2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ezen a hétvégén tartja a hagyományos világháborús megemlékező ünnepséget és a Bekecsi Lovas Napokat a nyárádmagyarósi önkormányzat és partnerei. Az ünnepségre készülve néhányan önkéntesen fáradoztak a helyszínek megújításában.

A nyárádselyeiek mindig derekasan kiveszik a részüket a bekecsi ünnepségek szervezésében már a kezdetek óta, hiszen mindenkinél jobban szívügyüknek tekintik a falu határában és a hegyen álló emlékhelyeket, az utóbbi években pedig az önkormányzat is figyelmet fordított arra, hogy a folyamatos útjavításokkal megkönnyítse a turisták feljutását a tetőre, illetve megfelelő pihenőhelyeket is biztosítson számukra.

Az ünnepség közeledtével az elmúlt időszakban is munkához láttak néhányan: Nyárádselye bejáratánál a magyarországi testvértelepülés, Sellye város állíttatott egy üdvözlő táblát, ezt favédő anyaggal kezelték le. A Bekecs-tetőn újrafedték a Kocsis Hobó László emlékére készített pihenőhely tetejét, az elkorhadt tetőanyagot és lécezetet kicserélték, majd lekezelték vízálló festékkel. Hasonló munkálatot végeztek a hegyre vezető út mellett levő tónál, illetve a tető közelében levő forrás melletti pihenőhelyeknél. A vadmotorosok jelenléte állandó a hegyen, a lármafa tartószerkezetét is megrongálták, ez is helyreállításra szorult. A hétvégére készülve a Bekecs-tetőn túli útszakasz javítását végezték el, hogy járművekkel is el lehessen jutni a Körtövés mezejére, az ünnepség harmadik emlékezési helyére, ahol különböző programok is zajlanak, de a hegyre érkező lovasok is ezen az útszakaszon jutnak el a táborba. Ugyanakkor az út menti sáncok újraásásáról sem feledkeztek meg, ezzel is szépen haladtak az elmúlt időszakban – tudtuk meg a selyei Kacsó Attilától, az önkormányzat munkatársától. 

A munkálatok kivitelezéséhez az önkormányzattól kaptak anyagi és gépi támogatást, de mivel az emberek egyre ritkábban közmunkáznak manapság, a javításokat egymaroknyian végezték el: Kacsó Attila mellett a selyei Kacsó Béla helyi tanácsos és Kiss Lóránd lakos önkéntesen vettek részt ebben, illetve az önkormányzat további két alkalmazottal segített, Nagy György és Vass Attila is ott dolgozott a hegyen zajló munkálatok során.

Pihenőhelyeket, útjelzőket, utakat, sáncokat javítottak meg az ünnepséget megelőző időszakban

Fotó: Facebook.com

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató