2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hét roncsautó gazdáját keresik

Újabb hét, a közterületet több mint egy éve jogtalanul foglaló, roncsnak számító gépkocsit szállít el hamarosan a marosvásárhelyi Helyi Rendőrség, amennyiben a tulajdonosok harminc napon belül nem jelentkeznek és nem viszik el maguk járműveiket.

 

Újabb hét, a közterületet több mint egy éve jogtalanul foglaló, roncsnak számító gépkocsit szállít el hamarosan a marosvásárhelyi Helyi Rendőrség, amennyiben a tulajdonosok harminc napon belül nem jelentkeznek és nem viszik el maguk járműveiket.

Az esetek többségében a lakónegyedekért felelős rendőrök készítenek nyilvántartást a közterületet jogtalanul foglaló járművekről, amelyek több mint egy éve ugyanazon a helyen vannak leparkolva. De gyakori, hogy a lakóktól érkezik bejelentés, hogy környékükön akár évek óta otthagyott járművek foglalják a közterületet, az ottlakók pedig nincs ahol parkoljanak.

Valentin Bretfelean, a Helyi Rendőrség vezetője lapunknak elmondta, két-három hete kezdték el a törvény által előírt folyamatot a napirenden lévő hét jármű esetében. Ennek értelmében, amint egy, a közterületet törvénytelenül foglaló járműre bukkannak, első ízben felszólítást helyeznek a szélvédőre, majd egy újabbat küldenek a tulajdonos lakcímére (amennyiben ez ismert), ezt követően az írott sajtóban kérik fel a szóban forgó járművek tulajdonosait, hogy szállítsák el autóikat. Ha a sajtóban való megjelenéstől számított harminc napon belül sem reagálnak a tulajdonosok, akkor a rendőrség elvontatja ezeket. Jelenleg egy, a Munka utca 20. szám mögötti parkolóban hagyott, fekete színű, 1994-es kiadású Renault Twingo (nincs rendszám), egy, a Pandúrok 14. szám előtt, a parkolóban lévő, piros színű, 1983-as kiadású Audi 80-as (nincs rendszám), egy, a Pandúrok 54. szám mögötti parkolóban felejtett, piros színű, 1982-es kiadású Opel Kadett (nincs rendszám), egy, a Pandúrok 74. szám közelében hagyott, fehér színű, 1987-es kiadású 1310-es Dacia (nincs rendszám), egy, a Ion Buteanu utca 19. szám előtt, a körforgalom mellett lévő, fehér színű, 1307-es Dacia haszonjármű (nincs rendszám), egy, az 1918. December 1. utca 110. szám közelében felejtett, piros színű, 1985-ös kiadású Y10-es Lancia (rendszám: FAB-278), valamint egy, a Sălişte utcai parkolóban hagyott, zöld színű, 1999-es kiadású Citroën Xantia (rendszám: 5941-XJ-67) gazdáját keresik.

Bretfelean hangsúlyozta, a törvényben megszabott határidő lejárta után az elvontatott jármű a Raktár utcai lerakatba kerül, és a város rendelkezhet vele. Az elszállítást követően, ha a tulajdonos jelentkezik is, akkor ahhoz, hogy kiváltsa járművét, ki kell fizetnie a kétezer lejes bírságot, ezen felül pedig az elszállítási, illetve a tárolási díjat. Arra viszont, hogy valaki a lerakatból váltsa ki gépkocsiját, Marosvásárhelyen még nem volt példa. Tavaly városszerte 210 felszólítást küldtek ki a rend őrei olyan gépkocsi-tulajdonosoknak, akik jogtalanul több mint egy évig foglalták autóikkal a közterületet, közülük 160-an reagáltak a figyelmeztetésre, és elvitték járműveiket. 47 jármű viszont nem talált gazdára, ezért ezek az ócskavastelepen végezték.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató