2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bemutatták munkáikat a Sapientia Média Tanszékének végzősei

Amint arról korábban is röviden beszámoltunk, nagy volt az érdeklődés július 9–10-én a Média Tanszék végzős hallgatóinak alkotásai iránt a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán. A kétnaposra szervezett eseményen előzetes regisztrációval lehetett részt venni, több mint százan fordultak meg a Tordai úti épületben, hogy a legfrissebb filmes-fotós terméssel ismerkedjenek.

Tavaly a járványhelyzet miatt elmaradt ugyan, de idén a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara újra megszervezte a filmművészet, fotóművészet, média szakos, illetve filmtudomány mesteri szakos hallgatóinak munkáit bemutató évzáró eseményt. Az érdeklődők a frissen elkészült filmek mellett fotókiállításokat, álló- és mozgóképes installációkat is megtekinthettek.

Amint azt a szervezők közleménye tudatja, az érvényben lévő létszámkorlátozásra való tekintettel az idén kétnaposra szervezték az eseményt, hogy minél több személy számára hozzáférhetővé tegyék az alkotásokat, mindkét nap ugyanazzal a programmal vetítettek filmeket, és a fotókiállítások és az installációk is a helyükön maradtak.

A 2021-es végzősök filmjei az élet egy-egy szeletét viszik vászonra, többek között a szerelem, család, útkeresés témáit is érintik. A fotókiállítások között van, amely az elmúlt év központi tapasztalatára, a bezártságra fókuszál, máshol pedig az álomvilágban felszínre törő vágyak és traumák vagy épp a test szépsége kerül előtérbe. Az installációk a mindennapok mellékesnek tűnő részleteit mutatták be, hangsúlyt fektetve a folyamatos változásra, a küzdelemre. Az alkotások teljes leírása elolvasható a Média Tanszék film.sapientia.ro honlapján.

A tervek szerint a Kolozsvári Magyar Napok és a Nagybányai Magyar Napok keretében is találkozni lehet majd az alkotások egy részével, és esetenként alkotóikkal is. A bemutatott munkák teljes listája alább olvasható.

Filmek – Polacsek Zsófi: A madarak nem tévednek el (kisjátékfilm, 20 perc), Kádár Márk: Missing Light (kisjátékfilm, 20 perc), Képiró Dorottya: Mielőtt kirepülsz… (kisjátékfilm, 21 perc), Ferenczi Edith: Egy régi napló beszélni kezd (kisjátékfilm, 16 perc), Nagy Blanka: Adnál tüzet? (kisjátékfilm, 19 perc), Török Előd: Hűtő (kisjátékfilm, 9 perc), Farkas Ágnes-Anna: Játsszuk tovább (kisjátékfilm, 24 perc), Makkai Zsófi: A piros kabát (10 perc), Kegyes Nicholas: Lázálom (17 perc), Frunza Roland: Fátum (kisjátékfilm, 9 perc), Vig Zsombor: Szárnyas halak (animációs film, 6 perc), Incze Barbara: Kardió (kisjátékfilm, 23 perc).

Installációk – Ferencz Zsófia: Triptychon, Török Előd: Kegyelem, MA II (Farkas Boglárka, Ferencz Zsófia, Incze Barbara, Miklós Nóra, Tóthpál Béla, Török Előd): The Wind in the Trees. 

Fotókiállítások – Csender Hanna: Mors Somno Simillima est, Mák Krisztián: Bezárva, Sárkány Hilda-Sarolta: Fúzió, Ráduly Sándor: Reptant Tarot, FFM II (Ádám Krisztina, Farkas Júlia, Fekete Tímea, Laczkó Tibor-István, Snekszer Ágnes, Szabó Barbara, Szabó Mátyás, Tóth Hunor): Vidék.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató