A marosvásárhelyi fakivágások kapcsán egy csomó újra mellékesnek látszó viselkedésformára, nevezzük inkább általános fogalommal: furcsa dologra derült fény.
A marosvásárhelyi fakivágások kapcsán egy csomó újra mellékesnek látszó viselkedésformára, nevezzük inkább általános fogalommal: furcsa dologra derült fény. (Itt szinte engedtem a csábításnak, és a nyelvi divatok felé kacsáztam volna el: pl. már nem furcsát mondunk/írunk, hanem furát, és nem azt szőjük beszédünkbe, ha valamit meg szeretnénk erősíteni, hogy igazán, hanem komoly és felelős férfiak és nők nyilatkozatra nyíló szájából az infantilis – valaki által viccesnek szánt és felkapott, de azóta elócskult igazándiból jő ki folyton-folyvást, unos-untalan. És különben is az infantilizmus egyre szélesebb hullámokat vet, főleg a filmiparban, esténként a tévé folyékony kristályszerkezetű (?) szórakoztató képernyőjén mesefilmek láthatók sárkányos-vámpíros-őslényes-rettenthetetlen überhősös variánsokban. Valószínűleg a realitás fájdalmasan érinti este a képernyő elé lehuppanó, vacsoráját ott bekapó, a mindennapok értékteremtő hősét, a dolgozó embert, aki vállalkozik, mert már nincs gyár és üzem, termelés, három műszak, ötéves terv négy és fél perc alatt stb.).
Szóval a faritkítás és -irtás miatt a városban felhördült a lakosság inkább magyar része – a hozzám eljutott hírek szerint –, amiből az következik, hogy a régóta városban lakók számára a természeti környezet megmaradt része, városiasított-szelídített, hagyományos maradványa, a szokott városkép fontos, kívánatos, megőrizendő. Az újgazdák és újgazdagok számára, a város mostani gőgös vezetőinek azonban, akik legitimitásukat a demokráciában a zsigerből szavazóktól kapták: a közlekedés fontossága, folyamatossága jelenti a primátust. Mintha nem eleve gyalogosnak születtünk volna… Avagy járni hamarabb tanulunk meg, mint gépkocsival karambolozni, agresszívan zenerobaj közepette gyorshajtani, elütni békés átkelőket a zebrán, járdán, buszmegállóban. Az utóbbiakhoz vizsgát kell tenni, az előbbihez – a lábak rakásának művészetéhez a szülői/nagyszülői biztatás-szeretet is elegendő.
Valaki azt üzente a fészek-bukósisakon, hogy ne a városi fakimetszés hozzon bennünket indulatba, hanem az erdők vágásán jajongjunk. A kettő nem állítható ellentétbe, kedves izenő. Csupán figyelmeztetni szeretném az erdő alatt lakókat, akiknek már régen nem kell sok fát kivágni, azt a fataroló természetgyilkolók teszik titokban, hamisított engedélyekkel farzsebükben, szóval mi, panelháziak nem az erdőben, hanem a városban lakunk. Nekünk ez jelenti a természeti, természetes értéket. Minden zöldellő cserje, bokor, fácska, termő és díszfa, famatuzsálem.
A másik dolog a már hivatkozott demokráciára utal: arra, hogy a lakosság tiltakozása szart sem ér, a polgármesteri hivatal fanyűvői, a hivatalnokok fütyülnek reánk. Nincs, nem számít a közakarat, a közóhaj. A lakossági ellenállás ellen rendőröket, polgárőröket kell kivonultatni. A mi pénzünkből is fenntartott rendőri szerveket ellenünk kell felhasználni. És ez a városvezetés kisebb-nagyobb átalakításokkal már egy évtizede regnál felettünk. Liberális-demokratikus arisztokratizmussal és megvetéssel. Szeretnénk már hallani erélyes tiltakozást azok részéről, akik háromszor is alulmaradtak a polgármester-választásokon. Legyen az ellenzék ellenzéki, ha kérhetnénk.
