2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A betegséget nem sikerült felszámolni

AIDS-világnap

Bár a koronavírustól való félelemben telt el az elmúlt két év, nem feledkezhetünk meg az 1980-as években felfedezett rettegett betegségről, az AIDS-ről sem, amelynek december elsején van a világnapja. Az 1988 óta kijelölt nap célja felhívni a figyelmet a betegségre, a megelőzés érdekében szükséges közös fellépésre, a betegséggel élők támogatására való ösztönzésre, illetve az elhunytakra való megemlékezésre.

A fertőzés vér, vérkészítmények útján, nemi együttlét során elsősorban a homoszexuális férfiak körében és az intravénás kábítószer-használók között terjed a leginkább, de sok kisgyermek is megfertőződött a rendszerváltás előtt a romániai rossz egészségügyi körülmények között, és az anya is átadhatja csecsemőjének a betegséget. 

A figyelem felkeltése azért fontos, mert a HIV, azaz a humán immundeficiens vírus ellen a mai napig sem találták fel a védőoltást. A vírus az immunrendszer működését összehangoló CD4-limfocitákat támadja meg és pusztítja el, emiatt a szervezet védekezőrendszere irányítás nélkül marad, és sebezhetővé válik a különféle kórokozókkal szemben, amelyek súlyos betegségeket válthatnak ki. A fertőzést követően a szervezetben rendkívül gyorsan szaporodó, akár milliós számot is elérő vírusok azonban jól támadhatók, és számuk lecsökkenthető az e célra kidolgozott, személyre szabott kombinált hatóanyaggal, de véglegesen nem pusztíthatók el, ezért rendszeres kezelésre van szükség, ami lényegesen meghosszabbítja a fertőzöttek életben maradását. 

Romániai viszonylatban az országos közegészségügyi stratégia biztosítja a betegség felügyeletét, ellenőrzését és megelőzését; egy sor cselekvési tervet tartalmaz, amelyeknek az életbe ültetése az egészségügyi szaktárcára hárul.

A legújabb adatok szerint 19.000-re becsülik a fertőzöttek számát, a 2021-ig bejegyzett és nyilvántartott személyek adatbázisában 17.271-en szerepelnek. 32 százalékukat az 1988–90 között született gyermekek képezik. Az egészségügyi nyilvántartásba vett 13.769 személynek pedig a 97 százaléka kapott vírusellenes kezelést, és 79,6 százalékuknál sikerült a kimutathatósági szint alá leszorítani a vírusok számát. 

Megyénkben a közegészségügyi igazgatóság adatai szerint 337-en szerepelnek a nyilvántartásában, és az idei év során 13 új fertőzöttet diagnosztizáltak. 

Az országos stratégia előírja, hogy növelni kell a tesztelések számát, a fertőzöttek tíz százaléka ugyanis nincs tisztában azzal, hogy beteg. 24 százalékuk, bár tudja, csak időszakosan jelentkezik kezelésre. 

Az első tünetek a fertőzést követő három és hat hét között, mint általában a vírusok okozta egyéb fertőzések esetében is, a fáradékonyság, rossz közérzet, izomfájdalom, a nyirokcsomók megnagyobbodása, a bőrön megjelenő kiütések, amelyek spontán módon megszűnnek, és több éven át, akár tíz évig sem jelentkeznek klinikai tünetek, amelyek később kezelés hiányában súlyos betegségeket okozhatnak. 

Az 1985–2020 között megfertőződött személyek közül 16.848-an vannak életben.


Kapcsolódó cikkek:


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató