Megint jönnek, kopogtatnak. Fejekre is koppintgatnak. Ami, valljuk be, eléggé idegesítő lehet. Pláne, ha nem faluvégen, kurta kocsmában történik, hanem jóval magasabb szinten, kormánykörökben.
Megint jönnek, kopogtatnak. Fejekre is koppintgatnak. Ami, valljuk be, eléggé idegesítő lehet. Pláne, ha nem faluvégen, kurta kocsmában történik, hanem jóval magasabb szinten, kormánykörökben. A Nemzetközi Valutaalap könyörtelen urai pedig mindegyre ezt teszik velünk. Na nem pontosan velünk, csupán az ország vezetőivel, de elképzelhető, milyen bosszantó ez a helyzet számukra. A mord, vagy mosolygó, de hajthatatlan szakértők újra itt vannak, és hamar kiderítették, hogy ismételten baj van a „házi feladattal”. Nincs meg na, akárhogy is szépítenénk, a leckébe sem mélyedtünk el, hatástalan a mellébeszélés. Románia nem teljesített sok olyan vállalást, amiket még 2011-ben rögzítettek a korábbi megállapodásban. Nagy a lemaradás a strukturális reformok terén, túlléptük a közösen meghatározott hiánycélokat, kisebb a vártnál a GDP-növekedés. Ez utóbbit mi, mezei polgárok is határozottan érzékeljük. A zsebünk üresebb a kelleténél, és minden ellenkező híresztelés dacára úgy érezzük, hogy a fizetéseket, nyugdíjakat nem emelték. Az emelés viszont szinte minden területen folyamatos. S ha továbbra is olyan lesz a kormányzás, mint eddig, még folyamatosabban emelkednek majd az árak. Persze, ez csak nekünk fáj, az államnak s a Világbanknak nem hasad meg emiatt a szíve. De hagyjuk, ma a jövés-menés a témám. És elég sok mindenki jár ide, jár oda, de jár oda. Csíkban például gagauz küldöttséget fogadtak a minap. A Moldova Köztársaság déli részén található Gagauz Autonóm Terület képviselőit látták vendégül Székelyföldön. Na tessék, még ez is! Hát nem elég, amit az IMF-től kapnak a fejükre, az autonómiáról is újabb litánia zúdulhat szegény országvezetők kényes kis nyakába?! Márpedig a gagauzok román többségű országban példázzák cáfolhatatlanul, hogy az autonóm berendezkedés nem vezet tragédiába, nem okoz katasztrófát sem. Igaz, Kánaánt se teremt, de ha egyszer van egy közösség, amely ragaszkodik identitásához, s meg szeretné őrizni az archaikus törökhöz hasonlító nyelvét, a többségi nemzetnek nem feltétlenül az a dolga, hogy ezt megakadályozza. Vajon miért hiszem azt, hogy ezt a látogatást a hazai román média igyekszik minél inkább elhallgatni? Miközben máris harsonázza, hogy jönnek a kínaiak, jönnek a kínaiak! Nem a kulizók, nem a dömpingárusok, a nagyvállalkozók sem. A híres terrakottakatonák! Áprilistól Bukarestben látható az első kínai császár agyaghadserege. Ami azért is jó, mert ezek nem pofáznak. De látványosan jelzik, milyen sikeres a román diplomácia. Komoly fegyvertény ez a keleti nagy testvérrel elmélyített kapcsolatokban. Annak idején, jóval időszámításunk előtt mintegy nyolcezer terrakottakatonát temettek a császár mellé, hogy a túlvilágon is legyen aki biztosítsa az uralmát. Nálunk nincs szó temetésről meg császárról, de becses régiséggé váló műépítmények bőven akadnak. Ilyen lesz előbb-utóbb az észak-erdélyi autópálya is. El tudnám képzelni, hogy a béna hadsereg helyett élő, dolgozó, szorgalmas munkacsapatokat hívnának ide Kínából. Csak akarat kellene, s egykettőre befejeznék a sztrádát. Ha annak idején képesek voltak felhúzni a kínai nagy falat, ez ma gyerekjáték lenne számukra. De hol van itt az akarat?! Az egész országot úgy kezelik egyesek, mintha tényleg gyermekjáték volna.
