2020. augusztus 8., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Életszagú” történet függőségről, erőszakról, szülőkkel való konfliktusról

Alkoholista szülők, bántalmazó anya, helyzetek sorozata, amikor a család a béke szigete helyett a poklok poklát jelenti, és egy, mindezek elől a tudatmódosító szerek világába menekülő, önbizalomhiánnyal küszködő lány, aki kínlódva keresi az útját, számtalanszor elesik, de igyekszik felállni – akárcsak egy dokumentumfilm a maga kendőzetlen valóságával, megdöbbentő őszinteséggel nyúl ismét egy tabutémához legújabb könyvében Csata Éva pszichológus, a Hifa Románia igazgatója. A Génjeimben a hiba című kiadvány bemutatóján a szerzővel, valamint a téma egyik elismert szakértőjével, dr. Dégi Csaba pszichológussal, drogprevenciós szakemberrel, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem docensével Szőcs Blanka beszélgetett a marosvásárhelyi vár kupolatermének szomszédságában. A könyvbemutatóra éppen a szerző születésnapján került sor.

A Génjeimben a hiba Csata Éva ötödik könyve, és Dénes Ildikó irodalomkritikus szerint az eddigi legjobb munkája. – Olyan, mint egy kábítószerekről szóló fekete-fehér dokumentumfilm, tökéletes felépítéssel, realista képekkel, és annak ellenére, hogy egyes szám első személyben van írva, hihetetlen objektivitással. Mondanám, hogy csak erős idegzetűeknek, de ezt a könyvet mindenkinek el kell olvasni, akár érzékeny, akár közömbös, akár magabiztos a korunk alattomosan fenyegető betegségét, a drogfüggőséget illetően. Kötelező olvasmány minden szülő, nagyszülő, minden jó vagy rossz értelemben vett kíváncsi fiatal számára. Mert melyikünk mondhatja el magáról, hogy teljesen biztonságban van? A főszereplő, Blanka szerint a génjeiben van a hiba, mert alkoholista szülőknek természetes, hogy szenvedélybeteg gyerekük lesz. A való élet elől hosszú „utazásokba” menekül a tudatmódosító szerek segítségével, de ezek az utazások nem oldják meg a problémákat… – írja a könyv hátoldalán az irodalomkritikus.



Nem szép történet, de reális

Csata Évánál nem újdonság, hogy tabukat feszeget, mindenik könyvében ezt teszi, hiszen segítő szakmájából kifolyólag is nap mint nap megdöbbentő történetekkel, emberi sorsokkal találkozik: a nélkülözés, a bántalmazás, a függőség, a szétesett családok a mindennapi valóság részei. Ha mi magunk nem is szembesülünk ezekkel, attól még itt vannak körülöttünk: a szomszédban, a környéken. A szerző el is ismerte, hogy a könyve igaz történeten alapul, „brutális” őszinteséggel írja le, hogy mennyire mélyre kerülhet az, aki a szenvedélybetegség útján elindul. Nem egy szép, lelket melengető történet, hanem reális, amely megdöbbent, talán meg is sirat, ellenben annyira magával ragad, hogy nem akaródzik letenni, és akik olvasták már, bizonyára legtöbben egyetértenek abban, hogy ez egy olyan téma, amiről muszáj beszélni a családban, a serdülő gyerekekkel.

– Az egyik kedvencem ez a könyv, mivel nagyon megdolgoztatott. Nem úgy írtam, mint a többit, hogy ömlött belőlem, hanem szakadt belőlem – ismerte el Csata Éva, aki Szőcs Blanka kérdésére, hogy kinek ajánlja a kiadványt, rámutatott, éppen a bemutató előtt beszélgettek az Anya olvas Facebook-csoport tagjaival arról, vannak könyvek, amelyek meg tudnak szólítani azonnal, és vannak, amelyeket végig kell kínlódni, és nem biztos, hogy érdemes, mert lehet, hogy nem értünk még meg rá. – Annak ajánlom, aki már az első oldal után úgy érzi, hogy erre a történetre megérett. Amennyiben nem, mindegy, hogy hány éves, és az életének mely szakaszánál tart éppen, azt ajánlom, hogy tegye félre, és vegye elő később. Nem könnyű történet, nincs a szó szoros értelmében vett happy endje. Igaz történet. Van benne függőség, szülőkkel való konfliktus, az elvarratlan szálak számbavétele, nagyon komoly csoportos nemi erőszak… Nem szeretek könnyű történetekkel foglalkozni, ezekkel pihenek két nagyon nehéz között. Szükségem van különböző lelki és szellemi fiókok nyitogatására, hogy azt, amim van, úgy tudjam megosztani azokkal, akiknek ez üzenet formájában megjelenik az életükben, hogy mindannyian bővülni tudjunk, én is, aki adok magamból, illetve azok is, akik kapnak. Ebben benne van mindaz, amit megéltem, amit megtapasztaltam eddigi életem során. A történetben szereplő család tele van fájdalommal, de mégis azt gondolom, hogy talán csak van a történetnek happy endje, hiszen ha valaki fel tud állni, és tovább tud menni, annak a félelmével, hogy esetleg újra elesik, már sikertörténetről beszélünk. Mert aki egyszer felállt, az még ötvenszer fel fog állni – vallja a szerző.


Hogyan válik a szer a legfontosabb családtaggá?

Dr. Dégi Csaba drogprevenciós szakember azt tanácsolta Csata Évának, hogy hangoskönyv formájában is tegyék elérhetővé a kiadványt, majd kiemelte, nagy örömmel fogadta a könyvet, hiszen aki vele valaha drogügyben tanult vagy dolgozott, az tudja, hogy mindig is különösen érzékeny volt a női „drogos karrierek” iránt, ezért nagyon szíven ütötte a szerző kijelentése, hogy igaz történet.

A kérdésre, hogy kinek ajánlaná a könyvet, a drogprevenciós szakember rámutatott, zavarosan serdülő lányoknak, fiúknak már érdemes elővenni, de elsősorban az anyáknak ajánlja, mivel ők képesek lefordítani a hétköznapok működésmódjára mindazt, ami üzenetként „el van ültetve” a könyvben.

– Első olvasatra, ha valaki kézbe veszi a könyvet, és még nem találkozott kábítószeres történettel, úgy érzi, mintha nem lenne igaz, mintha túl sok lenne. A végén kevés lesz az, amit mankóként meg tud fogni, és amivel tovább tud menni a történetben. Valószínűleg a jelen lévők nagy része nem volt és nem lesz soha érintett a szerhasználati zavar kérdésében. Ezért arra kérem, olvassák el kétszer, mert először olyan hihetetlennek fog tűnni, olyan sokkolónak, hogy kialakul a „tartsuk egy kicsit távol” viszonyulás. A segítő emberek tudják, hogy ezek a történetek ritkán futnak be hozzánk, nagyon nagy dolognak kell történnie ahhoz, hogy segítséget kérjenek az érintettek. Ez a család zűrzavaros, hihetetlen családnak tűnhet, de igazából megerősíti mindazt, amit mi, szakemberek tudunk. Aki nem foglalkozott a női „drogos karrierekkel”, utánanézhet Whitney Houston vagy Amy Winehouse történetének, és ki fog derülni, a családi határok, a családi szerepek, a családi háromszögek hogy borulnak fel, a szer hogyan válik a legfontosabb családtaggá, a fogyasztás hogyan lesz a legfontosabb tevékenység, az ördög a családban, hogyan keresik az utat, minden ajtó bezárul, hogyan maradnak magukra ebben a történetben. Ha először olvasnak a témáról, a történet nemcsak nehéz olvasmány, hanem ki fog alakítani egy kognitív gátat, ugyanis ami túl sok nekünk, arról azt hisszük, hogy nem igaz. Ugyanez a helyzet a jelenleg tomboló vírussal is – osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel a szakember.


Mindannyian igényeljük a módosult tudatállapotot, legtöbben mégsem nyúlunk szerhez

A kérdésre, hogy miért gondoljuk, hogy egy hangulatjavító szer megold egy problémát, és felemel, dr. Dégi Csaba rámutatott, ahány ember, annyiféle válasz létezik erre. A hétköznapokban általában automata üzemmódban működünk, de tény, hogy mindannyiunkban benne van a módosult tudatállapot iránti igény. Ellenben a kielégítésének ezerféle módja van: ha megbámulunk egy gyönyörű fasort, ha reggel megnézzük, ahogyan hajnalodik, vagy imádkozunk, sportolunk, vagy egy jót eszünk, vagy számunkra kedves emberekkel vagyunk. Az egyik kevésbé jó módszer a kábítószer. Mint mondta, az évek során számtalanszor vetődött fel a kérdés, hogy mit tud mondani a témáról az, aki soha nem is látott kábítószert? – Mindig el szoktam mondani, hogy igenis sokat tud. Manapság elfelejtjük az absztinens emberek fontosságát. Az emberek többsége absztinens a kábítószerek tekintetében, máshogy módosítja a tudatát, attól, hogy nem szívunk, nem vagyunk holtittasak naponta, nem igaz, hogy nem tudunk arról, milyen szerepe van a tudatmódosító szereknek az életünkben.


A gének csekély százalékban hajlamosítanak a függőségre

Dr. Dégi Csaba elmondta, nem ért egyet a könyv címével, ugyanis a jelenlegi tudásunk szerint kb. 7–10 százalék az, ami a génekkel magyarázható, ha a családban nem volt valaki függő. Ha a családban volt alkoholista vagy szerfüggő, a kockázat felmehet ötven százalékig. Hozzátette, a génjeinkben van a vágy, hogy módosult tudatállapotban legyünk, de nincs elég tudásunk ahhoz, hogy kijelentsük, a függőség alapja egy genetikai helyzet, amely meghatároz mindent, és ebből nem lehet felállni. A szakember szerint jellemző, hogy medikalizálják a szerhasználatot, ráhúzzák, hogy ez egy betegség. Csakhogy nincs rá gyógyszer. Használnak gyógyszereket, de olyan gyógyszer, ami a függőségre olyan lenne, mint például a fejfájásra a jól bevált fájdalomcsillapítók, nincs. – Lehet medikalizálni a drogfogyasztást, de az alapvetően egy társadalmi, hétköznapi, emberi kapcsolatokra visszavezethető történet marad – véli a drogprevenciós szakember.

Szakmai tapasztalatából merítve megjegyezte, amikor a szülők bemennek a drogtanácsadó irodába, az mindig megdöbbenti a szakembert is, szembesül a kétségbeesésükkel, hiszen már nem tudják, mit tegyenek, a hibát keresik magukban, miután úgy érzik, mindent megpróbáltak, mégis a sürgősségire került a szerhasználó gyerekük. A szakember szerint nagyon nehezek ezek a találkozások, nem lehet azt mondani, hogy a szülők elszúrtak valamit. Ez egy közös tanulási folyamat, ha valaki a családból benne van a történetben, a többiek is meg kell tanulják a leckét.

A cím kapcsán Csata Éva elismerte, amikor megír egy könyvet, rendszerint a címválasztás a legnehezebb, talán az szülte meg a Génjeimben a hiba címet, hogy maga a főszereplő gondolkodik azon, hogy hol a hiba. Ellenben a szerző úgy érzi, hasonló helyzetekben célravezetőbb a hiba helyett megoldást keresni.