2024. május 7., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Községfejlesztési tervek Kerelőszentpálon

Joggal mondhatjuk, hogy Kerelőszentpál az egyik legdinamikusabban fejlődő község megyénkben, s ez leginkább annak köszönhető, hogy az önkormányzat kihasználja a megyeszékhely, a fontos közlekedési csomópont közelségét, valamint azt, hogy részben területén van a megyei tanács által működtetett ipari park, emellett pedig saját mintegy 80 hektáros ipari parkja van. Az sem mellékes, hogy a község adott területet a regionális hulladéklerakónak. 

Mindez a költségvetésben tükröződik – mondja lapunknak Simon István polgármester, aki nem véletlenül a hatodik mandátumánál tart. – Nem kis erőfeszítésbe kerül meggyőzni a cégeket, lehetőséget teremteni nekik, hogy telephelyeket nyissanak nálunk, ezek jócskán adóznak a központi költségvetésbe is, és nem mindegy, hogy hogyan kezeli a központ a visszaosztásokat. Így is a saját jövedelmünk évente mintegy 7-8 millió lej, amiből jól megélünk. Nagyobb tervek megvalósítására pályázunk. A saját költségvetésünkből biztosíthatjuk az önrészt, és előkészíthetjük az uniós projekteket. Nekünk fontos az infrastruktúra-fejlesztés, a közművesítés, aszfaltozás, majd az iskolák, középületek rendbe tétele, működtetése, de mivel községünkben több a szociális eset, ezekre is odafigyelünk. Természetesen a cégek munkahelyeket teremtenek, jövőt biztosítanak a fiataloknak, így az új nemzedék felé is fordulunk – fogalmazott a polgármester, aki arról is tájékoztatott, hogy sikeres ifjúsági lakásprogramot indított be Búzásbesenyőn. Az önkormányzat ingyen 500 négyzetméteres telket biztosított fiataloknak házépítésre. Így 42 házat húztak fel. A program folytatódik, kiszemeltek egy községközponthoz közeli területet, ahol 38 telket határolnak el. Az idén közművesítik ezt a területet, ami nem olcsó, Besenyőben 1,5 millió lejbe került. 

Épül a kerelőszentpáli kultúrotthon


A községközpontban és Búzásbesenyőben kiépült az ivóvíz- és csatornahálózat, és ahol elhelyezték a közműveket, ott aszfaltoztak is. Jól haladnak a csatornázással Szentmargitán, majd következik Magyardellő. Ugyanakkor a főút (E 60) mentén is sikerült – a különleges kábelhálózatot áthidalva – folytatni a munkát. Az idén a költségvetésből támogatják a parkosítást és két játszótér megépítését, amelyekre természetesen közbeszerzést hirdetnek. Ezzel együtt a községközpontot is rendbe teszik. 

Annyi közmunkálatot indítottak el, hogy ezek mellett újabbakat, nagyobbakat nem is tervezek. A polgármester szerint az E60-as főút és a Kerelő közötti bekötő utat szeretnék rendbe tenni a vasúti átjáróig, ameddig tart az aszfalt a faluban. A repülőtér-fejlesztési terv miatt 300 méteres eltérőt kell kiépítsenek. Ennek érdekében elindítják a tanulmányokat. A kivitelezést pályázatból valósítják meg. Egy következő nagyobb horderejű terv egy napelempark létesítése. Kerelőn már működik egy ilyen áramfejlesztő központ, azonban a polgármester szerint, mivel úgy tűnik, hogy az önkormányzatok is pályázhatnak zöldenergia-fejlesztésre, napelemparkot létesítenének, és az így  termelt villamos energiával ellátnák a középületeket, a templomokat, és biztosítanák a közvilágítást. A tervek szerint mintegy 2-2,5 megawattot termelnének, amiből még el is adhatnának, így ez is egy jövedelemforrás lehet a község számára. A továbbiakban gondoltak arra is, hogy a Radnót fejlesztési kistérségi egyesület tagjaként megpályázzák a város és a közelében levő öt község teljes digitalizálását, aminek alapján a köztereken wifi-elérhetőséget biztosítanának, de elsősorban a hivatalok közszolgáltatásait digitalizálnák. 

Még nem hirdették meg az uniós pályázatokat, de készülnek arra, hogy a regionális operatív programon keresztül vagy a vidékfejlesztési kiírásokra jelentkezzenek óvoda és kultúrotthonok javítására. Az utóbbiban elsősorban a művelődési házakat tennék rendbe. Van már sikeres pályázat, az Országos Beruházási Alap (CNI) támogatásával folyamatban van a kerelőszentpáli kultúrotthon felújítása (fotón). Tavaly fogtak hozzá az építkezéshez, és a CNI beruházásaként az idén novemberben kell befejezni. A beruházás értéke 2,7 millió lej, amivel a berendezést is finanszírozzák. Az önkormányzat hozzájárulása 415.000 lej, amiből finanszírozták az épület közművesítését és manzárdosítják az eredetit. Az új művelődési otthonban könyvtár, ifjúsági klub és egy nagy, 260 férőhelyes előadóterem kap helyet. Az épületet decemberben vehetik majd igénybe a lakosok, abban a reményben, hogy akkor már a járványügyi megszorítások nélkül használhatják. 

Közművesítési munkálatok Szentmargitán

Fotó: Vajda György

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató