2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Évértékelőt tartott a Nyárádmente Kistérségi Társulás, a vezetők ismertették a közgyűléssel az évi megvalósításokat, pénzügyi mutatókat, és egyéb aktuális kérdéseket is tárgyaltak.

 A Nyárádmente LEADER Egyesület tevékenységét Péter Hunor ügyvezető ismertette. A szervezet a LEADER-alapokból öt intézkedés mentén hirdetett meg pályázatokat a kistérségben. A vállalkozók számára meghirdetett 1. intézkedésen 41 benyújtott pályázatból 9 esetben kötöttek támogatási szerződést (hat panzió, két szolgáltató- és egy termelőcég részére), mindenik a megvalósítás fázisában van, számukra eddig 413 ezer eurót fizettek ki. A kistérséghez tartozó 13 önkormányzat mindenike pályázott a 2. intézkedés keretében lehívható összegre, itt nyolc projektet már le is zártak, egy hamarosan befejeződik, a többi még folyamatban van, eddig itt 361 ezer eurót folyósítottak a kedvezményezetteknek. A 3. intézkedésre négy pályázat érkezett be kulturális projektekre civil szervezetektől, ebből kettő zárult le, amiért 80 ezer eurót fizettek ki. A 4. intézkedés szociális programokat támogat, az itt lehívható 100 ezer euróra csak Nyárádszereda pályázott egy szociális intézmény létesítésére, ez esetben a közbeszerzési eljárás be is fejeződött. Ugyancsak 100 ezer eurót hirdettek meg a turisztikai együttműködési programokra (5. intézkedés), ennek keretében Nyárádremete önkormányzata pályázott, folyamatban van a közbeszerzési eljárás. A 28 nyertes pályázatból összesen 11 esetben fizették ki a teljes összeget, 860 ezer eurót az 1650 ezerből.

Több pénzügyi kérdésről is tárgyalt a közgyűlés, „gyorssegélyt” is kiutalt a Bekecs együttes számára 

Fotó: Gligor Róbert László


 Segítséget kért a Nyárádmente Kistérségi Társulástól a nehéz anyagi helyzetbe jutott Bekecs táncszínházi egyesület. Az intézményt vezető Benő Barna Zsolt az ülésen elmondta: a tavalyi rendkívüli évben a járvány miatt kénytelenek voltak hónapokig szünetelni, szokásos tevékenységüknek csupán töredékét tudták megvalósítani, és bevételük is a tavalyelőttinek mint-egy negyede volt csupán. Ilyen bevételkiesés mellett pedig lehetetlen fenntartani az intézményt. A Nyárádmente Kistérségi Társulás és a Maros Megyei Tanács közötti megállapodás értelmében új projektet is felvállalt az egyesület, a Nyárádmente kulturális értékeinek bemutatását Erdélyben, amiért 200 ezer lejt kapott. Az egyre inkább dühöngő járvány miatt a 32 vállalt előadásból csupán 20 került színpadra, illetve előadótérbe, a többit már csak online közvetítések útján tudták eljuttatni a közönséghez. 

Ilyen körülmények között a kistérségi társulástól a Bekecs egyhavi működési és fizetési költségeire kért fedezetet, ami a körülményektől függően 75-100 ezer lej között mozog, ez viszont a kistérségi társulás évi költségvetésének egyharmadát jelentené. A Bekecs már rég kinőtte Nyárádszeredát, s nemcsak Maros megyében, hanem a Kárpát-medencében is letette már a névjegyét. Ha most nem kap segítséget, hogy túlélje ezt a krízishelyzetet, az eddigi két évtizedes munka teljesen odavész – érvelt Nyárádszereda polgármestere az egyesület kérése mellett, hozzátéve, hogy idénre már vannak támogatási ígéretek, de ezt az időszakot át kell vészelnie a Bekecsnek. A város tavaly 50 ezer lejjel támogatta az egyesületet különböző kulturális programok fejében, most pedig 20 ezer lejes támogatás kiutalását javasolta Tóth Sándor. Mindenki tudatában van annak, hogy egy ekkora összeg nem oldja meg az egyesület gondjait, de az év elején még visszatérnek a kérdésre – ígérték meg a nyárádmenti polgármesterek.

Az ülés keretében a polgármesterek elbúcsúztak a leköszönt Ferenczi Györgytől, aki 28 éven át volt folytonosan Nyárádkarácson község elöljárója. Az ünnepi pillanatokban a volt polgármester minden kollégájának köszönetet mondott az együtt végzett munkáért, továbbá arra buzdította őket, dolgozzanak kitartóan, minden nap tegyenek egy-egy lépést az éppen folyamatban levő tervek megvalósítása érdekében.

Ferenczi György 28 évi polgármesteri munka után köszönt el kollégáitól


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató