2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hasznos adomány az iskoláknak

A székelység története című tankönyv második, javított kiadásának 250 példányát adta át ünnepélyes körülmények között Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, a FUEN elnöke Horváth Gabriellának, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség Maros megyei szervezete elnökének, azzal a céllal, hogy megyénk diákjai szakszerű forrásból ismerkedhessenek meg elődeik történetével. Az október 14-i ünnepélyes átadást az Aranykakas szálloda konferenciatermében a Székelyföld Napok keretében tartották. 





A közönséget köszöntötte Barabási Attila-Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója, a Maros megyében a kaláka jegyében szervezett Székelyföld Napok koordinátora, Kolcsár Károly parlamenti képviselő, Kovács Mihály Levente, a Maros Megyei Tanács alelnöke, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke, Illés Ildikó leköszönő főtanfelügyelő-helyettes és Horváth Gabriella, az RMPSZ megyei szervezetének elnöke, aki a pedagógusok és a diákság nevében mondott köszönetet a könyvekért. 

Vannak szívprojektek, és ez az adomány is olyan, könnyű volt támogatókat találni hozzá. A szép kivitelezésű kötet ugyanis jó példa arra, hogyan lehet egy alig 200 oldalas könyvben tudományos igénnyel összefoglalni egy népnek, közösségnek a múltbeli és jelenkori történetét, amelyről biztos tudást szerezhetnek azok a diákok, akikhez eljut a kiadvány – mondta köszöntőjében Vincze Loránt. Véleménye szerint őseink történetének, népi kultúrájának, hagyományainak ismerete nagymértékben hozzájárul a nemzet- és identitástudat megerősítéséhez. Ami azért is fontos, mert egy közösség, nemzet lelkiállapota, jelenlegi helyzete attól is függ, hogyan látja önmagát, a saját múltját – erősítette meg a képviselő szavait Novák Csaba-Zoltán szenátor, a kötet egyik társszerkesztője a bemutatót záró kerekasztal-beszélgetésen. Elhangzott, hogy az átadott első kötetet az iskolai könyvtáraknak szánták, majd az igények szerint A székelység története minden diák, tanár (és felnőtt) számára megrendelhető a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközponttól, amelyet Bartalis Izabella igazgató képviselt. A kötet tartalmát a magyarság története tantárgyba beépítve lehet megismertetni a diákokkal. A kiadvány érdekessége, hogy az ifjúság igényeihez alkalmazkodva a szerzők minden lecke végén feltüntették az „irodalmi fogódzót” és filmajánlót az adott fejezet témájáról szóló irodalmi alkotások és filmek címével.

A kötet egy szerencsés együttműködés gyümölcse, egyrészt azért, mert volt támogatója és megrendelője a projektnek, másrészt a rendszerváltás után a Székelyföldön kialakult egy olyan történésznemzedék, amely képes szakszerűen feltárni, kutatni, újat mondani a múltról, és ami a legfontosabb, hogy ezt a tudást szintetizálva a diákok számára is érthető módon összegezni. Egy ilyen munka akkor születhet meg, ha a politikum részéről igény van rá, de nincs nyomásgyakorlás, bármilyen elvárás a születendő műről. Az 1989 előtti időszakból ugyanis megtapasztalhattuk, hogy amikor a múltat megpróbálják egy politikai ideológia szolgálatába állítani, az mennyire eltorzítja egy adott nemzedék mentalitását – fogalmazott Novák Csaba Zoltán szenátor, aki a szerzők mellett kiemelte a szerkesztők munkáját is. 


Fotó: Nagy Tibor



Mondanivalóját azzal zárta, hogy a székelység története az egyetemes magyar nemzet történetének része.

Hogyan érdemes a pedagógus részéről megközelíteni a könyvet? Vincze Loránt kérdésére Tamási Zsolt József történelemtanár elmondta, hogy a kötet tartalmából kiindulva, amely egy kiforrott szakmai összegzés, és valójában tanári kézikönyv, véleménye szerint a hatodik-hetedik osztályban választható tantárgy keretében nem nyílik lehetőség arra, hogy önálló tantárgyként oktassák. A magyarság történetéről szóló tantárgy keretében viszont megvalósítható a székelység történetéről szóló ismeretek átadása. Ennek érdekében lenne hasznos, hogy a történelemtanárok szakmai megbeszéléseket folytatva kiemeljék azokat a részeket, amelyeket fontosnak tartanak átadni, a könyvet pedig kiegészítő olvasmányként javasolják. 

A kötetet kiadó Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont igazgatója, Bartalis Izabella kiemelte, minden lehetőséget megragadnak, hogy a Székelyföld történelmét, hagyományait, hírét, értékeit népszerűsítsék Erdélyben és a határokon túl is, különösen a fiatalság körében, majd példákat is mondott azokra az értéket teremtő kiadványokra, rendezvényekre, amelyek a központ szervezésében ezt a célt szolgálják. 

Több mint 50.000 példányban kelt el a könyv, és nagy népszerűségét annak is köszönheti, hogy az olvasót félrevezető, hibás román fordításából kiindulva a román média heves támadást intézett ellene. Ez rendkívüli módon megnövelte az igényt a könyv iránt, amely szerzőinek, szerkesztőinek munkája nyomán még jobban összekötötte a Székelyföldet – fogalmazott Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke az elmúlt évek megvalósításairól szólva. 

A könyvről elmondta, hogy a 2012-es első kiadás inkább tanítóeszköznek készült, de a felnőttek érdeklődését látva, kissé szűkítették eredeti taneszköz jellegét. A jövőben viszont mind a két kiadást lehetne használni a megfelelő célra – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy nem tettek le arról a szándékukról sem, hogy a francia-német megbékélés könyvéhez hasonlóan kiadják A székelység történetének egy olyan változatát, amelyben az egyező magyar–román vélemények mellett az eltérőek egymással szembeni oldalon jelenjenek meg. Sajnos még nem találtak román történészt, aki vállalta volna ezt a munkát, ezért továbbra is várják a jelentkezőket. Külön projekt a könyv digitalizálása, ami megszakadt, de amint lesz rá mód, folytatják, mert elképzeléseik szerint a vendéglátás vonzerejét is növelni fogja.

Borboly Csaba a pedagógusszövetség képviselőjéhez fordulva javasolta, hogy szervezzenek a történelemtanároknak felkészítőt, a diákoknak pedig tantárgyversenyt a székelység történetéből, amelyen a legjobban szereplő diákok mellett felkészítő tanáraikat is díjazzák.

A rendezvény végén minden iskola képviselője egy-egy kötettel távozhatott.



Kapcsolódó cikkek:

A betegséget nem sikerült felszámolni

2022-11-28 15:28:06 // Bodolai Gyöngyi

AIDS-világnap



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató