2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fóti park – hirdeti a tábla a balavásári iskola közelében, a helyi tanács területén csaknem egy éve született játszótér bejáratánál.

Fotó: Nagy Tibor


Fóti park – hirdeti a tábla a balavásári iskola közelében, a helyi tanács területén csaknem egy éve született játszótér bejáratánál. Fából készült csúszda, libikóka, homokozó várja itt a gyereknépet. Úgy tűnik, a falu legkisebb lakói megérdemelték az örömükre kialakított teret, a játszótér kellékein ugyanis nyoma sincs rongálásnak, pedig a tér felavatására még tavaly nyáron, a falunapokon sor került. A parányi gyermeksziget a Balavásárral negyedszázada testvérkapcsolatot ápoló magyarországi Fót nevét viseli. A testvértelepülésen két évvel ezelőtt neveztek el Balavásárról egy utcát, ez adta az ötletet a játszótér megkereszteléséhez – tudtuk meg Székely Ellától, a balavásári tanács oktatásért és kultúráért felelős bizottságának elnökétől.

– Nagy szükség volt egy játszótér kialakítására a faluban. A kultúrotthon és a sportpálya közötti terület rendezésére készítettünk egy pályázatot, így valósult meg a beruházás, melynek költségeit részben helyi forrásból fedeztük – tette hozzá Székely Ella, akitől azt is megtudtuk, hogy a magyarországi településsel fenntartott kapcsolatot egy fenyőfa is jelképezi, amelyet a „barátság fájaként” szintén tavaly, az avatóünnepségen ültettek el a parkban. Az idei falunapokra a parkkal szembeni területen egy emlékjel avatását tervezi a tanács a balavásári fiatalok idén 20 éves Eperjesi Mimi színjátszóköre névadójának tiszteletére.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató