A kívülálló számára nem volt jó hangulatú a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem téli ünnepsége, amely azt az üzenetet közvetítette, hogy az intézményben „visszaállott a rend”. Ezt erősítette meg egyébként az alkalomra készített műsorfüzet is.
A kívülálló számára nem volt jó hangulatú a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem téli ünnepsége, amely azt az üzenetet közvetítette, hogy az intézményben „visszaállott a rend”. Ezt erősítette meg egyébként az alkalomra készített műsorfüzet is, amelyből jobbára az ékezetüktől megfosztott és helytelenül leírt magyar neveken kívül semmi más, a tanácskozást színesítő műsor sem jelezte, hogy egy többnyelvű felsőoktatási intézmény rangosnak tekintett rendezvényéről van szó.
Akár legyinthetnénk is, hogy ilyen apróság mit számít ahhoz képest, hogy a multikulturális marosvásárhelyi egyetem ünnepségének prezídiumában az egyetlen magyar az asztal túlsó szélén ülő tudományos kutatásért felelős rektorhelyettes volt. Rajta kívül a helyi hivatalosságok, a dékánok, a szenátus elnöke, a meghívott társegyetemek képviselői, akik beszédet mondtak vagy oklevelet adtak át a színpadon, mindenki a többséghez tartozott. Az egyértelmű célozgatások mellett pedig hiába hangzottak el a toleranciára, a másság elfogadására, a kölcsönös tiszteletre utaló kifejezések, mert a valóság azt bizonyítja, hogy a többségiek sajátosan értelmezik ezeknek a szavaknak a jelentését. Az ő felfogásukban minden intézményben egy vékony, de lehetőleg sok munkával járó alvezetői tisztség jár nekünk, magyaroknak, még ott is, ahol a diákok létszámát tekintve többségben vagyunk. Arról nem is beszélve, hogy ezen a téren a törvény előírásai sem számítanak, s csakis a kisebbséget okolják azért a „felfordulásért”, amit egy érvényes jogszabály betartásának a számon kérése okoz. S akik szeretnének már ebből a félszárnyú egységből önálló lábra állni, azonnal kéznél van a szeparatizmus és a diverzió vádja, az érdekvédelem bekapcsolódása pedig manipulációt jelent. A liberális megyei tanácselnökön nem kellene csodálkoznunk, hisz a pártjának mind hangosabb magyarellenes gyűlöletbeszéde már valósággal kicsorog a televízióadásokból. Csakhogy esetünkben egy jogi végzettségű politikusról van szó, akinek ismernie kellene a törvények hierarchiáját. Azon viszont eltűnődhetünk, hogy Ecaterina Andronescu békítési szándékát miért kell az angol vaslady visszafoglalásához hasonlítani. Ez ugyanis olyan érzést keltett a hallgatóban, hogy diadalmaskodtak a törvényesen biztosított függetlenségéért kiálló magyar tagozat képviselőin. Ami valahogy nem illik a korrektségéért sokat dicsért tárcavezető képéhez, aki talán ki is kérhette volna magának ezt a „megtisztelő” összehasonlítást. A hallottak és látottak után nem kell csodálkoznunk azon, hogy a kényszernyugdíjazások után mindinkább fogyó magyar tanárok közül az idei „kitüntetettek” sem kívánták átvenni az oklevelet.
