Külföldi szállodában figyeltem fel a dokumentumfilmre, amelyben eldugott romániai településeket és azok fogatlan lakóit mutatták be az európai közönségnek. A civilizációtól távol élő hegyvidéki emberek büszkén mutatták, miként tudnak megedzett, csupasz ínyükkel rágni, s azt is, hogy kútvíz a fogkeféjük.
Külföldi szállodában figyeltem fel a dokumentumfilmre, amelyben eldugott romániai településeket és azok fogatlan lakóit mutatták be az európai közönségnek. A civilizációtól távol élő hegyvidéki emberek büszkén mutatták, miként tudnak megedzett, csupasz ínyükkel rágni, s azt is, hogy kútvíz a fogkeféjük. A képek trükkös egymás mellé illesztésével humorosnak szánták a filmet, de akinek valami köze volt Romániához, hamar az arcára fagyott a mosoly. A külföldi filmesek alkotását zseniális ötletekben bővelkedő, nagy „kórházépítő” miniszterünk is láthatta, s nyomban a homlokára csapott: ha Európa röhögni akar a fogatlan román embereken, hadd tegye! Ne vonjuk meg ezt az élvezetet tőlük! A feltételezhető ötlet után hamar a tettek mezejére lépett, s márciustól 30 százalékra, áprilistól nullára csökkentette a fogászati ellátás finanszírozására szánt összeget. Azt az évi 13 millió eurót, ami az egészségügyi költségvetésnek a 0,4 százalékát tette ki, s amiből évi 70 bani jutott egy lakosra. Ahelyett, hogy a Fogorvosi Kamara évek óta hangoztatott kérésének eleget téve, legalább 2 százalékra vagy netán a közép-kelet-európai országok színvonalára emelte volna, egy huszárvágással teljesen eltörölte. Bár a havi 400-1.400 lej, amennyi az egészségbiztosítási pénztárral szerződéses viszonyban levő fogászati rendelőknek jutott, szánalmasan kevés volt, a megyében dolgozó félezer fogorvos közül 138-an mégis igénybe vették. A többiek inkább nem bajlódtak jelentések készítésével, s nem tették ki magukat a lehetséges ellenőrzéseknek. A kötelező egészségbiztosítási alapból ugyanis csak a gyermekek, esetleg a nyugdíjasok, illetve a hátrányos helyzetű személyek egy részének az ellátását lehetett finanszírozni. Elméletileg, mert a pénz annyira kevés volt, hogy egy valamirevaló fogorvosi praxisban szinte észrevétlen maradt. A vidéki fogorvosi rendelőknek azonban, amelyeknek a lakosság elszegényedése miatt még a városi rendelőkénél is kevesebb a pacientúrája, helyenként a túlélést jelentette. A legtöbb fogorvos ezt a pénzt a gyermekek ingyenes ellátására fordította, ami korántsem volt elég, de legalább egy cseppet jelentett a tengerben.
A Fogorvosi Kamara szerint nemcsak a pácienseket sújtja, az orvosok szakmai méltóságát is sérti, hogy a fogorvosi ellátást törölték az egészségbiztosítási kasszából. A romániai lakosságnak pedig az egészséghez való alkotmányos jogát nyirbálták meg azzal, hogy sürgősségi esetekben sem jogosult az ingyenes vagy támogatott fogászati ellátásra. Olyan körülmények között sem, amikor a lakosság 80 százalékának nincsen rendben a fogazata, a kilenc százalékuk soha nem látott fogorvost, ami az utolsó helyekre utasít az EU-ban.
Ezt a szolgáltatást a nehéz helyzetben levő gyermekektől is megvonni a felnövekvő lakosság egészsége elleni merényletet jelent. S minősíthetetlen cinizmus azt állítani, hogy fogfájásban nem halt meg senki. Még az egyszerű felnőtt ember – akinek volt már fogideggyulladása – sem mondana ilyet, nemhogy az a politikus, akire az ország lakosságának az egészségét bízták. Ha nem is orvos, annyit legalább tudnia kellene, hogy milyen gócot jelent és milyen következményekkel jár egy gennyes fog a szervezetben. Ahelyett, hogy a sürgősségi ellátás feltételein javítottak volna, ezzel a megvonással, ha a népszerű szociál-liberális kormány is rábólint, a jövőben nagy esélyekkel pályázhatunk a fogatlan mosoly országa címre.
