2024. july 9., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A László Kálmán Gombászegyesület idén a Kovászna megyei Katrosán szevezte meg a 14. nemzetközi erdélyi vándortáborát, ahol nyolc marosvásárhelyi gombász is részt vett.

Parlagi tölcsérgomba


A László Kálmán Gombászegyesület idén a Kovászna megyei Katrosán szevezte meg a 14. nemzetközi erdélyi vándortáborát, ahol nyolc marosvásárhelyi gombász is részt vett. A szárazság ellenére 219 gombafajt sikerült azonosítaniuk a gombaszakértőknek, melyek nagy része a Nemere-hegység erdeiből, mások a Szent Anna-tó mellőli Mohosból és a Büdös-hegységből származtak. De ezekből a konyhára csak kis mennyiség jutott, éppen az aszályos időjárás miatt. A meteorológusok szerint csapadékosabb idő következik, s ez elősegíti a gombák növekedését is. Ha a bő esőzések után újból megjelennek a nyári, nyárutóra jellemző, ehető és a hozzájuk hasonló mérgező gombák, a gombászoknak jól oda kell figyelniük, hogy az ehetőket biztosan meg tudják különböztetni a mérgező fajtáktól. Ha ez sem a helyszínen, sem otthon nem sikerül, akkor gombaszakellenőrhöz kell fordulni segítségért, ellenkező esetben csak az orvosi beavatkozás segíthet. Most, rendhagyóan, egy olyan kisméretű, súlyosan mérgező gomba bemutatásával kezdünk, amihez több ehető gomba hasonlít.

Parlagi tölcsérgomba (Clitocybe dealbata). Füves helyeken, réteken, erdei tisztásokon, erdőszéleken terem, olykor seregesen. Kalapja vékony, kezdetben domború, majd tölcséresen kiterülő, szürkésfehér, de egyik változata (C. Rivulosa) lehet halványbarnás is. Felülete gyakran lisztes bevonatú. Nedves időben sötétebb, száradás után újból világos színű lesz. Lemezei sűrűn állók, a tönkre kissé lefutók, színük a kalapéhoz hasonló. Tönkje gyakran görbe, vékony. Színe a kalapéval nagyjából megegyező. Húsa vékony, törékeny, a tönkben rostos. Szaga fűre, mohára emlékeztet. A mérgezés első tünetei – szorongás, izzadás, könnyezés, nyálazás, orrfolyás – hamar jelentkeznek. Ilyenkor azonnal orvoshoz kell fordulni. Ellenszere az emésztőrendszer kiürítése és az atropin. A nagyobb mennyiségű méreganyag felszívódása halálos mérgezést is okozhat. A tudatlan gombász összetévesztheti a mezei és az erdei szegfűgombával, a kajsza lisztgombával valamint a sereges tölcsérgombával.

Mezei szegfűgomba (Marasmius oreades). Egyik legízletesebb apró gombánk. Kiadós eső után ez is füves helyeken terem, általában többedmagával. Kalapja kezdetben harang alakú, púposan domború, majd kiterülő, világosbarna, tejeskávészínű. Lemezei nagyon ritkán állók, felkanyarodók, a kalapnál világosabb színűek. Tönkje vékony, egyenes, szívós, nehezen elszakítható, kalapszínű. Húsa vékony, rugalmas, világos színű, kellemesen aromás gombaillatú, jellegzetesen fűszeres ízű. Csak a kalapját használjuk fel, mert a tönkje rágós.

Erdei szegfűgomba (Marasmius wynnei). A mezei szegfűgomba erdők talaján termő hasonmása. Attól leginkább abban különbözik, hogy tönkje a bázis felé sötétebb barna színű.

Kajsza lisztgomba (Clitopilus prunulus). Leggyakrabban erdőszéleken, erdők világosabb részein terem, csoportosan. Kalapja piszkosfehér, hamvas. Kezdetben begöngyölt szélű, majd hullámosan kiterülő. Lemezei fiatalon fehérek, törékenyek, később halvány hússzínűek. Tönkje aránylag rövid, zömök, fehéres. Húsa fehér, a kalapban és a tönkben vastag, puha, kellemes gombaízű, erősen lisztszagú.

Sereges tölcsérgomba (Clitocybe gibba). Nagyon jó ízű, ehető gomba. Erdők talaján terem, olykor seregesen. Kalapja kezdetben kemény, begöngyölt szélű, domború, majd tölcséresedő, gyakran kis púppal a közepén. Halvány okkersárga, bőrszínű. Lemezei a kalapnál világosabb színűek, keskenyek, sűrűn állók, mélyen lefutók. Tönkje sima, karcsú, lefelé kissé vékonyodó, színe a lemezekéhez hasonló. Tövénél általában vattás. Húsa fehéres, a kalap szélénél vékony, a tönkhöz közeledve vastagszik, kellemes ízű és illatú.

Ezek után kívánom, hogy beteljesedjen a meteorológiai előrejelzés, annak érdekében, hogy a kedves olvasó minél gyakrabban kipróbálhassa a természetben is a fent leírt gombák szakszerű hasonlítgatását a várva várt gombaparikás elkészítése előtt.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató