Lassan végéhez közeledik a kampány. Az újabb mandátumra ácsingózó politikusok, kevés kivétellel, ma is politikai ellenfeleik kicsinálásán ügyködnek, illetve olyan ígéretekkel „bűvölik” a választókat, amelyekről eleve tudják, hogy nem fogják teljesíteni.
Lassan végéhez közeledik a kampány. Az újabb mandátumra ácsingózó politikusok, kevés kivétellel, ma is politikai ellenfeleik kicsinálásán ügyködnek, illetve olyan ígéretekkel „bűvölik” a választókat, amelyekről eleve tudják, hogy nem fogják teljesíteni. Eközben meg sem fordul a fejükben, hogy az embereket, akik majd szavazataikkal újabb négy évre jó meleg bársonyszékekhez juttatják őket, esetleg egészen más dolgok érdeklik. Elegük van már a sárdobálásból. Mások is észrevették ezt, csak a politikusok vagdalkoznak tovább ész nélkül.
A groteszk helyzetre a nemzetközi sajtó is felfigyelt. Külföldi elemzők arról beszélnek, hogy miközben a legmagasabb szintű pártvezetők túllicitálják egymást az ígérgetésekben és nagyotmondásban, az egyszerű szavazópolgárok élete egyre jobban belesüpped a reménytelenségbe. Nincs jövőképük, csak mindent behálózó korrupció, politikai opportunizmus, hamis retorika, kegyetlen szegénység. Lassan kizárólag a mocskolódás, az elvtelen politikai támadások töltik be az úgynevezett „választási vitákat”. Olyannyira, hogy az emberek számára egyre nehezebb kiválasztani, kire adhatnák a szavazatukat. Mert a politikai handabandázáson kívül mindegyik párt vagy politikus ugyanazt ígéri. Illetve majdnem szó szerint ugyanazt, amit négy, nyolc vagy tizenkét évvel korábban, és amit azóta sem váltott be. Most is munkahelyeket, nagyobb béreket, nyugdíjemelést, jobb egészségügyi ellátást ígérnek, még elmondani is sok lenne, mi minden elhangzik egy-egy kampányretorikában. Ezek után pedig csodálkoznak, hogy érdektelenséget, közönyt tapasztalnak. A külföldi sajtó szerint minden választási kampánnyal egyre inkább megrendül a választóknak a politikai elitbe vetett bizalma.
Végül itthon is világos mindez, nem kellenek hozzá külföldiek, saját bőrünkön tapasztaljuk nap mint nap. A politikától és a kampánytól ha akarnának sem tudnának megszabadulni a szerencsétlen emberek: agresszív plakátok úton-útfélen, amelyek sokszor nagyobbak, mint a ház, amely elé kirakták. A televízióban szinte kizárólag választási vitaműsorok vannak, és ha valaki azt gondolta volna, hogy még pár nap és végre fellélegezhet, hogy december 9. után végre leülepednek a politika zavaros vizei, csalódnia kell. Hiszen az elnök máris a következő miniszterelnök kinevezése körül keveri a dolgokat, izgatja a kedélyeket.
Mire számíthatunk tehát? Még arra sem, hogy ha esetleg kialakulna egy parlamenti többség, az államfő azt a kormányfőt nevezné ki, akit ez a többség támogat. Emlékezzünk vissza, mi történt a sok Boc előtt. Ugyanis Traian Băsescunak személyes ambíciója a szociálliberálisok legyőzése, miközben amazok is az elnök folyamatos támadásából kovácsoltak maguknak politikai tőkét. Tehát a kormányalakítás lassan szomorú „hagyománnyá” váló cirkusza várható karácsony előtt.
Ám mégis vannak „kiváltságosak” is ebben a szép hazában. Ezek pedig a romániai magyarok. Ők mindig bölcsebbek voltak a politikusoknál. Tudták, most is tudják, mit kell tenniük.
