Gondolatok Xantus Géza művészetéről

A negyedik dimenzió aurájában

Mellékletünk, a Múzsa hagyományaihoz tartozik, hogy évről évre bemutatja a Szervátiusz Jenő-díjjal kitüntetett újabb alkotókat. Mint már korábban jeleztük, idén szeptemberben Budapesten két jeles művész vehette át Szervátiusz Klárától, a Szervátiusz Alapítvány elnökétől az erdélyi szobrász bronzportréjával nemesített kitüntetést. A Marosvásárhelyen is jól ismert csíkszeredai festőművész, Xantus Géza és az anyaországi Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész részesült a rangos elismerésben. Az egy évre szóló Szervátiusz Tibor-ösztöndíj is Csíkszeredába került, Simó István, a Nagy István Művészeti Líceum diákja érdemelte ki.

Xantus Géza munkásságát, művészete értékeit Árkossy István grafikus, festőművész, író méltatta egy tanulmánynak is beillő, alaposan elmélyült laudációban. Mai lapszámunkban abból ragadunk ki néhány lényeges bekezdést. Írásának címe:

Utazás a Szervátiusz Jenő-díjas Xantus Géza transzparens képi világába

Xantus Géza… feladta önmagának a legfőbb leckét, ami így hangzik: Háromdimenziós világunkban két dimenzión négy dimenziót érzékeltetni. Vagyis: Térben formált környezetünkben, a vászon síkján a láthatatlan kiterjedést kell láthatóvá tenni. Ehhez pedig mesterünk, úgy tűnik, megtalálta a kulcsszavakat is, ilyenek: a transzparencia, az áttetsző érzékletesség, a sejtelem és az illúzió összetett, szuggesztív ereje. A feladat lényege elhitetni, hogy van egy olyan felüldimenzionált univerzum is, amelyet a ma embere még nem tapasztalt meg. Legfeljebb sejti létezését. Minden jó művész vágyik egy láthatatlan szemüvegre, amiért, igaz, kőkeményen meg kell dolgoznia, viszont azzal már észlelhető az a különös dimenzió is, amelyben egyszerre benne foglaltatik az ismert és az ismeretlen, az egzakt és a transzcendens, a síkforma és a szférikusság, s mindezzel esélyként már a végtelenbe is ki lehet pillantani. Az időtlenségbe. Az öröklétbe. A mennyei létezésbe. A láthatatlanságnak láthatóvá tételéhez persze egyfajta merészség is kell, mert az ilyen célt csak erős hittel lehet megközelíteni, önszuggesztióval megérteni és nem akármilyen tehetséggel érzékeltetni. Ehhez jönnek jól a hittudományi elmélyülések, ami a gondolkodás magasiskolája, és amiből az éntudat megalapozottsága, a profetikus elhivatottság érzete, felelőssége, kényszere fakad. Tehát az az érettség, amitől kiteljesedhet a lelki bölcsesség.

Aki a láthatatlan láttatását tűzi ki célul, arra, hogy esélye legyen ezt sikerre vinni, annak kiindulásként legalábbis az eddig ismert végletekben és szélsőségekben kell gondolkodnia. Xantus, a képalkotó, a teológus ezt teszi, hiszen formateremtésének egyik pólusán a természethű figuralitás áll, a másikon viszont a teljes absztrakció. Hitelesen megfestett, szép alakjai akár a preraffaelitákat is idézhetik, akik felelősségük tudatában igyekeztek kivezetni koruk tévelygő művészetét a hűvös akadémizmusból a vágyott, a klasszikus eszmények irányába. Csakhogy művészünk nem tesz utalást semmilyen korhangulatra, emiatt jelenhetnek meg képein az időtlenség stílustalan köpenyeibe burkolt, lebegő emberi alakok. Azt is mondhatnánk: valamiféle színekbe ágyazott új térelmélet ez, ahol képlékeny látvány születik festékből, térbe, időbe, téridőbe elhelyezve. Mindez hologramszerű illúzióként feltűnő figurákkal történik, mintha egy különös, delíriumos pillanat kerítene hatalmába. Valahol messze, a „csak az ég tudja, hol” távoli ismeretlenségében. Nem mindennapi művészet ez. Xantus Géza látomásai máris ott keringenek egy felfoghatatlan intersztelláris szférában, ahova persze neki is bejárata van. És lesz később is. Egyszer még meggyőződhet majd saját igazáról. Nekünk pedig egyetlen feladatunk van, hogy most higgyünk neki. 

E pillanatokban zord időket élünk. Ámde a béke színe mindörökre égszínkék marad, olyan, mint fejünk fölött az erőt adó isteni magasság. S bár somfordáljon körülöttünk az oktalanság, a durvaság, az erőszak sötét árnyéka, Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor személyes példája – valamint a nevüket idéző elismerő díj – arra tanít, hogy minden világdráma ellenére a művészet tiszta nyelvén megszólaló emberi gondolat képes lesz igazat szólni.

Árkossy István