Hervaytól a metamodernig

3. Irodalmi Karaván Székelyföldön

A járványügyi megszorítások lazulásával végre újra elkezdődhettek a különböző, élőben, nem online zajló kulturális események. Jólesett újra irodalmi esten lenni a G. Caféban, ahol kedden délután az Erdélyi Híradó Kiadó és az Erdélyi Magyar Írók Ligája által szervezett 3. Irodalmi Karaván résztvevői mutatkoztak be. A harmadik alkalommal megszervezett körútra május 25-e és 27-e között került sor, az eseménysorozat keretében Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában mutatkozott be három fiatal erdélyi szerző: Fischer Botond költő, író, Gothár Tamás költő és Mărcuţiu-Rácz Dóra költő, író, szerkesztő. A fellépőkkel Horváth Benji költő, műfordító, slammer, a Hervay Könyvek sorozat társszerkesztője beszélgetett.

Gothár Tamás költő 1995-ben született Csíkszeredában. 2014 óta publikál verseket és fordításokat erdélyi és magyarországi lapokban. Első önálló kötete 2018-ban jelent meg Váltás címmel a Fiatal Írók Szövetsége gondozásában.

Fischer Botond író, költő 1982-ben született Nagykárolyban. 2007 óta rendszeresen jelennek meg versei, prózái és színikritikái különböző erdélyi és magyarországi folyóiratokban. Kötetei: Alsógolgota (Kriterion, 2013), Tavasz lesz, Corina (Erdélyi Híradó Kiadó – FISZ, 2019).

Mărcuţiu-Rácz Dóra 1996-ban született Nagyváradon. Jelenleg a BBTE Bölcsészettudományi Karának mesterszakos hallgatója, az Echinox és a Helikon szerkesztője. Prózát, lírát, kritikát, tanulmány- és műfordításokat közöl, valamint rendszeresen tudósít irodalmi rendezvényekről. Kötetei: Macska van az úton (Prolog, Nagyvárad, 2017), Már minden nő hazament (Erdélyi Híradó Kiadó – FISZ, 2020).

Az estek moderátora, Horváth Benji költő, műfordító, szerkesztő 1988-ban született Marosvásárhelyen. A kolozsvári Helikon folyóirat szerkesztője, a Hervay Könyvek sorozat társszerkesztője, négy önálló verseskötet szerzője. Legutóbbi kötete: A dicsőséges Európa (Libri, Budapest, 2018).

A körút első állomására a vásárhelyi G. Caféban került sor, ahol Horváth Benji üdvözölte a résztvevőket, a közönséget, és bemutatta a meghívottakat, majd az eseménykezdő felolvasást követően kezdődött a beszélgetés.

– Tamás, te sokat szakácskodtál az Indigó étteremben, és nem csak ott. Hogyan élted a mindennapjaid azzal, hogy dolgozol egy konyhán, írod a verseidet, közben pedig indiai és moldvai nyelvjárásokat tanulsz? – tette fel első kérdését Horváth Benji.

– Ebben az időszakban pont nem nagyon írtam. Az indiai kollégáktól tanultam a nyelvet, ami belekerült különböző szövegekbe is. Dolgoztam együtt moldvaiakkal, mexikóiakkal, ütköztek a komfortzónák. Úgy érzem, hamar kiégnék, ha csak irodalommal foglalkoznék. Keveset is írok, működnöm kell a hétköznapokban – ahhoz, hogy írni tudjak, mindig kellett valami fizikai meló. A közeg pedig, amelyben jobban otthon érzem magam, és amelyik segít elindulni a pörgésben, Kolozsváron található.

– Dóra, te az irodalomi életben dolgozol; vágysz néha arra, hogy ne ezt csináld?

 – Az adminisztráció, a levelezés is az én dolgom. Sokszor éppen az a menekülés, amikor nem irodalommal foglalkozom, vagy nem szakszerűen, hanem csak úgy, hogy kíváncsi vagyok rá.

– Korábban megjelent egy prózaköteted. Szerinted az, hogy belekerültél az irodalmi világba, segített-e abban, hogy eljuss ehhez a második, immár verseskötetig?

– Akkor még nagyon naiv voltam, keveset tudtam az irodalmi klikkekről és a láthatatlan irodalmi játékszabályok működéséről. Azóta ez a naivitás leépült bennem, és több mindenbe belelátok. Kicsit lehangoló tud lenni mindez, de nem arra fókuszálok. Az első kötet egy szörnyen megmunkálatlan és szétesős próza volt, ezt a mostani verseskönyvet tartom az első igazi kötetemnek.

– Botond, te melyiket érzed első kötetnek: a vers- vagy a prózakötetedet?

– Mindkettőt, mert teljesen más a vers és a próza, a két műnem között nagyon nagy a különbség, hiába prózásak a verseim és lírikus a prózám.

– A prózakötet első fele inkább az örökségedről, a kisvárosi létről szól, a második részében pedig előjön a kilencvenes évek punk és grunge vonala. Hol van ezek között az egyensúly?

– Az Opeth egymás utáni két albumát tudom felhozni példaként, ahol az első egy finom, lírikus lemez, amelyet egy death metal album követ. Ugyanaz a zenekar, két teljesen külön album. A drogos, nihilista, kilencvenes évekbeli punk világban is benne van a kisvárosi közeg, csak más szemszögből van megmutatva. Az első részben inkább néprajzos szempontból közelítek, a másodikban az urbánus szubkultúrák világából mutatom be ugyanazt.

– A Hervay-könyvek sorozattal kapcsolatosan meg kell kérdeznem: milyen viszonyban vagytok Hervay Gizellával? Hogyan gondoljátok, miért van éppen most Hervaynak reneszánsza?

– Hervay abszolút ikon volt számomra, ugyanúgy, mint a kedvenc együtteseim. Már ezelőtt 20 évvel is sokkal fontosabb volt számomra, mint Szilágyi Domokos. Balázs Imre József szerint az előttük lévő nemzedék prédikált, az azelőtti szónokolt, ők pedig – az első Forrás-nemzedék, amelynek szerintem ő volt a legjobb költője – csak egyszerűen beszélni akartak. Egy női költőről van szó, akire idén tudunk először úgy nézni, hogy nemzedékének legjobbja volt. Ezelőtt nem vették komolyan – válaszolta Fischer Botond.

– Számomra ez pont fordítva volt – mondta Mărcuţiu-Rácz Dóra. – Hervayt akkor kezdtem felfedezni, amikor mindenki, nem előztem meg azt az irányváltást, ami most történik. Épp a napokban tudtam meg, hogy készül egy államvizsga-dolgozat a kötetemből, ami a Hervay költészetével veti egybe a kötetet.

– Fiatal erdélyi metamodern líra annak az antológiának a címe, amelyet Ferivel összeállítottunk. (A címtelen föld: fiatal erdélyi metamodern líra címmel az Erdélyi Híradó Kiadó és a Fiatal Írók Szövetsége gondozásában 2020 őszén megjelent költészeti antológia André Ferenc és Horváth Benji szerkesztésében – a szerk.) Sok álmatlan éjszaka van benne. Szerintetek metamodern költők vagytok?

– Igen, de azt is mondhattam volna, hogy nem. Az biztos, hogy nem vagyunk posztmodernek. Annak vége van, aki ezt szerzőként nem látja be, az anakronisztikus – vélte Fischer Botond.

– Ez egyfajta elmozdulás a posztmoderntől, de mégsem kategorikus szembefordulás. Én azt szeretem benne, hogy nem egy jól körülhatárolható dolog, egy állandóan mozgó, képlékeny, kicsit ironikus, kicsit komoly, és ezt imádom benne. Úgy érzem, hogy van mozgásterem. És azt szeretem benne, hogy hat. Igen, metamodern költőnek érzem magam – mondta Mărcuţiu-Rácz Dóra.

– Túl sok fogalmat aggatunk folyamatban lévő dolgokra, számomra ez nem fontos – jegyezte meg végül Gothár Tamás, majd az antológiakötetből való felolvasással zárult az irodalmi karaván első állomása.