiát követően, amelyben 13 páciens vesztette életét, és a betegeket mentő orvos súlyos égési sérüléseket szenvedett a berendezés meghibásodása miatt kiütött tűzben, elrendelték az ország valamennyi kórházában működő intenzív terápiás részleg ellenőrzését tűzvédelmi szempontból.
Miközben a televízióadók esti műsorából már napokkal ezelőtt arról értesülhettünk, hogy a légzési nehézségekkel küzdő, súlyos állapotban levő covidos betegeket ellátó intenzív terápiás osztályok tűzvédelmi szempontból sok helyen nem felelnek meg a törvényben előírt feltételeknek, a szóban forgó egységeket a hiányosságok kiküszöbölésre kötelezték. Ugyanakkor beismerték, hogy vannak esetek, amikor nem lehetséges valamennyi előírás betartása, de az érintett kórházakat nem zárhatják be, mert nincsen lehetőség máshova költöztetni a koronavírusos betegeket.
Több mint egy héten át próbáltuk megtudni a kormányhivataltól, hogy Maros megyében mi volt a tűzvédelmi vizsgálat eredménye, de azt a választ kaptuk, hogy még nem fejeződött be, aztán már hiába érdeklődtünk, nem is válaszoltak.
Emiatt a Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség szóvivőjéhez fordultunk, aki az ellenőrzés
lezárulásáról és a jelentésben megfogalmazott hiányosságokról tájékoztatott. Elmondta, hogy 13 kórházi szekciót ellenőriztek, és a tapasztalt rendellenességek miatt 26 figyelmeztetést adtak ki. Ezeket érdeklődésünkre Pălăcean Mihai ezredes, a tűzvédelmi engedélyeket kibocsátó részleg felelőse részletezte.
Figyelmeztetést kaptak azok az osztályok, amelyek a mentési útszakaszokat részben raktározási felületnek használták, másutt a kimenekülést biztosító ajtó nem nyílt automatikusan, továbbá a tűz-esetet jelző berendezés az ellenőrzés időpontjában nem működött. Ez utóbbit az orvosi egyetem udvarán berendezett háttérkórházban tapasztalták.
– Nemrég olvashattunk arról, hogy a szóban forgó háttérkórház működését a vonatkozó törvény előírásainak figyelmen kívül hagyásával engedélyezték.
– Mi csak tűzbiztonsági szempontból mondhatunk véleményt. Megállapítottuk, hogy az  ideiglenesen berendezett intenzív terápiás háttérkórházban az ellenőrzés idején nem működött a riasztóberendezés. Az ellenőrzés után intézkedtek, és rendezték a helyzetet. Ugyanott a kijárati ajtóknál nem volt felhajtó, ami tűz esetén megkönnyíti az ágyak biztonságos kimenekítését, ha azt a helyzet szükségessé teszi, amit ugyancsak megoldottak.
Különlegesebb helyzetben volt a Megyei Klinikai Kórház intenzív terápiai részlege, amelynek nem volt tűzvédelmi engedélye, ugyanis a tetőtérben nem ajánlatos intenzív terápiai osztályt berendezni, mert a helyszín nem felel meg a tűzvédelmi előírásoknak. Ezért a prefektus asszony úgy döntött, hogy ezt a részleget a negyedik emeletről, a beépített tetőtérből a második és az első emeletre költöztetik, ahol eddig is működtek intenzív terápiai kórtermek az urológiai és a sebészeti klinikák keretében. A tetőtérben irodákat és a személyzet pihenését szolgáló helyiségeket rendeznek be – ígérték a klinika vezetői. A költözéssel egyetértettünk, és ezt követően az új helyszínre kell engedélyt kérnie a kórháznak.
A hírt az intenzív terápiai részleg elköltöztetetéséről dr. Ovidiu Gîrbovan nőgyógyász főorvos, a Megyei Klinikai Kórház menedzsere is megerősítette.
Ami pedig az orvosi egyetem udvarán működő háttérkórház működési engedélyét illeti, Claudiu Puiac, a Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere azt nyilatkozta, hogy sajátos helyzetben, világjárvány közepette egy ideiglenesen működő intenzív terápiai egységről van szó, amely besegít azoknak a kórházaknak, ahol nincs hely a legsúlyosabb esetek ellátására. Ezek szerint nem vonatkoztathatók rá azok a törvényes előírások, mint a kórházakban működő és kritikus helyzetben levő fekvőbetegek ellátását végző egységekre – következtethetünk a menedzser szavaiból.

Gyorsan eloltották a tüzet

Alig költöztek az új helyre, pénteken (december 4-én) reggel egy kisebb tűzeset történt a Megyei Klinikai Kórház Marinescu utcai épületében működő intenzív terápiai osztály egyik kórtermében, ahol súlyos állapotban levő koronavírus-fertőzötteket kezelnek.
Pălăcean Mihai, a Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség ezredese elmondta, hogy egy éjjelilámpa kábelén levő kapcsoló körül gyulladt meg a szigetelés, és füst keletkezett. A jelen lévő személyzet (szeptemberben vett részt tűzvédelmi felkészítőn) gyorsan közbelépett, és egy kézi tűzoltó készülékkel megakadályozta, hogy a tűz továbbterjedjen. Amire a tűzoltók a helyszínre érkeztek, már nem volt szükség a segítségükre.
Személyi sérülés nem történt, a tűzeset közeli ágyból elköltöztettek egy beteget, a hatágyas kórteremben pedig tovább folytatódott a tevékenység. Ami az anyagi kárt illeti, a konnektor környékén füstölődött meg egy négyzetméternyi falfelület.