2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hagyományt teremtenének a helyi termékek vásárának- és a vetélkedőnek

Dicséretre méltó kezdeményezés valósult meg szombaton Mezőpanit községben. A Székely Gazdaszervezetek Egyesülete – Sikó László és Bartha Mihály – kezdeményezésére szörp- és lekvárversenyt szervezett, amelyre az előzetes felhívás alapján Maros és nyolc más erdélyi megyéből 100 minta érkezett be. Ezeket az eseményt megelőző napon nagyszámú szakbizottság bírálta el. S bár úgy hirdették meg a rendezvényt, hogy Gyümölcsízek sokadalma, az úgynevezett vásárban csupán a Cseh tanya és Gyarmati Mátyás termékei képviselték méltón a megnevezett terméket. 

 Fotók: Nagy Tibor

A begyűjtött mintákat a szombati díjátadó ünnepséget megelőző napon 15 fős zsűri bírálta el, és alakította ki a szakmai kritériumok alapján a rangsort. A rendezvényt Józsa Eszter növényorvostani szakértő, műsorvezető nyitotta meg, aki többek között elmondta, arra szeretnék ösztönözni azokat, akik maguknak készítettek gyümölcslekvárokat és szörpöket – a profi feldolgozókkal együtt –, hogy népszerűsítsék termékeiket, hiszen a nagymamák receptje alapján előállított készítményeknek is méltó helye van a helyi termékek kínálatában. Szabó Árpád, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének alelnöke, miután röviden felvázolta a szervezet történetét és gazdag tevékenységét, kiemelte a kezdeményezők, Sikó László és Bartha Mihály falugazdászok, ötletgazdák szerepét, akik Bodó Előd Barna polgármester segítségével megszervezték a versenyt, amilyen még nem volt a környéken, és reményét fejezte ki, hogy hagyomány lesz belőle. Bodó Előd Barna polgármester bemutatta a községet, a Mezőség kapuját, ahol, amint hangsúlyozta, az itt élő emberek mindig a földből, a háztáji gazdaságból teremtették elő a mindennapit. Amikor még nem voltak üzletláncok, a gazdák a helyben előállított mezőgazdasági termékekből éltek, azt cserélték el egymás között, és ezt a hagyományt szeretnék feleleveníteni. A helyi termék származását, minőségét ismerjük, a multinacionális üzletek polcaira helyezettekkel szemben, és ez a direkt vásárlás előnye. Azonban ahhoz, hogy ezeket a termékeket eladják a gazdák, emelni kell a minőséget, a versenyképességet, és erre alkalom ez a rendezvény is. Elárulta, hogy a LEADER egyesület egyik terve, hogy a község helyi termelőinek létrehozzon egy online felületet, egyfajta piacot, ahol népszerűsíthetik termékeiket, ahol meg is vásárolhatják az érdeklődők. A helyi termékeknek van jövője, csak ennek meg kell teremteni a jogi keretet és biztosítani a támogatásukat, s ezzel a jelen levő politikusokhoz fordult, akiktől segítséget kért. 

A következő felszólaló dr. Palík László, a Kárpát-medencei Ökogazdálkodók Szövetségének felvidéki alapító tagja, elnöke volt, aki meghívottként és a zsűri tagjaként volt jelen. Rövid beszédében felvázolta a 27 évvel ezelőtt megalakult szövetség tevékenységét, hozzátéve, hogy emellett 600 hektáros családi gazdaságot vezet, ahol többek között növénytermesztéssel, szőlészettel, gyümölccsel és állattenyésztéssel foglalkoznak, és hasonló rendezvényeket is szerveznek. A tapasztalatukat hozták el, és az összefogás lehetőségét a Kárpát-medencében azokkal, akik környezetkímélő gazdálkodással akarnak foglalkozni. Felszólalt még Jenei Beáta, a magyarországi Nemzeti Agrárkamara (NAK) Hajdú-Bihar Vármegye falugazdásza, a MAGOSZ Hajdú-Bihar Vármegyei Gazdasszony Tagozat tagja, aki a zsűri tagja volt. Elmondta, a NAK kiemelten kezeli a határon túli gazdaszervezetekkel való együttműködést, és annak jeleként, megerősítéseként jött el a mezőpaniti rendezvényre. Eljött és felszólalt Fodor István, a partiumi falugazdász-hálózat vezetője, aki röviden köszöntötte a jelenlevőket, és amint később kiderült, nemcsak szakértőként volt jelen, hanem több tagtársa képviseletében is, akik díjazott termékekkel gazdagították a versenyt. 


Bartha Mihály volt polgármester, az SZGE vezetőségi tagja megköszönte a mintákat beküldőknek a nagyarányú részvételt, kollégáinak és a támogatóknak, hogy a kezdeményezők mellé álltak, és sajnálatát fejezte ki, hogy a rendezvénysátor előtti térre kevesen mentek el, miután a lehetőség nyitott volt a helyi termelők előtt. 

A politikusok közül elsőként Kolcsár Károly képviselő szólalt fel, aki a hagyományőrzés fontosságát hangsúlyozta. Válaszolva a polgármester „felhívására”, elmondta, a lehetőségek függvényében a parlamentben teszik a dolgukat, nemrég iktattak egy olyan törvénytervezetet, amelynek a célja félreérthetetlenül megjelölni a helyi termék védjeggyel polcra kerülő mezőgazdasági élelmiszeripari cikkeket, hogy ezáltal a hazai termesztőt védjék, és gátat vessenek a hamis védjegyű dömpingtermékeknek. Annak is hangot adott, hogy fontos a vásárlók tudatosítása, hogy értsék meg: a helyi termékek kosárba helyezésével nemcsak egészséges, vegyszermentes, ismert eredetű élelmiszert fogyasztanak, hanem segítik a helyi gazdákat a fejlődésben. Azt is kiemelte, hogy nagyobb megbecsülést és támogatást érdemelnek a gazdák, hiszen tudomása szerint Európában több mint 10 millió hasonló gazda van, akik elárasztják termékeikkel a piacot, és ez is kemény versenyt jelent. Nem beszélve az unión kívülről érkező termékekről. 

Vincze Loránt európai parlamenti képviselő folytatta az előtte felszólaló gondolatmenetét. Az SZGE sikertörténet Erdélyben, mondta, majd hozzátette, azért kellenek az erős gazdaszervezetek, hogy az agrárpolitikát az erdélyi gondolkodásmód alapján határozzák meg, és helyezzék a politikum asztalára. A partnerség kialakítását szorgalmazta a politikum és a szakmai szervezetek között, hiszen, utalva a nemrég történtekre, fontos, hogy a jövő agrárpolitikáját a gazdáknak megfelelően alakítsák mind az országban, mind Brüsszelben, amitől nagyon sok függ. Ezért is fontos, hogy ott legyünk minden szinten a politikai képviseletben, és ahogy a polgármester is mondta, közképviselőink elvárják, hogy feladatokkal lássák el őket, hiszen a közösségért dolgoznak. 

A díjkiosztás előtt Palik Klára, a zsűri elnöke elmondta, hogy igen nehéz dolguk volt az ítészeknek, ugyanis 100 termékminta közül – 38 szörp és 62 lekvár – kellett választaniuk, köztük volt olyan, amelyet az előállító a kamra polcáról emelt le, de jelentkeztek korszerűen felszerelt kisüzemben előállított szörpökkel is lekvárokkal is. Egészen különleges íztársításokat is felvonultattak, és ami jó volt, hogy a megjelenítésben, ízvilágban és a minőségben nagyon nehéz volt különbséget tenni, de mivel versenyről volt szó, fel kellett állítani egy sorrendet. A nagyszámú díjazott igazolta, hogy kemény vetélkedő volt. A következőképpen alakult a rangsor: (lekvár–szörp) emléklapot kapott 12–5 termelő, bronzérmet 12–14, ezüstöt 14–6, aranyat 23–12 és 1–1 nagyaranyat és serleget is kiosztottak a legjobbnak ítélt lekvárért és szörpért. Volt olyan díjazott is, aki többször megfordult a pódiumon, köztük egyszerű gazdák, háziasszonyok és kisüzemű termelők, ami igazolja, hogy a térségben van, aki minőségi helyi terméket tegyen le a fogyasztók asztalára. 

Zárásként Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete elnöke, aki elfoglaltsága miatt később érkezett Csíkszeredából, köszöntötte a résztvevőket és gratulált a díjazottaknak és a szervezőknek, és elmondta, hogy a szervezetet erősíti minden olyan kezdeményezés, ami a gazdákért van, ezért is érdemes bekapcsolódni a hálózatba. Tudomásunk szerint a meghirdetett szakmai bemutatók elmaradtak, de a szervezők hangot adtak annak, hogy az első rendezvény hibájából tanulva, Mezőpanitban hagyományt teremtenek a gyümölcsízek felvonultatásának, amely remélhetőleg sokadalommá lesz valamikor. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató