2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tizenharmadik alkalommal rendeznek községi napokat Gyulakután, ahová nemcsak a község lakóit várják a szervezők. Ígéretük szerint „vidámsággal, szórakozással, élményekkel fűszerezett” hétvége elébe nézünk, és a programtervezet is erről tanúskodik.

A község két magyarországi testvértelepüléséről, Pétervásáráról és Tófejről már tegnap megérkeztek a küldöttségek, este a községvezetők párbeszédére került sor, ma pedig kirándulni mennek a vendégek. Délután a községbeli borászok tizedik találkozójára kerül sor borversennyel és kóstolással egybekötve, majd a helyi születésű Dósa Zoltán Korai megomlás című könyvének bemutatására kerül sor a községháza dísztermében. Este 8 órakor Varga József polgármester a nagyszínpadon hivatalosan is megnyitja a rendezvényt, amelyet azután átad a szórakoztató programoknak. A helyi gyerekeket felvonultató FitDance modern táncait csak bemelegítőnek szánják, a nagy buli azután következik, ugyanis nem más, mint Homonyik Sándor és Vikidál Gyula énekhangja tölti be a falut, majd az ugyancsak magyarországi Pesty Party Show Band szórakoztatja a közönséget.

Hogy mindenki kipihenhesse a fáradalmakat, a szombati faluébresztőt 9 órára időzítették a szervezők, fúvószenekar, huszárok és néptáncosok vonulnak végig a településen. A faluközpontban egész nap kötetlen programok, helyi termékek, kirakóvásár, vidámpark, légvár, vonat, ugrálók, körhinta, arcfestés, játékok, sörsátrak, finomságok – lángos, kézműves fagylaltok, kürtőskalács – várják az érdeklődőket. A hivatalosságok 14 órakor ismét köszöntik a közönséget a színpadnál, elindítva a szabadtéri műsorokat. Hagyományosan elsőként a helyi óvodások lépnek fel gyermekjátékokkal, majd a harmadik osztályosok furulyaműsorral, ezután kezdetét veszi a Szivárvány kulturális egyesület által szervezett harmadik gyulakutai néptánctalálkozó. Ezt követően zumba mozgatja meg a közönséget és vált át más műfajra, ám mielőtt ismét a könnyűzenének adnák a színpadot, sor kerül a borverseny eredményhirdetésére, a színtízes tanulók díjazására és a(z esetlges) bográcsétkek elbírálására. Ezután ismét jöhet a mulatozás, amit a gyergyószentmiklósi 4 S Street vezet fel, majd a magyarországi Krisz Rudi és a Holdviola nyújt nem mindennapi élményt, végül pedig a holland Ottawan koncertezik, éjféltájban pedig tűzijátékkal kedveskednek a tömegnek a szervezők. Péntek és szombat este DJ Beróval lehet levezetni a napot.

Vasárnapra két rendezvényt időzítettek: a parkban levő műgyepes focipályán tizenharmadszor rendeznek községi kispályás labdarúgó-bajnokságot és hetedszer körzeti ifjúsági szabadfogású birkózást. Eközben a református templomban egyházközségi ünnepnapra kerül sor istentisztelettel és az ötven éve konfirmáltak találkozójával. A központi parkban egész nap térzenével szórakoztat Dj Bero, valamint továbbra is kirakóvásár, vidámpark, sörsátrak várják az érdeklődőket. 

A hétvégi rendezvényt az Európai Bizottság is támogatja a testvértelepülési találkozókat is felkaroló EACEA program révén. 

 Tavaly is nagynevű együttesek fordultak meg Gyulakután 

Fotó: www.facebook.com

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató