2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Úgy tűnik, alig egy év múlva Kerelőszentpál egyike lesz a megye azon településeinek, ahol sikerül az egész községben kiépíteni a vezetékes ivóvíz- és a csatornahálózatot.

Fotó: Vajda György


Úgy tűnik, alig egy év múlva Kerelőszentpál egyike lesz a megye azon településeinek, ahol sikerül az egész községben kiépíteni a vezetékes ivóvíz- és a csatornahálózatot. Ezt nem volt könnyű elérni, hiszen több mint egy évtizedes pályázást, utánajárást, finanszírozást jelentett, de tekintettel arra, hogy a község a Marosvásárhely nagyvárosi övezet része, az önkormányzat igen fontosnak tartotta a megvalósítását.

Tavaly októberben versenytárgyalás révén választották ki a község csatornázásának hátramaradt munkálataira a kivitelezőt, miután tavalyelőtt befejeződött a fővezetékek elhelyezése. A mostani munkálattal minden utcát bekötnek majd a hálózatba. Mintegy 7 km lefolyót építenek ki Kerelőn, Búzásbesenyőben, Szentpálon, Magyardellőn és Szentmargittán. A két utóbbi településen az ivóvízhálózat fővezetékét is kiépítették, dacára annak, hogy a kormány mindeddig nem utalta át az elvégzett munkálatokért a pénzt. Ezért itt ezzel leálltak, és a hangsúlyt a csatornázásra helyezték.

Szentpálon május közepétől dolgoznak intenzívebben a lefolyók földbe helyezésén. A főutca egyik felén már elkészült, most a másik oldalán dolgoznak a főgerincen, és két kisebb utcát is bekötnek, majd Besenyőbe és Kerelőbe helyezik át az építőtelepet. A jelenlegi munkálatokat a Környezetvédelmi Minisztérium támogatja 3,2 millió lejjel. A terv szerint a rendszert jövő májusig kell üzembe helyezni. A csatornahálózat kiépítése mellett egy kisebb szennyvíztisztító állomást létesítenek Kerelőn, egy másikat Besenyőn. Az összberuházás értéke (víz és csatornázás) 5,3 millió lej.

Mind a vízbevezetés, mind a csatornázás igen előnyös a lakók számára, hiszen a kivitelezői szerződés szerint az ivóvízhálózatban a magánházak udvaráig viszik a vezetéket, ahol az aknát is elkészítik és a vízmérőt is felszerelik, míg a csatornázás második fázisában a bekötési munkálatokat is elvégzi a cég. Ez elsősorban a dellőieknek és a szentmargittaiaknak előnyös, mivel a két település kiöregedett lakói anyagilag nem tudták volna megengedni magunknak a beszerelést.

Sajnos a kormánytámogatást egyik munkálat esetében sem fizették ki, annak ellenére, hogy az első szakaszát már elvégezték. Az önkormányzat mégsem hagyja abba, július elsején versenytárgyalást ír ki a bankoknak 2,5 millió lej kölcsön felvételére, a második szakasz munkálataira.

Ameddig be nem fejeződik az ivóvíz- és a csatornahálózat kiépítése, nem fordítanak különös figyelmet az utcák karbantartására. Ahol elhaladtak a munkagépek, a lehetőségek szerint lekövezik az utakat, hogy ne képződjenek nagyobb gödrök, azt tervezi az önkormányzat, hogy a főutcákat a munkálatok után leaszfaltozzák. De erre még várni kell.

 

  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató