Miközben hergelnek, ravaszul altatnak. Az országos sérelmek, bosszúságok s az így keltett indulatok képesek annyira elködösíteni a látásunkat, hogy sokszor nem vesszük észre azt, ami a szemünk előtt történik. Mire rádöbbenünk valamilyen helyi turpisságra, többnyire már késő.
Miközben hergelnek, ravaszul altatnak. Az országos sérelmek, bosszúságok s az így keltett indulatok képesek annyira elködösíteni a látásunkat, hogy sokszor nem vesszük észre azt, ami a szemünk előtt történik. Mire rádöbbenünk valamilyen helyi turpisságra, többnyire már késő.
Itt van például a marosvásárhelyi, Maros megyei kultúra és oktatás. Több sebből vérzik. Nem fáj senkinek. Illetve van, akiket izgat a dolog, de pontosan a bajaikat orvosolni hivatott, a zavartalan működésükért, fejlesztésükért felelős illetékesek mutatnak meglehetős érdektelenséget e fontos intézmények sorsa iránt. Miközben nem messze tőlünk több település, Kolozsvár, Brassó, sőt Sepsiszentgyörgy is arra készül, hogy megpályázza az európai kulturális fővárosi címet, a fejlődés páratlan esélyét célozva meg vele, nálunk a leépülés jelei mutatkoznak. S mint hírlik, idén a megyei, városi önkormányzat a korábbiaknál jóval kevesebb pénzt akar költségvetéséből a kultúrára szánni. Tudjuk, megszorítások vannak. De máshol nincsenek? Másutt nem próbáltak nemzetközi rangú folyóiratokat felszámolni, fontos kiállítóteret eredeti rendeltetésétől ellehetetleníteni! A szomszédokból – Kolozsvárról, Csíkszeredából, Sepsiszentgyörgyről – inkább arra sorolhatnánk példákat, hogyan próbálnak újabb helyeket, létesítményeket a szellem, a művészetek rendelkezésére bocsátani.
A rossz megoldások, a tessék-lássék intézkedések egyik legfrissebb esete épp mostanság van lebonyolodóban Vásárhelyen. Ha rosszindulattal közelítenék a kérdéshez, azt is mondhatnám, hogy nem csak érdektelenség vagy hozzá nem értés mutatkozik ebben az ügyben, hanem szándékosan elsorvasztásra játszanak. A város egyik legtekintélyesebb, országosan, nemzetközileg is elismert tanintézete, a Művészeti Líceum és a mai, holnapi, azutáni tehetségek kárára. Központi régi, patinás székhelyük bérlési szerződése lejárt, a polgármesteri hivatal pedig állítólag nem akarja azt meghosszabbítani. És mint beszélik, a bérlési díjjal is jócskán elmaradt. Az egykori szép egyházi épület meg folyamatosan romlik, szemmel láthatóan pusztulóban. A tulajdonosnak nincs arra anyagi fedezete, hogy az épületfelújítást megtegye. A „házbért” tatarozásra, renoválásra is lehetett volna fordítani. A részletekbe rövidke jegyzetben nem bonyolódhatok bele. Annál is inkább, mivel a helyzet Joseph Heller hírhedt 22-es csapdájának abszurditását juttatja eszembe. De amint hallom, illetékesek úgy gondolják, az lesz a legjobb megoldás, ha az iskolát kiköltöztetik a városszélre, az ottani líceumban kevés a tanuló, nincs eléggé kihasználva az épület, és fizetni sem kell érte. Lám, milyen naivan pazarló volt az egykori városgazda, Bernády György, hogy a zenei oktatást, a művészeti képzést száz évvel ezelőtt a legszebb létesítménybe, a Kultúrpalotába szánta! És vajon mit szólna a tervezett megoldáshoz a száz esztendeje született Izsák Márton szobrászművész, a művészeti középiskola alapító igazgatója, negyedszázadon át vezetője, aki tudta, hogy egy település tekintélyét, hírét, nevét leginkább kiválóságai révén lehet elvinni a nagyvilágba?! Ő biztos nem nézné tétlenül, hogy a zenélni, festeni, mintázni vágyó kis talentumok olyan helyre járjanak nap mint nap, amely nemcsak nehezen megközelíthető, de mivel nem ilyen célra készült, az egyéni művészeti foglalkozásokra, a hangszeres képzésre, gyakorlásra alkalmatlan is. A gyermekeiket féltő szülők természetesen alaposan meggondolják majd, érdemes lesz-e ezután a művészetibe járatniuk az alsósokat, ha mégoly tehetségesek is. Ők talán össze is fognak, és intézkedni is próbálnak. Amúgyis az kezd lenni manapság az úzus, hogy civil kezdeményezés tegye, amit a hivatalosságoknak kellene tenniük. Talán arra gondolnak az urak, lesz, ami lesz, s hogy mi zajlik vagy nem zajlik majd ott a Dózsa György utca vége felé, azt egy nagyobb tömegeket érintő, következő botrányos intézkedés, vagy még inkább a feledés és a vegyipari kombinát füstje borítja rövidesen homályba.
