2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tavaly ősszel kezdték a munkát

Lassan egy éve kezdődött el Nyárádszereda központi részén egy több helyszínre kiterjedő felújítási projekt. Ebbe a piacra vezető Tűzoltó utca, a tömbházak közötti bejárók és a főtér felső részének korszerűsítését foglalta bele a városvezetés, a 4,6 millió lejes beruházás költségeit pedig a helyi költségvetésből fedezik. 


A Tűzoltó utcában már a hét végén leterítik az első aszfaltréteget 
     Fotó: Gligor Róbert László



A tavaly ősszel elkezdődött az alapozás a piac irányába, a többi munkálat az idénre maradt. A tavasz folyamán a Deák Farkas iskola előtti részen újjáépült a járdarész, felújították a zöldövezetet, rendezték a szobor körüli teret, majd parkolóhelyeket hoztak létre a kisgyerekeiket iskolába szállító szülők járművei, valamint az iskolabuszok, taxik és a távolsági buszok számára. 

A nyár elején folytatták a munkálatokat a Tűzoltó utcában, és elkezdtek dolgozni a tömbháznegyedben is. Tóth Sándor polgármesternél a munka menetéről, illetve a várható befejezési határidőről érdeklődtünk.

A munkálatok mintegy háromnegyede el van végezve: a Tűzoltó utcában egyik oldalon már megépült a járda, a héten befejezik a másik oldalon is, miután a Kolozsvár és Brassó közötti bürokratikus papírtologatás véget ért, és a középfeszültségű áramvezetékek is a talajba kerültek. Előkészítik a terepet, hogy a hét végére leterítsék az utca első aszfaltburkolatát – monta el az elöljáró. A tömbháznegyedben javában folynak a munkálatok, a földbe kerültek a középfeszültségű villanyvezetékek, nemsokára a közvilágítási vezetékek is bekerülnek a talajba, így itt is eltűnnek a régi betonoszlopok. A tömbháznegyed régi csatornarendszerének felét kicserélték, az elkészült esővízcsatornát pedig bekötötték a Tűzoltó utcai gyűjtőbe. Amint minden áramvezeték a talajba kerül, a tömbházak körül megépülnek a járdák, újjáépülnek a felbontott térköves burkolatok, továbbá visszaépítik a kis napipiacot is, sőt meg is nagyobbítanák azt, ugyanis igény van rá. 

A tömbházak körüli garázsok is eltűntek már a képből, helyükre parkolóhelyeket építenek. Csupán két garázs maradt meg, ezeket az önkormányzat megvásárolta azzal a céllal, hogy rendezze a tömbházak hulladékgazdálkodását. Így ezeket a garázsokat felújítja és átalakítja, a megjelölt tömbházak lakói pedig itt rakhatják le az újrahasznosítható hulladékot. A meglévő hulladéktárolót elköltöztetik egy közeli helyre, ott majd a háztartási hulladékot lehet elhelyezni.


A tömbházak között is javában folynak a munkálatok 
  Fotó: Gligor Róbert László



Ha a kedvező időjárás továbbra is kitart, hamarosan látványos előrelépést tapasztalhatnak a tömbházlakók, ugyanis eddig nagyon sok időt igényeltek a földfelszín alatti munkálatok, ezalatt a villany-, víz- és gázvezetékek is sérültek, ezek megjavítása is akadályozta a kivitelezés ütemét – magyarázta a városvezető. Hozzátette: megtehették volna, hogy a sokat igényelt aszfaltozást elintézik úgy, hogy az eddigi felületre egyszerűen aszfaltburkolatot húznak, de mivel ő a minőségi munka híve, jobbnak látta, ha minden szükséges felújítást elvégeznek aszfaltozás előtt, hogy néhány évig ne kelljen beavatkozásokat végezni. Így hamarosan lesznek járdák, parkolók, a tömbházak közötti átjárókat pedig aszfalttal burkolják. A forgalom megkönnyítése végett a tömbháznegyed és a Tűzoltó utca között átjáró épül, erre a célra az egyik ingatlan kertjéből egy 4,53 méter széles sávot vásárolt meg az önkormányzat.

Ezekkel a beruházásokkal tulajdonképpen elkezdődött a főtér bal oldalának felújítása is.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató