Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2026-09-03 15:00:00
*Nagy Imre
Forrás: Cassini
Alig két évvel ezelőtt, egész pontosan 2024. szeptember 18-án indult el hivatalosan a Cassini, amely mostanra franchise-á nőtte ki magát. A vállalat vezetője Nagy Imre, aki Európában a legfiatalabbként hozott létre franchise-t az oktatás területén. De mi is az a Cassini, és hogyan lett belőle franchise? Erről kérdeztük az alapítót.
A Cassini egy olyan platform, ahol a megfelelő oktatókat kötik össze a megfelelő diákokkal, mind online, mind pedig offline. Tehát gyakorlatilag azokat az oktatókat keressük meg – vagy ők keresnek meg minket –, akik hivatástudatból szeretnének tanítani, akik szeretnének hozzájárulni a fiatalok fejlődéséhez, és egy hosszú tesztelési folyamat után képezik majd a csapatunknak a részét. A diákokat, akik pedig fejlődni akarnak, összekötjük velük – magyarázta Nagy Imre, aki rámutatott arra is, hogy a tudásátadás folyamatában is komoly szerepe van a cégnek. A Cassini iránt pedig évről évre nagyobb az érdeklődés, csak idén augusztus folyamán mintegy 120 ember jelentkezett, hogy szeretne a cég keretei között tanítani. Az alapító külön nyomatékosította azt is, hogy diákként is érdemes a Cassinit választani, hiszen a sikerrátájuk 100%-os.
A cég keretein belül pedig mindenki megtalálja azt, amire kíváncsi, amit tanulni szeretne, legyen szó a hatodikos fizika bepótlásáról, a nemzetközi tantárgyversenyekre való felkészülésről, vagy a kínai nyelv tanulásáról. A diákjaink nagy része 5–8. illetve 9–12. osztályos, de érintjük a kisebbeket is, például az after-school program, amit most indítunk, kimondottan az 1–4-eseknek szól, mondta Nagy Imre, hozzátéve, hogy vannak olyan tanulóik, akik már rég elmúltak 18 évesek, akár 30, 40, 50 éves személyek, akik utólag szeretnének érettségizni, megtanulni egy nyelvet, vagy akár egy beszédre szeretnének felkészülni. Továbbá nagyon kicsik is részt vesznek a Cassinin belüli oktatásban, az alapító a közelmúltban 4–5 éves gyermekeknek mesélt a bolygók működéséről.
A Cassininél az egyik nagy különlegesség a monitorizálás. Nálunk tényleg napirenden lehet azzal lenni, hogy mi az, ami megvan és mi az, ami nincs, mit kell pótolni – mondta Nagy Imre, kiemelve, hogy akár a szülő is követheti grafikonon keresztül, hogyan érezte magát a diák az órán, volt-e házi feladata, és hogyan haladtak az oktatásban.
De akkor hogyan is lett franchise a Cassiniből? Az egész egy baráti beszélgetésből indult, egy régi ismerősöm keresett meg, hogy nagyon szeretnének Gyergyóba egy központot, így született meg az első franchise – mesélte Nagy Imre, elárulva azt is, hogy már márciusban az asztalon volt a téma, magát a szerződést pedig júniusban írták alá, és szeptemberben már meg is nyitja kapuit a gyergyószentmiklósi Cassini.
A Cassini anyacége Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Nyárádszeredában van jelen, illetve a franchise-nak köszönhetően immáron Gyergyószentmiklóson is. Azonban vannak további tervek. Az alapító egyelőre csak annyit árult el, hogy még van három olyan város, ahol már aktívan zajlanak a tárgyalások, és reményei szerint az elsőről már rövidesen be is fog tudni számolni.