2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A balavásári Török János Gimnáziumban május 9-én, Európa napja alkalmával rendkívüli vetélkedőnek voltunk részesei.

Fotó: Vajda József Attila


A balavásári Török János Gimnáziumban május 9-én, Európa napja alkalmával rendkívüli vetélkedőnek voltunk részesei.

Az ötletgazda és szervező Szőcs Anikó történelemtanárnő – aki tervével megmozgatta és a szervezésbe az iskola valamennyi tanulóját, pedagógusát bevonta –, a bevezetőben ismertette május 9. fontosságát, majd rendhagyó műsor következett. A gimnázium tanulói közül huszonheten felvállalták egy-egy uniós tagállam bemutatását. A választott ország nyelvén két mondatban üdvözölték a hallgatóságot, majd Power Point-bemutató révén szemléltették az országok gazdasági helyzetét, a szokásokat, híres személyiségeit ismertetve, ugyanakkor szebbnél szebb tájak képkockái váltakoztak.

A választott ország nemzeti viseletébe öltözött tanulók büszkén vallották magukat franciának, lettnek, észtnek, norvégnak stb., sőt, egyesek a régmúlt idők személyiségeinek leszármazottaiként mutatkoztak be. Így lett Vasco da Gama az V. osztályos Dénes Magor ükapja, és a kivetített régi fotók révén a jelenlévők megismerhették az úgymond „őseit” is.

Az európai országok bemutatását kóstolóval egybekötött gasztronómiai bemutató színesítette. Nem lehetett eldönteni, hogy melyik ország terítékén lévő kulináris jellegzetesség a legízletesebb: a bolgár rózsaíz, a román „miccs”, a német túrós lepény, a magyar kürtőskalács, vagy a Szabó Nimród nagymamája által készített belga csokitorta. Talán egy kiértékelő osztályfőnöki óra keretében, vagy a tanórák szüneteiben zajló beszélgetésekből majd kiderül.

Nehéz feladat várt a zsűrire – Székely Andrea, Fülöp Katalin, Gheorghiţa Dumitriţa, Koncz Elvira tanárnőkre – eldönteni, hogy ki volt a legeredetibb, legkreatívabb, legérdekesebb, hisz a versenyzők öntudatosan készültek fel a megméretésre, ezért mindahányan elismerő jutalomban részesültek. Közben mások is megízlelve a játszva tanulás örömét máris jelezték, hogy jövő év májusában a 28. tagállamot, az előreláthatólag idén csatlakozó Horvátországot képviselnék az Európa-napi bemutatón.

Az ítészek egyöntetű döntése értelmében Dénes Magor V. osztályos tanuló lett az I. helyezett, Szalma Krisztina VII. osztályos tanuló II. díjat kapott, míg Szalma Szilárd VIII. osztályos tanuló III. helyezett lett. Dicséret illeti Portik Ráhel, Molnár Nikita V. osztályos tanulókat, köszönet szüleiknek és Istfan Cristinának, a gyerekotthon pedagógusának önzetlen segítségnyújtásáért.

Az iskola tanárainak anyagi hozzájárulása révén a nyertesek munkáját jutalomkönyvekkel, ajándékokkal díjazták. Szalma Krisztina hegedűjátéka zárta az ünnepséget Beethoven IX. szimfóniájának negyedik tételét, az Örömódát szólaltatva meg, mely a zenei világban betöltött szerepe mellett máig érvényes gondolatokat megfogalmazó nagyszerű mű.

Az országhatárokat túllépő multikulturalitás közös szellemiséget igényel. Az Európai Unió polgáraiként reménykedünk, hogy az egymás mellett élő nemzeteket a harmónia, tolerancia elve vezérli. Erre biztat az Örömóda, és ezt szeretnénk remélni, ünnepelni mi is. És nemcsak az Európa-napon.

Nagy Erzsébet magyartanárnő

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató