2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Három áldozat halálát a sérülések okozták, ketten megfulladtak

– ez derült ki az elmúlt héten Mezőtóháton bekövetkezett helikopter-szerencsétlenség öt áldozatának a boncolását követően, amelyben a közismert marosvásárhelyi üzletember, Sorin Ţerbea is életét vesztette.

– ez derült ki az elmúlt héten Mezőtóháton bekövetkezett helikopter-szerencsétlenség öt áldozatának a boncolását követően, amelyben a közismert marosvásárhelyi üzletember, Sorin Ţerbea is életét vesztette.

Amint arról beszámoltunk, július 29-én este Sorin Ţerbea és még négy személy vesztette életét egy tragikus kimenetelű balesetben, az üzletember helikoptere a Vásárhelytől 45 kilométerre levő településen, Mezőtóháton egy tóba zuhant. A gépen hat személy tartózkodott, az üzletember, pilótája, valamint egy németországi házaspár és azok fia a helyszínen elhunytak, az egyetlen túlélő egy hölgy, a Ţerbea tulajdonában lévő President hotelkomplexum menedzsere, akit a szemtanúk mentettek ki és aki enyhe sérülésekkel megúszta a szerencsétlenséget. A marosvásárhelyi ügyészség a sajtónak nyilatkozva közölte, a törvényszéki orvostani vizsgálatok nyomán arra a következtetésre jutottak, hogy az öt áldozatból hárman a zuhanás és vízbe csapódás következtében szenvedett sérülésekbe haltak bele, két személy halálát pedig fulladás okozta. A szerencsétlenség egyetlen túlélőjét, valamint a szemtanúkat már kihallgatták, a helikopter tóból kiemelt maradványait pedig alapos műszaki vizsgálat végett Brassóba szállították, hogy a szakemberek kiderítsék, mi okozta az emberéleteket követelő balesetet.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató