Gyermekekről, de csak a sajátjainkról
Ha Máthé Éva cikke is csak erről a gyermekről szólt volna, érdeklődéssel, kellő figyelemmel olvastuk volna, és, miért ne, az abban megfogalmazott, szigorúan szakmai kritériumokon alapuló észrevételeket megpróbáltuk volna az elkövetkezőkben akár érvényesíteni is.
Amikor eldöntöttük, hogy gyereket szeretnénk, tervezni kezdtünk. Arról kezdtünk gondolkodni, hogy lesz-e miből felneveljük, aztán elképzeltük a szobáját is, és persze arról is beszélgettünk, hogy ki vigyáz majd erre a gyermekre, ki segít majd nekünk abban, hogy napról napra többet tanuljon, s idővel környezetének értékes tagjává váljon. Azt szerettük volna első perctől, hogy ez a gyermek sokat tudjon a világról, de sokat is nyújtson neki, értékelje azt, ami szép, ami jó, felismerje mindazt, amitől ő maga is több lehet.
Nagyjából így gondolkodtunk, amikor azt kezdtük el tervezni, amiből mára az Erdély Broadway lett. Előbb szűkebb körben beszélgettünk erről, majd partnereket kezdtünk keresni, olyan embereket próbáltunk meg bevonni, akik jó ötletekkel, hasznos tanácsokkal láthatnak el, és akik időt, fáradságot, munkát nem sajnálva részt vállaltak ennek a műsornak a kidolgozásában, majd kivitelezé-sében. Természetesen voltak olyanok, akik elzárkóztak a közös munka elől, de akadtak olyanok is, akik első perctől tudatosították, hogy ez egy olyan műsor akar lenni, ahol az erdélyi magyar színpadi tehetségek mutathatják meg, hogy mit tudnak, miért érdemes rájuk figyelni talán egy kicsit többet, mint ahogy eddig tettük.
Hasonló partnerre leltünk Bokor Barnában, aki első megkeresésünkre gondolkodás nélkül csatlakozott projektünkhöz, akkor, amikor még jóformán azt sem tudtuk, hogy lesz-e ebből valami vagy sem. Szakmaisága, kreativitása, nyitottsága nélkül ez a műsor talán nem is létezne, és ezután már nem is tudnánk nélküle elképzelni. Kezdettől fogva magáénak érezte a műsort, mondhatjuk akár azt is, úgy tekintett erre ő is, mint közös gyermekünkre, akit együtt kezdünk el nevelni.
Hogy ez a gyermek milyen, jó vagy rossz, makkegészséges vagy beteges, éltanuló vagy szamárpados, az minden bizonnyal változó. Mindannyian jól tudjuk, hogy a gyermek még nyűgös, kényes, zsémbes, de azt is, hogy türelem kell hozzá. És persze sok jó tanács a neveléséhez, amit minden bizonnyal minden alkalommal megköszönünk.
Ha Máthé Éva cikke is csak erről a gyermekről szólt volna, érdeklődéssel, kellő figyelemmel olvastuk volna, és, miért ne, az abban megfogalmazott, szigorúan szakmai kritériumokon alapuló észrevételeket megpróbáltuk volna az elkövetkezőkben akár érvényesíteni is. De Máthé Évának a Népújságban megjelent cikke a szakmaiság helyett az olcsó bulvárkodást, a legsilányabb pletykalapokhoz illően a Bokor Barna magánéletében való kutakodást helyezte előtérbe. Ezt pedig a leghatározottabban elutasítjuk, legyen szó stábunk bármelyik tagjáról, ugyanis ezt primitív, szenzációhajhász fogásnak tartjuk.
Mert az Erdély Broadway stábja sem egy tévés bulvárműsort, hanem egy igényes, szórakoztató produkciót kíván képernyőre vinni, amely értéket teremt és értéket ápol. Pontosabban ezen dolgozik nap mint nap minden tagjával, így Bokor Barnával is.
Az Erdély Broadway teljes stábja nevében,
Szepessy Előd ügyvezető igazgató, Erdélyi Magyar Televízió
