Elfáradt a vásárhelyi közönség? Finnyás? Telítődött? Ez is, az is. És sok más okot is találhatnánk arra, miért vannak mostanában feltűnően kevesen egyik-másik jobb sorsra érdemes rendezvényen. És miért töltik meg zsúfolásig a termet olyankor, amikor a szervezők erre esetleg nem is számítanak.
Elfáradt a vásárhelyi közönség? Finnyás? Telítődött? Ez is, az is. És sok más okot is találhatnánk arra, miért vannak mostanában feltűnően kevesen egyik-másik jobb sorsra érdemes rendezvényen. És miért töltik meg zsúfolásig a termet olyankor, amikor a szervezők erre esetleg nem is számítanak. Magyarázatokat előrángathatunk, szakszerű felmérések, a jelenségek tudományos megközelítése nélkül is ráhibázhatunk a valós okokra, de attól még nem biztos, hogy megleljük az orvoslás illetve a sikertelenség elkerülésének a módozatait. Most zárult például a mindeddig igen népszerű rövidfilmfesztivál, a rendezők pedig kijelentették: csalódottak, mert a vártnál sokkal kisebb volt a közérdeklődés iránta. Pedig legjobb tudásuk szerint készültek ezúttal is, semmivel sem volt színvonaltalanabb a kínálatuk, mint korábban, a Kultúrpalota mégsem telt meg filmbarátokkal, elmaradt az előző években tapasztalt zsongás. A továbbiakban biztos alaposan elemzik majd, mi okozta a nézők egy részének a távolmaradását. Az a felvetés azonban már nyilvánosságra került, hogy a város értelmisége mutatott érdektelenséget, az a sok orvos, tanár, egyetemista hiányzott a fesztiváleseményekről, akiknek a bátorító jelenlétére joggal számíthattak volna. Van benne valami, mondhatnánk anekdotikus fordulattal. De ezen túl konkrét kimutatások, számadatok nélkül is igazat adhatunk a szervezőknek. Hiába próbáltak megszólítani minden potenciális közönségréteget, voltak sokan, akiket üzenetük, programkínálatuk közömbösen hagyott. Ebből is le kell vonni a kellő tanulságot, és a jövőben ezt felhasználva kell folytatni. Nehogy az legyen a következtetés, hogy a fesztiválra többé nincs szükség.
Különben a rétegműsorok, a célzott rendezvények kérdése azon a múlt hét végi érdekes beszélgetésen is felvetődött, amelyen azon morfondíroztak a jelenlevők, hogy flekken- avagy kultúrváros-e Marosvásárhely. Ott is elhangzott, hogy városunk kulturális életében, a színház, a zene, a képzőművészet, a könyves események éltetésében hosszú évtizedekkel ezelőtt milyen jelentős szerepet töltött be a helyi orvostársadalom, és a diákság is természetesen. Napjainkban közelről sincs így. Ezen a helyzeten is változtatni kellene következetes, jól átgondolt stratégiával. De ebbe most hadd ne mélyüljek bele! A téma egy jegyzetnél sokkal átfogóbb elemzést érdemel. Aggodalmaimnak viszont hangot adhatok. Egymást követik, egymásra tevődnek, egymásra taposnak a jobbnál jobb rendezvények. Hetek óta úgy érezhetjük, hogy most zajlik igazán a vásárhelyi forgatag. És most tűnik úgy, hogy mi, a közönség kezdünk kifulladni. Olyan sok a kimagasló vendégelőadó, művész, író stb., hogy már nem is vonz annyira, nem sajnáljuk, ha kihagyjuk egyiket, másikat, harmadikat. Van, jön másik! Ez lenne a normalitás?! Csak nehogy visszaüssön bizonyos események, próbálkozások visszhangtalansága, sikertelensége! A héten is kitűnő zenével kényeztet el a Tiberius Nemzetközi Kamarazene-fesztivál. Holnap mutatkozik be első bemutatójával az új Spectrum Színház. Kezdődik színes programajánlatával, bőséges felhozatalával a 19. Nemzetközi Könyvvásár. Képzőművészeti kiállítások is várják a közönséget, mindenekelőtt pénteken a 80 esztendős Hunyadi Lászlóé. Ismét próbára teszik a vásárhelyi kultúrakedvelőket. Én a könyvünnep elé nézek a legnagyobb izgalommal. Mert ez a legfontosabb, s egyben a legsebezhetőbb is. Ezt remélhetőleg egyetlen helyi és környékbeli könyvbarát sem felejti el, s ha mind kevesebb is a pénze a Gutenberg galaxisra, gondolja át, és a vásárt ne hagyja cserben!
