Harmincegy alelnök összetanakodék, Antonescu pártját hogy felépítenék… Amit raktak délig, leomlott-e estére? Azt nem tudom, de hogy rekordot döntöttek, az tévedés kockázata nélkül kijelenthető. Aligha van még egy olyan politikai alakulat, ahol egyszerre ennyi alelnök örülne a funkciónak.
Harmincegy alelnök összetanakodék, Antonescu pártját hogy felépítenék… Amit raktak délig, leomlott-e estére? Azt nem tudom, de hogy rekordot döntöttek, az tévedés kockázata nélkül kijelenthető. Aligha van még egy olyan politikai alakulat, ahol egyszerre ennyi alelnök örülne a funkciónak.
„Félvéka ezüstér, félvéka aranyér”? (Legyünk rosszak: az utóbbiért mást sem kell tenni, csak ülni, ülni, ülni.) Ráadásul a hétvégi kongresszus óta egy első alelnök is ott pompázik a liberálisok szédületes magaslatain. Ennyi főnök s mind a másé! Joggal irigykedhet a többi pártelnök, ők miért nem érdemelnek ilyen tündökletes helyettesi koszorút?! Miért csak ez az országelnöki álmokat kergető, sajtósokat alázó, izgága vezető érdemes efféle babérokra? Aki, ha a szükség úgy hozná, még egy valamirevaló női ellenjelöltet se tudna előállítani, hogy balladás teatralitással annak feláldozásával akadályozza meg vára omlását, romlását! De minek ide nő? Minek vezéráldozat? Aki régóta olyan otthonos a politikai színjátékok képlékenyen változó, ingoványos talaján, mint ez a szeszélyes hangulatú, vérmes nemzetmentő, az ennél különb húzást is ki tud eszelni. Pillanatra félretette a magyar kártyát, és elővarázsolta kézelőjéből a szász ászt. Az pedig pár nap alatt a PNL második emberévé lett. Noha se liberális múlttal, se előzetes párttagsággal nem rendelkezett. Illetve tag az volt, csak éppen a Német Demokrata Fórum élén. Onnan bizonyára nagy szívfájdalommal, de mint a villám, hirtelen távozott. Most kezdődik igazán Klaus Johannis tündöklése? A jövő ebben az országban akármit hozhat. Nekem azonban eszembe jut, hogy az eltelt hétvégén a Látó könyvelemző irodalmi estjén egy olyan kötetről is vitatkoztunk, amely az árulásról szól. Két sikeres szász író sorsát taglalja a kötet, a kommunista rendszer idején egyikük elárulta a szekunak a társát, mindketten börtönbe kerültek, később írták meg nagy visszhangú műveiket, és tárták fel részletesen mindazt, amit átéltek, megszenvedtek. Hajdú Farkas-Zoltán róluk írt könyve és a hozzá csatolt film megrázó betekintést nyújt a romániai szászok múltjába, jelenébe, abba a traumába is, amit szinte teljes közösségük Németországba való áttelepülése keltett bennük. A nagyszebeni polgármester újonnan vállalt szerepköre hallatán tűnődtem el azon, hogy az a kevés szász, aki még itt él a szülőföldjén, vajon miképpen élte meg érdekvédelmi szervezetük elnökének hirtelen színeváltozását. Elégtétel-e nekik, hogy fennebb léphet politikusi karrierje útján, és ezzel az eddigieknél talán eredményesebben támogathatja honi nemzettársait? Vagy árulásként élik meg, hogy a román nemzeti liberálisokért megvált a Romániai Német Demokrata Fórum elnöki tisztségétől? És persze, egy másik kérdés sem hagy nyugodni. Vajon, ha egy hasonló kaliberű, tekintélyű hazai magyar vezetőnk szánta volna rá magát egy ilyen lépésre, miként viszonyulnánk hozzá? Mivel lenne most tele a magyar média? Talán költőinek tűnhet a kérdés. És a jelenlegi romániai realitások ismeretében majdhogynem lehetetlen is egy ilyen helyzet kialakulása. Teljesen eltér az, ahogy az ország többsége a szászokhoz, illetve ahogyan hozzánk, magyarokhoz viszonyul. Lehet, hogy őket sem szeretik, de felnéznek rájuk. Minket pedig a hangadók siserehada, beleértve a döntéshozó politikusokat, továbbra is ellenségként kezel, amikor csak lehet. Mi azért nyilván éljük úgy a magunk életét, ahogy a legméltóbbnak találjuk, és ne csak úgy, ahogy lehet! Akkor is, ha mögöttünk nem Angela Merkel és az általa képviselt kivételes erő, hatalom áll.
