2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Három év szünet után – Koronkai falunapok

Három év szünet után az elmúlt hétvégén ismét megszervezték a Koronkai falunapokat. Van igény az ilyen jellegű rendezvényekre, ezért döntöttünk úgy, hogy – bár vannak fontosabb dolgok, amire lehetne költeni a pénzt – megszervezzük az ünnepséget.

Három év szünet után az elmúlt hétvégén ismét megszervezték a Koronkai falunapokat. Van igény az ilyen jellegű rendezvényekre, ezért döntöttünk úgy, hogy – bár vannak fontosabb dolgok, amire lehetne költeni a pénzt – megszervezzük az ünnepséget – mondta a Népújságnak a község polgármestere, Takács Olga.  

A kétnapos rendezvénysorozat pénteken délután az IMPRO keresztény ifjúsági együttes fellépésével vette kezdetét, majd néptánc-előadással és koncertekkel folytatódott, a közönség előtt a szabadtéri színpadon fellépett a Titán és Dj Andrei Chelbezan. Szombaton reggel már összeálltak a gulyásfőző csapatok, a Nagy Bográcsok 1 és 2, a Józsi csapat és a Főutcai zsiványok versenyeztek szakácsművészetből. A Nagy Bográcsok 1 főszakácsa, Papp Jenő javában kavarta már a 60 literes üst tartalmát, kitartó érdeklődésünkre sem volt hajlandó elárulni a fűszerezés titkát: családi recept – mondta, de hozzátette, minden házi alapanyag, semmit sem vásárolt. A Józsi csapat gulyását Barabás József készítette, kicsi – csupán 18 literes – üstben főtt a finom gulyás. Kicsi az üst, mert csak ekkora volt – mondta a szakács, aki szerint jó gulyás akkor fő, ha sok-sok hagymát használunk, és persze a belevalókat finomra kell ízesíteni. A Főutcai zsiványokat képviselő Kiss Árpád 40 literes üstben főzte a babgulyást, a fűszerezés itt is titkos volt. A Nagy Bográcsok 2 csapatnál Moldován Mátyás Viktor elárulta, hogy hagyományos parasztgulyást főznek a 45 literes üstben, csak „natúr” alapanyagból. A Huszárok csapata kissé eltávolodva a többiektől a maga babgulyását főzte, nem vett részt a versenyben, pedig lehet, a gulyás színe és illata után ítélve, elvihette volna az első díjat. Miközben a gulyás készült, a község elöljárói útavató ünnepséget tartottak.
Takács Olga polgármester elmondta, tavaly szerződték le a hét utca modernizálási munkálatait, az átadásra már májusban sor került, de a falunapok keretében szerették volna ünnepélyesebbé tenni az eseményt. Négy kilométer utcát aszfaltoztak le saját költségvetésből, 1,7 millió lejt utalva ki a beruházásra, miután a 322-es program keretében letett pályázatuk nem volt sikeres. „A Vácmány zóna is felújításra szorul, most az következik, hiszen az ottani lakosok 80 százalékban rácsatlakoztak a közműhálózatra. Úgy gondolom, két év alatt a község költségvetéséből sikerül ezt a részt is korszerűsíteni, a terveket még idén elkészíttetjük. Maradtak még utcák aszfaltozatlan, ahol még nincs víz- és csatornavezeték, de tervben van ezek közművesítése is” – tette hozzá a polgármester. A délelőtti és délutáni gyerekprogramok szervezői gondoskodtak a kicsik szórakoztatásáról, a gyereksarokban volt arcfestés, mászófal stb., délután fellépett a marosszentannai Táncos Talpak néptánccsoport, és a falunapok keretében tartották meg a VII. A faluban muzsikálnak magyar néptánc-, népdal-, népzene- és népviselet-találkozót. Közben a gulyásfőző versenyben is döntés született. Nagy Márton, Koronka volt polgármestere, Takács Olga jelenlegi községvezető és a testvértelepülés, Kincsesbánya polgármestere, Bajkay János értékelte a gulyásokat, majd mindenik csapatot nyertesnek nyilvánították: Nagy Bográcsok 1 a tálalásért, Nagy Bográcsok 2 a vendégfogadásért, a Józsi csapat gulyása a színéért és a Főutcai zsiványok gulyása az ízvilág kategóriában nyert. Délután 5 órától nyárádmenti Leader-előadással folytatódott a program, majd a Bekecs néptáncegyüttes, az Open Stage, a Vecker, Koszika és a Desperado léptek színpadra. Vasárnap 10 órától ünnepi istentiszteletet tartottak, majd fotókiállítással és régi autók bemutatójával zárult a háromnapos rendezvénysorozat.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató