2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az élelem és ruha mellett egészségügyi szűrővizsgálatokat is biztosítanának a hajléktalanoknak

A fagyos éjszakák beköszöntével ismét hangsúlyosabb figyelmet fordít a hajléktalanokra a marosvásárhelyi Solidaris Egyesület. Bár a nyáron sem engedték el a nehéz sorsúak kezét, december elejétől gyakrabban, heti két alkalommal visznek majd nekik meleg ételt néhány étterem adományaként, valamint ruhaneműt, vitamint, gyógyszert. Mi több, egy egyedi kezdeményezés is körvonalazódik, egy konténert állítanának fel a szülészeti parkban, ahol a tervek szerint rezidens orvosok segítségével szűrővizsgálatokat biztosítanának a hajléktalanoknak.

Fagypont a neve annak a programnak, amit tavaly december elején indított Marosvásárhelyen a Solidaris Egyesület a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal szociális igazgatóságával közösen a hajléktalan személyek megsegítésére. Hetente háromszor biztosítottak számukra élelmet, emellett adományokból igyekeztek beszerezni mindazt, amire a leginkább szükségük van: meleg pokrócot, vastag bakancsot, pulóvert, kabátot, kesztyűt, gyógyszert vagy éppen sebgyógyító kenőcsöt.

Mivel azt tapasztalják, hogy az utcákon tengődőknek sok esetben nincsenek irataik, sem lakhelyük, sem háziorvosuk, miközben számtalanszor fájdalmakra panaszkodnak, de nem jutnak el orvoshoz, a Solidaris Egyesület egy konténer felállítását tervezi a marosvásárhelyi szülészet szomszédságában lévő parkban, hogy egészségügyi ellátást, különféle szűrővizsgálatokat is lehetővé tegyenek számukra rezidens orvosok bevonásával. Egy felajánlásnak köszönhetően megvan a konténer, ugyanúgy a jóváhagyás is a parkban való elhelyezésére, ugyanakkor külföldi jótevők részéről két helyről is ígéretet kaptak, hogy ennek a költségeit felvállalnák – tudtuk meg Sajó Norberttől, a Solidaris Egyesület vezetőjétől.

– Ez a második tél lesz, amikor felkaroljuk őket. A nyáron heti egy alkalommal találkoztunk velük a szülészeti parkban, december 1-től pedig visszatérünk a heti két alkalomra, a délelőtti időpontot pedig áttesszük délutánra, mivel néhány vendéglő jelezte, hogy az aznap megmaradt ebédet hajléktalanoknak adományoznák. A Bioeel jóvoltából vitaminokkal, különböző táplálék-kiegészítőkkel láttuk el őket a nyáron is, ez folytatódik a téli időszakban. Emellett nagyobb hangsúlyt fektetünk most arra, hogy téli, meleg ruhákkal lássuk el őket, ugyanakkor igyekszünk maszkot, fertőtlenítőszereket is biztosítani számukra. A járvány sajnos tovább nehezíti a helyzetüket, hiszen ha nincsenek beoltva, akkor bevásárlóközpontba sem tudnak bemenni melegedni, vagy a mosdóba, de  cukrászdába sem engedik be őket egy meleg teára – tette szóvá Sajó Norbert.


Személyre szabott segítségre van szükségük

A Telefonos Szeretetszolgálatot is működtető Solidaris Egyesület szívügyként kezeli a hajléktalanok ügyét, hiszen tudják, hogy a december–március időszak kritikus azoknak, akiknek nincs fedél a fejük fölött. Ebben a nehéz időszakban szeretnék valamelyest megkönnyíteni a mindennapjaikat, ezért indították el a Fagypont nevű programot. Sajó Norbert megjegyezte, a hajléktalanokkal való munka során megtanultak odafigyelni arra, hogy mire van szüksége az adott embernek, nem pedig arra, hogy ők miben látják a segítséget, mert a kettő gyakran nem egyezik. A legtöbb ember, amikor hall egy segítő kezdeményezésről, összeszed néhány zsák ruhát és felajánlja. Viszont női csizmát nem adhatnak oda egy férfinak, mint ahogy negyvenes bakancsot sem annak, akinek negyvenkettes a lába. 

– A hajléktalanok sok esetben azt sem tudják, hol húzzák meg magukat aznap éjszaka, nincsen lehetőségük magukkal hordozni nagy mennyiségű ruhát, ezért fontos, hogy célirányosan segítsünk, azt adjuk nekik, amire szükségük van. Aki segíteni szeretne rajtuk, az három úton teheti ezt meg: egyrészt csatlakozhat hozzánk, hiszen szükség van segítő kézre, például a  szendvicsek előkészítésében, másrészt fel lehet vállalni egy hajléktalan támogatását, havi 300 lejjel biztosítható számára a meleg étel, gyógyszer, ruhanemű. Fontos lenne, hogy legalább a téli hónapokban kerüljön 35 magánszemély vagy cég, akik ezt felvállalnák. Ugyanakkor óriási segítség az is, ha valaki követi a Facebook-oldalunkat, ahol közzétesszük, hogy éppen milyen méretű kabát, bakancs szükséges, és ha neki éppen van, azt erre felajánlja.

Érdeklődésünkre a Solidaris Egyesület elnöke elmondta: jelenleg mintegy 35 hajléktalannal állnak kapcsolatban, egyharmaduk nő. A visszajárókon kívül akadnak új arcok is, éppen a napokban érkezett egy lakossági bejelentés az egyesület munkatársaihoz, hogy egy férfi, akiről amúgy tudták, hogy értelmiségi, kint alszik a padon. A velük való munka során számtalan példáját látják annak, hogy miként lehet nagyon magasról nagyon mélyre zuhanni, hiszen a hetente élelemért, ruháért érkezők között volt tanítónő, mérnök, élsportoló is.


Oltási igazolás nélkül is bemehetnek az éjjeli menedékhelyre

Lévén, hogy az utóbbi napokban éjszakánként fagypont alá süllyedt a hőmérő higanyszála, kíváncsiak voltunk, hogy a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal által működtetett Rozmaring utcai éjszakai menedékhelyen befogadják-e azokat a hajléktalanokat, akik nincsenek beoltva. Érdeklődésünkre Andreia Moraru, a hivatal szociális osztályának vezetője elmondta, senkit sem utasítanak el emiatt, van a menedékhelyen egy elkülönítő, ahol elhelyezik az újonnan érkezőket mindaddig, amíg tesztelik őket, és utána kerülnek be a szobákba, ahol többen vannak együtt.

 Fotó: Nagy Tibor


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató