2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Meghívó lapult a nekem címzett levélben, melyben az állt, hogy hazavárnak 2013. július 20-án falutalálkozóra.


Meghívó lapult a nekem címzett levélben, melyben az állt, hogy hazavárnak 2013. július 20-án falutalálkozóra. Szép idézettel köszöntöttek bennünket a meghívó első oldalán. Idézem: „Talán csak a távolság mutatja meg, mennyire hiányozhat valami. Talán messzire kell utazni, hogy kiderüljön, milyen becses is az a hely, ahonnan elindultunk”.
Megvallom, nagy izgalommal vártam a találkozás napját, megöregedve, itt-ott megtákolva, de sokan hazataláltunk oda, ahol születtünk. Idézem a meghívó második, szép Tamási Áron-idézetét:
„Az ember a szíve mélyén örökké odavaló, ahol született”.
Lőrincfalván születtem, ott cseperedtem fel, a szívem mélyén mindig hazavágyom. Dicső-szentmárton lakói vagyunk 39 éve, a gyermekeink családja körében itt is itthon érezzük magunkat. Mégis öröm volt számomra újra belépni a templomunkba, Simon Béla tiszteletes úr istentiszteletét meghallgatni. Köszönet Fekete Hajnal Zsuzsánna tanárnőnek a Lőrincfalva monográfiája című összeállításért, hiszen a szavak elszállnak, az írás örökre megmarad. Köszönet mindenkinek, akik széppé varázsolták e szép napot!
Lelkemben felelevenedett azok emléke, akik nem lehetnek köztünk.
Incze Pethő Aranka, Dicsőszentmárton
 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató