2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A tavalyi válság nem befolyásolta az adófizetői kedvet

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal január 11-én, hétfőtől kezdi el az idei helyi adók és illetékek begyűjtését. A jelenlegi járványhelyzetben azt ajánlják, hogy az adófizetők a ghiseul.ro portál használatával online fizessék be az adót. Szövérfi László, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal Adó- és Illetékügyi Igazgatóságának vezetője az adóbefizetéssel kapcsolatos tudnivalókat osztotta meg olvasóinkkal.

– Marosvásárhelyen a helyi adókat január 11-étől, hétfőtől lehet befizetni. Ekkor nyitnak a pénztárak a polgármesteri hivatal épületében, a Tudor negyedben, a Bolyai és a Călăraşilor utcában. A pénztárak naponta 8-12 óra között, délután hétfőn, szerdán és pénteken 12.30–14 óra között, illetve kedden és csütörtökön 12.30 és 16 óra között tartanak nyitva. A zsúfoltság elkerülése érdekében ajánlatos reggel vagy 14 óra után jelentkezni a pénztárnál. A legtöbben 10–11 óra körül vannak. Nem érdemes az első napokban menni, ugyanis március 31-ig van idő a kedvezményes adóbefizetésre. Az évek során azt tapasztaltuk, hogy februárban vannak a legkevesebben, ezt az időszakot ajánlom az adófizetők figyelmébe. 

– A pénztári kifizetés mellett online is be lehet fizetni az adókat, erre már több alkalommal felhívtuk a lakosság figyelmét. 

– Igen, most is fontosnak tartom kiemelni az online fizetési lehetőséget, aki teheti, így fizessen a ghiseul.ro portálon. Nem bonyolult, a belépéshez bakkártyára van szükség, aztán a nevet, a személyi számot kell beírni. Idős személyeknek a fiatalabb családtagok segíthetnek, de első alkalommal az adott adófizető bankkártyáját kell használni, ugyanis a rendszer csak így ismeri fel az adott személyt. A következő kifizetések alkalmával már más nevére kibocsátott bankkártya is használható. Tehát használják bizalommal a giseul.ro portált!

– Tavaly, lévén, hogy a járvány miatt kijárási meg egyéb korlátozások voltak, a lakosság milyen arányban használta ezt a portált?

– Tavaly az adófizetők jelentős része folyamodott ehhez a kifizetési módhoz. Jó visszejelzéseink voltak, mert könnyen kezelhető, gyors eljárás. Ha valakinek nem sikerült az online módszeren eligazodni, segítettünk. Tájékoztatástért e-mailben lehet hozzánk fordulni az ipl@tirgumures.ro címen, s a választ azonnal elküldjük, ha valamilyen okból nem sikerült belépni vagy fizetni. 

– Nőttek-e az adók a tavalyiakhoz képest? 

– A városi tanács úgy döntött, hogy 2021-re nem növeli a helyi adókat és illetékeket, csak az infláció értékével, 3,8 százalékkal. 

– Idéntől az adók mellett a köztisztasági illetéket is a polgármesteri hivatal kasszájába kell befizetni. 

– Igen. Eddig ezt a szolgáltatónak, illetve a lakótársulásoknak fizette be a lakosság, idéntől az adóval együtt kell befizetni. Egy nyilatkozatot kell benyújtani, amelyből kiderül, hogy hány személy lakik az adott háztartásban. Mi három személlyel töltjük fel az adatbázist, de ha többen vagy kevesebben vannak, ezt fel kell tüntetni a nyilatkozatban, amit személyesen lehet benyújtani vagy postán lehet elküldeni. 

– Nehéz év volt a tavalyi, mennyire befolyásolták a gazdasági nehézségek az adóbefizetést? 

– Meglepetésünkre a jogi személyek nagyon nagy arányban törlesztették az adót, elértük a 93 százalékot. A magánszemélyek 85 százalék körül fizették be az adóikat. Mondhatom, hogy jó teljesítmény. Az emberek megértették, hogy eleget kell tenniük a kötelezettségeiknek. Sokkal nagyobb hátralékra számítottunk, ugyanis tavaly még kényszervégrehajtást sem eszközölhettünk – tájékoztatott Szövérfi László, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal Adó- és Illetékügyi Igazgatóságának vezetője.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató